Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, miután New Yorkban újabb történelmi csúcsra húzta fel az S&P 500-as indexet és a Nasdaq-piac összetett mutatóját Joe Biden amerikai elnök bejelentése, miszerint megállapodtak egy átfogó infrastrukturális beruházási tervről.

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,11 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,23 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékkal kúszhat feljebb a nyitásban.
   
Biden elnök közölte, hogy heteken át tartó tárgyalások eredményeként sikerült kétpárti megállapodásra jutni a szenátusban az infrastruktúra fejlesztését célzó, 1200 milliárd dollár értékű programról, amelynek alapján a következő nyolc évben több száz milliárd dollárt fordítanak egyebek között utak, hidak, repülőterek építésére és felújítására, valamint az elektromos járművekhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére. De több száz milliárd dollár jut például a vízhálózat fejlesztésére, a szélessávú internet kiépítésére, környezeti károk helyreállítására és az energetikai infrastruktúra fejlesztésére.
   
A kedvező hír hatására Ázsiában és a csendes-óceáni térségben kivétel nélkül emelkedtek a vezető indexek pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,94 százalékos pluszban, 702,78 ponton állt. Tokió 0,65 százalékos, Sydney pedig 0,45 százalékos pluszban zárt, míg Szöulban 0,34 százalékos, Sanghajban 1,26 százalékos, Sencsenben 1,48 százalékos, Hongkongban pedig 1,44 százalékos emelkedésben álltak az irányadó indexek közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül.
   
Csütörtökön emelkedéssel zárt Európa és New York is.
   
A londoni FTSE-100 mutató 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,86 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,22 százalékos, a madridi IBEX 1,34 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 1,38 százalékos pluszban fejezte be a napot.
   
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,87 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,95 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,14 százalékkal kúszott feljebb.
   
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,95 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,58 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,69 százalékos pluszban zárt. A határidős indexek mérsékelt emelkedést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára több éves csúcsok közelében mozog, miután Európában, Kínában és az Egyesült Államokban fellendült a kereslet a koronavírus-járvány visszaszorításának hatására.
   
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,09 százalékos pluszban, 75,63 dolláron, a WTI pedig 0,11 százalékos nyereségben, 73,38 dolláron forgott péntek reggel nyolc órakor.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,22 százalékkal, 1779,10 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,16 százalékkal, 1779,50 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: