Módosították a médiatörvényt

Az Országgyűlés 257 támogató és 51 ellenszavazattal fogadta el a médiaszabályozás módosításainak minősített többséget igénylő részét csütörtökön, az egyszerű többséggel megszavazható paragrafusokat 257 igen és 52 nem szavazattal fogadta el a Ház.

A változtatásokat az tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hatályon kívül helyezte a szabályozás egyes passzusait.
    

Módosul a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól (Smtv.), valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény (Mttv.) információforrások védelmére vonatkozó rendelkezése. A szabályozásba több garanciális elem került, melyek értelmében nem kötelezhető az újságíró vagy a szerkesztőség az informátora felfedésére. Az ez esetben alkalmazható eljárási szabályokat a polgári perrendtartásról, valamint a büntetőeljárásról szóló törvény is tartalmazza, valamint az újságírók forrásainak védelme a jövőben a szabálysértési törvényben is szerepel majd.
    

A szabályozás szerint egyedül a büntető eljárás teremt lehetőséget arra, hogy egy újságírónak fel kelljen fednie forrását. A jövőben csak akkor kötelezhetők erre a média munkatársai, ha a bűncselekmény feltárásához fűződő érdek meghaladja a forrás titokban maradásához fűződő érdeket, az információ súlyos, legalább három évvel büntetendő bűncselekmény felfedéséhez szükséges és máshonnan nem szerezhető meg. Az információforrás felfedésére a médiahatóság továbbra sem kötelezhet senkit, erre csak a bíróságnak van jogköre.    
    

A módosítás egyértelműsíti a média- és hírközlési biztos jogköreit is. A biztos a jövőben sem gyakorolhat hatósági jogköröket, továbbra is mediátorként közvetít a szolgáltató és az ügyfél kötött. Az elektronikus hírközlés tekintetében jogosítványai nem változnak, míg a sajtó esetében a jövőben csak egyeztetést kezdeményezhet a szakmai szervezetekkel és jelentést készíthet. Jelentéseit azonban nem hozhatja nyilvánosságra, csak az érintetteknek küldheti meg. Eljárást továbbra is akkor kezdeményezhet, ha a panasz a nézők, hallgatók, olvasók jelentős részét érinti, ugyanakkor személyes egyeztetést is javasolhat a panaszos, a szakmai szervezet és a médiatartalom-szolgáltató között.
    

A módosítás egyértelműsíti a hatóság sajtótermékek tekintetében gyakorolható hatásköreit. A hatóság a jövőben nem járhat el például az emberi méltóság vagy a nyilatkozatot adó személy jogainak megsértésével kapcsolatos ügyekben, valamint akkor sem, ha a sajtótermék emberi jogokat vagy a magánélet védelméhez fűződő jogokat sért. A sajtó tekintetében ugyanakkor továbbra is jogszabályi kötelezettséget jelent a gyűlöletbeszéd tilalma, az alkotmányos rend megsértésének tilalma, a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévők bemutatásának tilalma vagy a kiskorúak védelme, melyet a hatóság a társzabályozó szervezetekkel együttműködve ellenőrizhet.
    

A változtatás érinti az alapvető jogok biztosának alkotmánybírósági beadványát is. Szabó Máté kifogása értelmében az eddigi jogszabály lehetőséget adott volna arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke akkor is gyakoroljon bizonyos jogokat a médiatanáccsal kapcsolatban, ha nem választják meg annak elnökévé. A mostani változtatás értelmében e jogkörei megszűnnének, és bekerült a jogszabályba az is, hogy az NMHH elnökének megszűnik a megbízatása, ha az Országgyűlés a kinevezése után 30 napon belül nem választja meg a médiatanács elnökévé.
    

Változás még, hogy a magyar művek közzétételére vonatkozó kvóta csak akkor érvényesül, ha a műsor Magyarország területén fogható. Emellett bővül a hallássérültek számára is hozzáférhető műsorok köre, a többi közt sportműsorok vagy időjárás-jelentések lesznek feliratosak vagy jeltolmáccsal nézhetők. A törvény egyes rendelkezései a kihirdetés napján, míg mások azt követően tizenöt és tizenhatodik nappal lépnek hatályba. (MTI)

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Estek a főbb amerikai indexek, a piacok Jerome Powell beszédét várják

A csütörtöki kereskedés során a Wall Street főbb indexei mérsékelt csökkenéssel zártak, a befektetők kivárnak a Fed-elnök mai, Jackson Hole-i beszéde előtt. Az S&P 500 0,4%-kal esett vissza, az indexet alkotó 11 szektorból 9 vesztett értékéből.
2025. 08. 22. 13:00
Megosztás:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Csütörtökön visszafogott hangulat uralkodott az európai piacokon, miközben a befektetők a Federal Reserve Jackson Hole-i szimpóziumára várnak, ahol Jerome Powell pénteki beszéde irányt mutathat az amerikai kamatpolitika jövőjéről.
2025. 08. 22. 12:00
Megosztás: