Módosulnak az álláskeresési ellátások feltételei

Csütörtöktől változnak az álláskeresési ellátások megállapításának és folyósításának feltételei, valamint módosul az álláskeresőként való nyilvántartásba vétel is.

Az álláskeresési járadéknál rövidül a folyósítási idő, módosul a jogosultság számítása, és a járadék összege is, az  álláskeresési segély szeptember elsejétől pedig csak nyugdíj előtt jár, két másik fajtája megszűnik. Álláskeresési járadékra szeptembertől az lesz jogosult, aki álláskereső, és az álláskeresővé válását megelőző öt éven belül legalább 360 nap jogosultsági idővel rendelkezik, és nem jogosult rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra, továbbá táppénzben sem részesül, és munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az illetékes munkaügyi központ kirendeltsége sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.
    

A folyósítás ideje minimum 36, maximum pedig 90 nap lehet szemben az eddigi legalább 73, legfeljebb 270 nappal. Szeptembertől minden 10 nap jogosultsági idő felel meg egy nap járadékfolyósítási időnek, míg korábban 5 nap jogosultságot rendeltek egy nap folyósításhoz.    
    

A jövőben a folyósítás nem tagolódik két szakaszra, az álláskeresési járadék összege - a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért - munkaerő-piaci járulékalap 60 százaléka, ez azonban nem lehet magasabb az aktuális minimálbérnél.
    

Az álláskeresési segély szeptember 1-től kizárólag nyugdíj előtt adható azoknak az álláskeresőknek, akiknek maximum 5 éve hiányzik a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez a segély iránti kérelem benyújtásának időpontjában. További feltétel, hogy 90 napig részesült álláskeresési járadékban, és a járadék folyósítási idejének kimerítését követő három éven belül betöltötte az előbbi életkort - vagyis maximum öt éve hiányzott a nyugdíjig -, továbbá rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.  A nyugdíj előtti álláskeresési segély addig folyósítható, amíg a jogosult öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem szerez jogosultságot.
    

Az eddigiekkel ellentétben - a folyósítási idő rövidülésével - nem kaphatnak álláskeresési segélyt azok az álláskeresők, akik legalább 180 napig álláskeresési járadékra voltak jogosult, és a járadék folyósítási idejét kimerítették, valamint azok sem, akik álláskeresési járadékra nem jogosultak, de az álláskeresővé válást megelőző négy évben legalább 200 nap jogosító idővel rendelkeznek.
    

Az illetékes munkaügyi kirendeltség által felajánlott munkahely akkor megfelelő, ha egészségi állapota szerint az álláskereső a munka elvégzésére alkalmas, illetve ha a várható kereset az álláskeresési járadék, illetőleg - amennyiben az álláskeresési járadék összege a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb - a kötelező legkisebb munkabér összegét eléri. Ez a feltétel azonban csak azokra vonatkozik, akik álláskeresési támogatásban részesülnek.
   

 Emellett a munka csak akkor tekinthető megfelelőnek, ha a munkahely és a lakóhely közötti napi - tömegközlekedési eszközzel - oda- és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi álláskereső esetében a két órát nem haladja meg, illetve ha az álláskereső foglalkoztatása munkaviszonyban történik. Az olyan álláskereső esetében, aki sem álláskeresési járadékra, sem nyugdíj előtti álláskeresési segélyre nem jogosult, ezeken a feltételeken túl a munkahely akkor is megfelelő, ha a foglalkoztatás közfoglalkoztatási jogviszonyban történik.
    

A törvény rendelkezik arról is, hogy közfoglalkoztatási jogviszony keretében történő foglalkoztatás esetében mikor nevezhető megfelelőnek a munkahely. E szerint ha a munkavégzés helye és a közfoglalkoztatott lakóhelye között naponta történő oda- és visszautazás ideje tömegközlekedési eszközzel meghaladja a három órát (illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi álláskereső esetében a két órát), akkor a munkavégzés helyére és onnan a közfoglalkoztatott lakóhelyére történő térítésmentes szállításról a foglalkoztatónak gondoskodnia kell.
    

Ha pedig ez az utazási idő több mint négy óra, akkor a munkavégzés helyétől számított 20 kilométeres távolságon belül a foglalkoztatónak gondoskodnia kell a dolgozók  térítésmentes elhelyezéséről, valamint tisztálkodási és étkezési lehetőségéről. Ha a közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatásnál a napi pihenő idő eltöltésére a lakóhelytől különböző településen kerül sor, az álláskereső csak abban az esetben köteles a felajánlott munkahelyet elfogadni, ha az családi körülményeire (különösen kiskorú gyermek gondozása, közeli hozzátartozó ápolása) nem jár hátrányos következményekkel.
    

Az álláskereső részére a fenti feltételeknek megfelelő, rövid időtartamú munkalehetőség is felajánlható. Ez a rövid időtartamú munkalehetőség olyan álláskereső esetén, aki nem részesül álláskeresési ellátásban, közfoglalkoztatás keretében is megvalósulhat. (MTI)


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: