Müller Cecília tudatos vásárlásra kéri a lakosságot

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.

Müller Cecília tudatos vásárlásra kéri a lakosságot

Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást.
   
Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg. Közölte, hogy szombaton minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig 156 volt. Emiatt rendkívül fontos, hogy például a higiénés szabályok betartásával vigyázzunk azokra a családtagokra, akik a veszélyeztettek közé tartoznak - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ez alól a fiatalok sem kivételek, mivel a napokban közülük is haltak meg a koronavírus miatt, rájuk is oda kell figyelni.
  
Müller Cecília továbbra is arra kér mindenkit, hogy kerülje a csoportosulásokat, és a szabályok fegyelmezett betartásával segítse az egészségügyi ellátórendszert, hogy bírja a jelenlegi extrém terhelést.
   
A kormány tavasszal lélegeztetőgépeket szerzett be, jelenleg folyamatosan érkeznek az országba gyógyszerek, az egészségügyi személyzet pedig kiváló, ezért senki ne ijedjen meg, ha kórházba kell mennie: a kórházban a legmagasabb szintű ellátást biztosítják mindenkinek, rendelkezésre állnak a szakemberek, gyógyszerek, lélegeztetőgépek, beavatkozási lehetőségek, amelyeket szükség esetén gyorsan igénybe lehet venni - jelentette ki.
   
Beszélt arról is: a járvány dinamikája azt mutatja, hogy a következő hetekben még hasonló fertőzöttségi adatokra kell számítani. Az, hogy milyen lesz az idei a karácsony, az emberek fegyelmezettségén múlik - vélekedett.
  
Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: jövő héten regisztráció indul, a lakosok jelezhetik igényüket az oltás iránt. Ez azt a célt szolgálja, hogy jobban meghatározhassák az oltópontokat, és kiszámíthassák azok várható terheltségét - mondta. Hozzátette: a regisztráció pontos módjáról jövő hét elején tájékoztatnak, de várhatóan az internetes regisztráció mellett lehetőség lesz telefonon vagy akár írásban is jelentkezni.
   
Müller Cecília kitért arra is: a népegészségügy egyik fontos feladata, hogy a lehető legszélesebb körben tájékoztassa az embereket az oltásról, hogy ezáltal mindenki eldönthesse, szeretné-e beoltatni magát.
   
Magyarországon a lakosság széles körében bizalom övezi az oltásokat, ezt a bizalmat pedig semmiképp sem szabad felborítani, ezért garantálni kell a koronavírus elleni vakcina hatékonyságát és biztonságosságát - emelte ki. Ismertette, hogy várhatóan kedden indul egy többi között virológusokból, kutatókból, oltóanyaggyártókból, klinikai szakemberekből álló magyar delegáció Oroszországba, hogy az orosz oltóanyagról tájékozódjon. A delegáció tagjai minden kérdésre választ kapnak majd, ha pedig a vakcina valóban hatásos és biztonságos, a magyarok rendelkezésére bocsájtják - mondta.

Hozzátette: az orosz vakcina van leginkább elérhető közelségben, de a többi vakcináról is azt hallani, hogy az engedélyeztetési eljárás vége felé járnak.

Hozzászólások

A nemzetközi hangulat lehúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,89 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 43 077,24 ponton zárt szerdán.
2021. 01. 27. 18:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Óvatos maradt az MNB

A várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatokon a magyar jegybank.
2021. 01. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságosan üzemel a Paksi Atomerőmű a járványidőszakban is

2020-ban 16 054,9 GWh (gigawattóra) villamos energiát termelt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: ez a mennyiség csupán 1,42%-kal marad el az előző évi, rekordnak számító adattól és továbbra is a bruttó hazai villamosenergia-termelés közel felét jelenti. A járvány elleni védekezés kapcsán hozott intézkedéseknek és a munkavállalók fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt az atomerőmű életének első „pandémiás” főjavítása és a folyamatos üzemközbeni karbantartások is.
2021. 01. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már alig bírják az izraeli kórházak

Izraelben már alig bírják a terhelést a kórházak a Covid-betegek magas száma miatt, a mentők a parkolókban várakoznak az új betegekkel - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió szerdán.
2021. 01. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

PIMS: Nyugalomra int a gyermekreumatológusok egyesülete

Az elmúlt napokban a médiában is egyre nagyobb figyelmet kapott a koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás (PIMS). A kiszolgáltatott gyermekek fotójával illusztrált beszámolók, közlemények, interjúk - amelyek ráadásul laikusok számára nehezen értelmezhető betegszámokat tartalmaztak - sok esetben aggodalmat és félelmet keltettek a szülőkben. A felmerülő kérdéseket tisztázza a Magyar Reumatológusok Egyesületének Gyermekreumatológia Szekciója.
2021. 01. 27. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a fontosabb a munkádban? A pénz vagy a biztonság?

A koronavírus-járvány hatására tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban a magyar munkavállalók, akik egyre fontosabbnak tartják a munkahelyük biztonságát, amelyért áldozatokra is hajlandóak, ám a többség ennél is előbbre helyezi a bérszínvonal megőrzését - derül ki a Randstad Workmonitor 34 országban, köztük Magyarországon végzett átfogó kutatásából.
2021. 01. 27. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A légszennyezés a látásra is káros hatást gyakorol

A légszennyezés növekedése fokozza a visszafordíthatatlan látásromlás kockázatát egy új tanulmány szerint.
2021. 01. 27. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is egy elhúzódó munkaerőpiaci válsággal számolnak a magyar munkavállalók

Általánosságban elmondható, hogy bizonytalanul érzik magukat a magyar dolgozók, ugyanakkor némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt hónapokban komolyabb romlás nem tapasztalható a saját egzisztenciális helyzetük megítélésével kapcsolatban. A bizonytalansággal párhuzamosan a munkavállalók erősödő motivációját jelzi többek között, hogy az előző évhez képest több mint kétszer annyian lennének hajlandóak akár a saját költségükön is továbbképezni magukat, illetve a válaszadók kétharmada hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 01. 27. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult az MMK harmadik beruházáslebonyolítói mesteriskolája

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) a járványügyi korlátozások miatt online indította el a harmadik beruházáslebonyolítói mesteriskoláját - közölte a kamara kedden az MTI-vel.
2021. 01. 27. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szolgáltatásokkal bővül az Egyszülős Központ

Új szolgáltatásokkal segíti a családokat az Egyszülős Központ a vírusjárvány idején - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Nagy Anna, a központ vezetője, aki szerint talán senkinek nem annyira nehéz ez az időszak, mint a gyereküket egyedül nevelőknek.
2021. 01. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja

Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek - hangzott el az intézményt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 01. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában is hiány van az oltóanyagból

Romániában az oltóanyag hiánya miatt tíz nappal elhalasztják 35 ezer előjegyzett személy oltását - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora.
2021. 01. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTechnek az oltóanyaga gyártásába

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTech konzorciumnak a koronavírus elleni oltóanyaga gyártásába, a francia gyógyszergyár több mint 100 millió adagot szállít le az Európai Uniónak 2021 végéig - jelentette be kedden Paul Hudson vezérigazgató a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.
2021. 01. 26. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibertámadás ért több magyar kormányzati portált

Összehangolt kibertámadás-sorozat ért több magyar kormányzati portált az elmúlt napokban, fennakadást okozva egyes honlapok működésében - közölte a kormany.hu kedden.
2021. 01. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lesz elég vakcina Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában lesz elegendő vakcina a koronavírus elleni oltási programban megjelölt célok teljesítéséhez - mondta kedden a program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.
2021. 01. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hangulatban, pluszban zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,19 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 507,13 ponton zárt kedden.
2021. 01. 26. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem okoztak meglepetést a magyar jegybankárok, változatlanul hagyták az alapkamatot

Továbbra is 0,6 százalékos az alapkamat, a Magyar Nemzeti Bank döntéshozó testülete nem módosította a kamatszintet.
2021. 01. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pedagógusok körében magasabb az oltási hajlandóság

A pedagógusok körében magasabb az oltási hajlandóság, mint a magyar társadalomban, 43 százalékuk biztosra ígéri, hogy beoltatja magát valamelyik vakcinával - egyebek mellett ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) megbízásából végeztek és kedden online sajtótájékoztatón ismertettek.
2021. 01. 26. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Angliai hátterű céget bírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt - tájékoztatta az MTI-t a jegybank kedden.
2021. 01. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sajtokat hív vissza a Kőröstej

A Kőröstej Kft. elővigyázatosságból visszahívja a forgalmazásból egyes Kőrösi sajtkorong elnevezésű termékeit, mert üvegdarab lehet bennük - hívta fel a figyelmet a vállalat kedden.
2021. 01. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: