NGM - 1.089,1 milliárd forint államháztartási hiány az első kilenc hónapban

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi hiány 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint szeptemberben a központi költségvetés 5,4 milliárd forint többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 4,2 milliárd forintos deficittel zártak.

 

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi hiánya ez év augusztusában 1.081 milliárd forint hiányt mutatott, az első nyolc havi államháztartási deficit az éves tervezett hiány 124,2 százaléka volt. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki.

 

Az államháztartási deficit 2009 szeptemberében - önkormányzatok nélkül - 145,9 milliárd forintot, a tavalyi év első kilenc hónapjában 1.058,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 114,5 százalékának felelt meg.

 

A minisztérium kiemeli: a központi költségvetés hiánya a 2009. szeptember végi 116,1 százalékos arányhoz képest most az egész évre tervezett költségvetési hiány 130,2 százalékát teszi ki. A központi költségvetés bevételei összességükben közel 131 milliárd forinttal meghaladták a tavaly szeptemberi összeget. A főbb adóbevételek esetében a személyi jövedelemadót kivéve az összes adónemből a tavalyinál több (mintegy 31 milliárd forinttal magasabb összeg) folyt be, mint tavaly.

 

Növelte 56 milliárd forinttal a bevételeket a pénzügyi szervezetek különadójának első részlete is. Ezzel kapcsolatban megjegyzik: a befizetés határideje szeptember 30-a volt, így a bevétel egy része csak október 1-jén realizálódott, a Kincstár információja szerint ez mintegy 31,1 milliárd forint. Ugyancsak növelte a bevételeket a bányajáradék bevételi mérlegsoron a Mol 35,8 milliárd forintos, az Európai Bíróság döntése alapján végrehajtott befizetése.

 

A TB-alapok költségvetési kapcsolatrendszerének 2010. évi változása azzal jár, hogy az Egészségbiztosítási Alap az előző évhez viszonyítva közel duplájával nagyobb támogatást kap a költségvetéstől, ami az alap bevételét növeli. A Nyugdíjbiztosítási Alap esetében a központi költségvetési támogatások átutalási rendjének változása okozza elsősorban a kedvezőbb pozíciót (2009-ben évente három alkalommal, március, november és december hónapban utalták a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatását, 2010-től ezt a támogatást havonta folyósítják).

 

A kiadások esetében a többlet főként a magasabb nyugdíjkiadások következménye. Az elkülönített állami pénzalapok egyenleg javulását a kiadási oldalon a Munkaerőpiaci Alap alacsonyabb központi költségvetési befizetései okozták - áll a gazdasági tárca közleményében.


A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás: