Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt több mint egy éve élünk korlátozások között, ezért az intézkedések feloldásával költekezési lázra lehet számítani. A szolgáltatóiparban mindenki azon lesz, hogy visszacsalogassa a vendégeket, de mivel várhatóan hatalmas lesz a kommunikációs zaj, a hagyományos hirdetésekkel aligha lehet majd komoly sikert elérni. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy a vendéglátóhelyeknek most hatványozottan fontos fogyasztói szemmel gondolkozniuk, és érdemes lehet valamilyen humort, csavart, egyedi megoldást belevinni az újranyitási kampányba. Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani.

Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor

A járvány lecsengésével fokozatosan kapjuk vissza az elkövetkező hetekben, hónapokban az életünk legfontosabb darabjait, ennek hatására pedig a magyarok megpróbálják majd bepótolni mindazt, amire az elmúlt egy évben nem volt lehetőségük. Mindenki újra át akarja majd élni a vásárlás élményét, a friss kávé illatát, a meleg leves ízét vagy éppen a mozi varázsát.

Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese úgy látja, hogy a szolgáltatóiparban óriási zajban kell majd kommunikálni, hiszen az összes vendéglátóhely rá fog kapcsolni a hirdetésekre, és próbál minél több vendéget leültetni az asztalokhoz. Éppen ezért közel sem lesz egyszerű kitűnni a tömegből, és a hagyományos kommunikációs módszerek mellett olyan új marketingcsatornákat is használni kell majd, amik növelhetik a kampányok hatékonyságát.  

„A hagyományos értelemben vett direkt hirdetésekkel nem fogunk tudni olyan jó eredményeket elérni, mint a járvány előtt. Érdemes videókkal dolgozni, megmutatni a célközönségnek, milyen környezetben várjuk őket, milyen hangulatot tudunk teremteni egy-egy jó vacsorához vagy egy baráti kávézáshoz. Rendkívül fontos ebben a helyzetben, hogy az emberek az élményt keresik majd, tehát erre kell építkezni, fogyasztói szemmel kell gondolkozni” – fogalmazott az üzleti kommunikációs szakértő.

Nagy Lehel elmondása szerint a következő hónapokban a szolgáltatóiparban a biztonságosság nagy hangsúlyt fog kapni. Lesz ugyanis olyan vásárlói réteg, akinek ez a járvány végéhez közeledve is elengedhetetlen, mert például jobban fél az átlagosnál. Egyes esetekben ez is döntő lehet.

Egyetlen erős üzenettel is benne maradhatunk az emberek fejében

Mint mondta, azt is remekül ki lehet használni, ha az asztalok között méteres helyet kell hagyni az előírások szerint. Példaként említette, hogy ha egy fallal választjuk el ezeket, akkor az még meghittebbé tud tenni egy randevút, és a vendégek úgy érezhetik magukat, mintha csak nekik nyitott volna ki az étterem, és ez szintén maradandó élmény lehet.

„Meg kell próbálni kreatívnak lenni, és jó, egyedi ötletekkel előrukkolni. Nem mindig a legbonyolultabb reklám a jó reklám, egy-egy szóval, üzenettel is olyan hatásosan lehet kommunikálni, hogy hónapokig benne maradunk az emberek fejében. Képzeljük bele magunkat a vendégeink helyzetébe, nekünk mi tetszene, mire vágyunk a lezárásokat követően. Az emberek szórakozni, kikapcsolódni jönnek, ezért javasolt a hirdetéseket is könnyedebb hangvételben megfogalmazni” – tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy ha sikerült leültetni a vendégeket, akkor meg kell próbálni valamilyen formában elkérni az e-mailes elérhetőségüket. Ez lehet akár egy ingyen süteményért, akár kedvezményért cserébe is, de számtalan más módszert is kitalálhatunk rá. Ennek azért van jelentősége, mert a továbbiakban őket már elérjük, a hírlevelek hatására pedig idővel törzsvendégekké is válhatnak.

Az sem jelenthet akadályt, ha nincs idő és energia a kampány beindításához, mert aki most lemarad, az óriási hátrányba fog kerülni. Ilyen esetekben tanácsos külső segítséget kérni, kommunikációs szakértőhöz fordulni.

A Langmár Kommunikáció Újratervezés 31 nap alatt című sorozatában szedte össze, mire kell figyelni, ha újraindítjuk a kommunikációt. A gyorstalpaló teljesen ingyenes, és segítséget nyújt mindazoknak, akik a krízisből minden eddiginél erősebben szeretnének kilábalni, és villámrajtot akarnak venni az újranyitáskor.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: