Nagy veszteséggel zárják a hetet a tőzsdék

Nagy, másfél-két százalék körüli indexveszteséggel fejezték be a mérsékelt gyengüléssel indított pénteki tőzsdenapot a főbb európai értékpapírpiacok.

Nagy veszteséggel zárják a hetet a tőzsdék

A páneurópai gyűjtőindexek közül az FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx Europe 600 indexek 1,61 és 1,64 százalékos csökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,88 százalékkal csökkent.
   
A nap legnagyobb vesztesei az energiaipari és a pénzügyi ágazatok részvényei voltak. A lendületes európai gazdasági növekedésben bízó tőzsdei befektetők hangulatát a Fed hűtötte le a monetáris szigorítás egy éven belüli megkezdésére adott jelzésével. Nem kedvezett a befektetői hangulatnak az sem, hogy a németországi termelői infláció 2008 óta a legmagasabbra emelkedett májusban, Nagy-Britanniában pedig váratlanul csökkent májusban a kiskereskedelmi forgalom.
   
Londonban 1,95 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, egy hónapja a legnagyobb napi eséssel. A londoni tőzsde heti eredménye két százalék veszteség. A frankfurti DAX index szintén egy hónapja a legnagyobb esést szenvedte el pénteken, 1,77 százalékosat, és a hetet is mínuszban zárta. A párizsi CAC-40 index 1,46 százalékot adott le pénteken. Milánóban 1,89 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex. Madridban 1,83 százalékos, több mint egy hónapja a legnagyobb indexcsökkenéssel fejeződött be a pénteki tőzsdenap. A madridi tőzsde közel két százalék veszteséggel fejezte be június harmadik hetét.
   
Az olaj ára az előző napi esés és a kezdeti pénteki csökkenés után emelkedésbe fordult. Az olajár átmeneti csökkenését a dollár erősödése idézte elő. A dollár ugyanis kéthavi csúcsra erősödött és 2020 márciusa óta a legjobb hetét zárhatja pénteken az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve meglepetést okozó szigorúbb hangnemének köszönhetően.
   
Az európai kereskedési idő pénteki befejeztével a Brent nyersolaj ára 0,66 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 73,56 dolláron, a WTI ára pedig 1,20 százalékkal emelkedett 71,89 dollárra.
   
A héten szerdán a Brent 2019 áprilisa, a WTI pedig 2018 októbere óta a legmagasabb árát érte el. A Brent 75 dollárnál, a WTI pedig 73 dollárnál járt. Az olajár sorban a negyedik egymást követő hetet fejezheti be nyereséggel.
   
Péntek délutáni jegyzésén a Brent ára már 44 százalékkal, a WTI ára pedig 51 százalékkal emelkedett az év elejihez képest a válságot követő gazdasági fellendülés és a keresletnek ezzel együtt járó növekedése reményében.
   
Az arany ára emelkedésbe fordult pénteken, de ezzel együtt is kilenc hónapja a legnagyobb, több mint négy százalékos heti veszteség elé néz. Az európai kereskedési idő végén az arany spot ára unciánként 1776,48 dolláron állt 0,18 százalékos emelkedéssel.
    

Az eurót 0,39 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1859 dolláron.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: