Újabb drámai év jöhet a hazai építőiparban

2012-ben drámaian zuhant a lakossági építőipari megrendelések volumene, az állami beruházások stagnáltak, a sokszintű alvállalkozói láncok pedig folyamatosan körbetartozási körökbe kerültek – áll az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb iparági jelentésében. A nemzetközi hitelbiztosító szerint idén is tragikus év vár a 2012 végére rekordszámú fizetésképtelenségi eljárást produkáló szektorra - olvasható az Atradius Hitelbiztosító közleményében.

Újabb drámai év jöhet a hazai építőiparban

A 2012 első féléves adatok alapján az építőipar szereplői joggal hihették, hogy 6 évnyi recesszió után már mindenképpen felfelé visz az út. Nem így lett, hiszen hiába emelkedett a megrendelések állománya 2012 első felében, a következő hat hónapban olyan mértékű volt a visszaesés, hogy a teljes évre vetített volumencsökkenés mértéke elérte a 7%-ot a 2011-es adatokhoz viszonyítva.  Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a lakossági építkezések területén egy év alatt 24%-kal esett a megrendelések állománya, állítja az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb építőipari jelentésében. Ezzel párhuzamosan az építőanyag-gyártó és forgalmazó szektor is bajba került: az építkezések számának visszaesése miatt az árak rekordmélységben vannak.

 

A magyar helyzet nem mondható általánosnak az uniós országokban: Németországban 6,5%-kal nőtt az új megrendelések állománya 2012 első 10 hónapjában 2011 hasonló időszakához képest. Emellett bizonyos nagyvárosi régiókban 70%-ot is elért a bővülés mértéke. A lakossági építkezések területén 8-9%-os növekedést ért el a német építőipar, elsősorban azért, mert az eurózóna válsága alatt a szektor erős vonzerőt jelentett az alacsony kockázatú tőkebefektetetések kedvelőinek. Az idei évre újabb 3-4%-os bővülést vár az Atradius a szektorban.  

 

Magyarországon a nem lakossági szektorban stagnálás figyelhető meg és továbbra is az állam a legnagyobb megrendelő. A nehéz helyzetre való tekintettel az állami útépítési projektek egy részét elhalasztották, a hangsúly pedig áttevődött a kisebb beruházási értéket képviselő vasúti, szennyvíz, illetve egyéb környezetvédelmi beruházások területére, hiszen az ilyen projektek finanszírozására továbbra is elérhetőek voltak uniós források. Az Atradius szerint az EU-s finanszírozásból általában az is következik, hogy az ilyen projektek rendkívül hosszú fizetési határidőkkel valósulnak meg, a lassú kifizetések pedig könnyen dominóeffektust indítanak el a többszintes alvállalkozói láncban. Az ebből adódó fizetési nehézségek egyébként mára típusproblémává váltak az iparágban – teszi hozzá a jelentés.

 

Az ipari szektor Németországban gyengébben teljesített mint a lakossági, hiszen 2012-ben a bővülés mértéke nem lépte túl a 4-5%-os értéket, míg 2013-ban maximum 1%-os növekedés várható, mutat rá az Atradius jelentése. Az állami megrendelések pedig ennél is borúsabb képet mutattak: 2012-ben 6%-os visszaesést regisztráltak, 2013-ban pedig 1,5 százalékos emelkedés várható.

 

Az Atradius megállapítja: Magyarországon jelenleg csak azok az építőipari projektek folynak aktívan, ahol a beruházások nagyobb részét „előre eladták”, azaz a vevők pénzéből folyik az építkezés. A hitelből történő beruházások száma várhatóan a következő években is alacsony marad, amely okai között egyaránt megtalálható az alacsony kereslet, a szigorú feltételekhez kötött banki hitelezés, a befektetői bizalom hiánya, valamint a vevők anyagi nehézségei. 

 

„Az építőipar és az építőipari anyagok területe a legnagyobb kockázatú szektorok közé tartozik Magyarországon. Az említett szektorok helyzetét egyáltalán nem segíti a nehézkes banki finanszírozás, a lakossági beruházások alacsony szintje, sem az állami beruházások stagnálása. A kereskedelmi célú beruházások területén pedig többek között a plázastop miatt sem látható számottevő mozgolódás és számos más projekt is félkészen áll” – mutat rá Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.

 

Az iparágban tevékenykedő cégek átlagos kapitalizációja (tőkésítési rátája) 17,8%, szemben a teljes ipar 31,5%-os értékével, így nem meglepő, hogy a csődesemények meglehetősen gyakoriak a szektor cégei között, de az Atradius szerint ez a kép jövőre sem lesz rózsásabb. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy 2012 novemberében 707 fizetésképtelenségi eljárás indult, amely önmagában is szektorális rekordot jelent. Fontos megjegyezni, hogy ez a magas szám részben annak is köszönhető, hogy 2012 márciusától a bíróságok már élhetnek a kényszertörlési eljárás eszközével a korábban gyakran használt felszámolási és végelszámolási eljárások helyett. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan megduplázódott a szektorban alapított cégek száma az elmúlt hónapokban.

 

„Mivel az építőipari szektorokban a legmagasabb a felszámolások száma, ezért rendkívül fontos, hogy nagyobb cégek esetében tisztában legyünk a folyamatban lévő és tervezett projektekkel, a megrendelésekkel, valamint a folyósított bankkölcsönök nagyságával. Érdemes az adott cég fizetési szokásairól is érdeklődni vagy hitelbiztosítást kötni, ugyanis a körbetartozás jelensége igen széleskörű az iparágban a többszintes alvállalkozói rendszer és lassú állami kifizetések miatt, ez pedig bármikor tömeges csődöt eredményezhet. A jelenlegi adataink az mutatják, hogy a helyzet 2013-ban sem javul” - állítja Vanek Balázs.


Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás: