Nagykutyák tanácskoztak az innováció jövőjéről Magyarországon

A világ legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF dél kelet európai és budapesti központjának kezdeményezésére tartott Vállalkozói Fórumon a legjelentősebb német, magyar és multinacionális vállalatok vezetőinek társaságában Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár, Ésik Róbert, a HIPA elnöke, Dr. Heinz Peter Behr, Németország budapesti nagykövete, illetve Harald Schwager, a BASF globális Igazgatóságának tagja vitatták meg Európa innovációs lemaradásának, illetve felzárkózásának esélyeit és Magyarország szerepét ebben a folyamatban.

Nagykutyák tanácskoztak az innováció jövőjéről Magyarországon

Sokan tartanak attól közgazdász és üzleti körökben, hogy Európa fokozatosan teret veszt Kínával, Dél Koreával és hosszabb távon az USA-val szemben. Noha az EU bizakodó, a legfrissebb európai Innovációs eredménylista azt támasztja alá, hogy a válság utáni két évet leszámítva az európai innovációs dinamika lanyhul, ami valóban veszélyezteti a kontinens globális versenyképességét. Milyen lehetőségei vannak egy lemaradó Európában Magyarországnak és a hazai vállalatoknak?

 

Agyak, agyak és agyak

Dr. Harald Schwager szerint míg a Közel Keletnek még mindig az olcsó nyersanyag, Ázsiának az olcsó munkaerő jelenti a versenyelőnyt, addig Európának marad az „agy”. Ezt aztán „le kell fordítani a találmányok nyelvére, majd a kutatásokba történő befektetésekbe, majd a fejlesztések piacra vitelére”. Hogy miképp válhat egy találmányból működő innováció? Dr. Schwager szerint ez valódi kihívás, mert a jelenlegi jogi feltételek mellett sok ötletből nem lesz valós termék. Dr. Marie Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ vezérigazgatója szerint ehhez működő üzleti modellre is szükség van, sok jó ötlet veszik el ennek hiánya miatt. Dr. Schwager úgy látja, hogy csak akkor fejlesztenek a cégek, ha biztosak befektetésük megtérülésében. Ezen a ponton kiemelkedő a politika és a szabályozás jelentősége.

 

Az agrokémiai szektorban akár 10 év is lehet, amíg egy molekulából termék lesz. Az utolsó 20 évben 100 millió Euróról 200-250 millióra ment fel egy-egy új hatóanyag kifejlesztésének a költsége. Ekkora terhet ilyen hosszútávú kockázatok mellett csak akkor vállal egy cég, ha a szabályozói környezet támogató, és a jogalkotók nem csak a kockázatkerülésre helyezik a hangsúlyt. A helyzet azonban Európában olyannyira aggasztóvá vált, hogy amióta megszületett az új Növényvédelmi Törvény (1107/2009), azóta nem permetezett új hatóanyagot egyetlen farmer sem. A jogalkotói környezet jelenleg nem ad megfelelő hátteret mezőgazdasági és más fejlesztésekhez sem. A jelenlegi európai jogszabályalkotás során ugyanis az innovációkból származó előnyök és lehetőségek nem jelennek meg egyenlő súllyal a mérleg serpenyőjében a veszélyek mellett.  Ez a törekvés a Lisszaboni szerződésben foglalt ún. „Precautionary Principle” (Elővigyázatossági Elv) megszületése óta érezhető.

 

Az önvezető autó ma nem sokáig jutna el Európában

A kockázatkerülés mellett gond az is, hogy a technológia fejlődésével nem mindig tud lépést tartani a jogalkotás, mind kontinentális, mind nemzetállami szinten. A cégvezetők az önvezető autót hozták fel példaképp. Hiába van már működő jármű, ha egyikük most elindulna Németországból Magyarország felé, feltehetően nem érkezne meg, mert nincs határokon átívelően szabályozva, jogilag harmonizálva az önműködő járművek kérdése. Emellett jogi és etikai kérdések tömkelege sincs még megnyugtatóam rendezve. Dale A. Martin, a SIEMENS vezérigazgatója kiemelte, hogy egy konkrét téma, a nyáron bemutatott elektromos meghajtású kisrepülő fejlesztése kapcsán a magyar kormány nagyon nyitott és pozitív volt.  Megfelelő Európai szabályok nem léteztek, de Magyarország üdvözölte, és „befogadta” a terméket.

 

30 milliárd Eurónyi befektető véleménye

Az egyes országokban még kevésbé ismerik, de Brüsszelben egyre inkább a közbeszéd részévé válik az „Innovációs Alapelv”, amely mintegy 22 multinacionális cég vezetőjének közös kezdeményezése. Azt célozza, hogy minden új európai jogszabály megalkotása előtt mérlegeljék annak hatását az innovációra is.  Az évente mintegy 30 milliárd Eurót innovációba fektető és másfél millió munkatársat foglalkoztató cégek vezetői írták alá azt a Jean-Claude Junckernek címzett levelet is, amelyben a kockázatelkerülő jogszabályalkotásra és ennek innovációs képességre tett hatására hívták fel a figyelmet. Dr. Schwager szerint míg Brüsszelben egyre többen szimpatizálnak az Innovációs Alapelvvel, addig az egyes tagállamok szintjén ez még nem jellemző. Dr. Schwager szerint amikor az elektromosságot bevezették, akkor féltek tőle és veszélyesnek tartották. Ha kockázatkerülő szabályozás lett volna akkoriban, akkor most nem lenne elektromosság.

 

Hazai irányok                                                                                                                                      Hazánkban a GDP 1,4%-át fordítjuk K + F-re, amellyel Európa hátsó fertályába tartozunk, de ez a fejlettségünknek megfelelő szintet jelenti, a régióban csak Szlovénia és Csehország előz meg bennünket. Ésik Róbert előrevetítette, hogy 2017 januárjától a Befektetési Ügynökség új, projekt alapú pénzügyi támogatási rendszer bevezetését tervezi a K+ F fejlesztése érdekében, amely a korábbi vidéki szolgáltatóközpontok és magas hozzáadott értékű fejlesztések támogatási programjának szerves folytatása lesz. Ha egy fejlesztés nem eredményez jelentős munkahelyteremtést, de technológia-intenzív, az eséllyel pályázhat. Ésik Róbert szerint jelenleg 147 befektetési projekt van a csőben, és a HIPA folyamatosan vizsgálja, hogy ezek közül melyek lehetnek a legalkalmasabbak a hazai gazdaságfejlesztési célok támogatására, amelyek közül az egyik legfontosabb a technológiaifejlesztési képesség.

Lepsényi István szerint ma a hazai 500.000 KKV csak a GDP 50%-át állítja elő a munkaerő 70%-ával, hatékonyságuk messze elmarad a kívánatostól. Ráadásul mindössze 7000 KKV-nál van valódi K+F tevékenység, így az államtitkár az oktatás fejlesztésére alapozott paradigmaváltást szorgalmaz. Így lesz csak a „Made in Hungary” kifejezésből „Invented in Hungary”, azaz „Feltalálva Magyarországon”.

 

Ehhez azonban munkaerőre is szükség lesz. A megszólaló vállalatvezetők mindegyike valós problémaként beszélt a munkaerőhiányról, ami ma már minden szinten jelentkezik. Mind fizikai munkaerőben, mind szakértőkben, mind középvezetőkben komoly hiány kezd kialakulni. A cégvezetők szerint a helyzet javításához megfelelően felvázolt karrier út, érdekes feladatok, vonzó munkáltatói márkák, és megfelelő házon belüli képzés szükséges. Most az lesz a nagy kihívás, hogy a munkaerőpiac európai válásával miképp tarthatók itthon a középvezetők. Az ő távozásuk végzetes lehet. Miképp az innováció hiánya is.

 

Dr. Schwager attól tart, hogy a multinacionális cégek a kockázatkerülő európai politikára úgy reagálnak majd, hogy Európából Ázsiába vagy az USA-ba telepítik K+F központjaikat. Ez azonban azt is jelenti, hogy odaáramlanak majd az agyak és a tőke Európa helyett. Ami sem a kontinensnek, sem Magyarországnak nem lenne előnyös. Így a vállalati szféra összefogására és határozott fellépésére van szükség nemzeti és európai szinten az Innovációs Alapelv gyakorlati érvényesítése érdekében.

 

Csalók ellen: Befektetési Túlélőcsomag az Erstétől

A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a csalások megelőzése, a befektetők edukálása érdekében tájékoztató oldalt állított össze. Az ügyfelek a Befektetési Túlélőcsomag internetes felületén egy helyen, strukturált formában és közérthető nyelvezettel megtalálnak minden szükség információt, ami ahhoz kell, hogy felismerjék és elkerüljék a befektetési csalásokat.
2026. 03. 18. 14:00
Megosztás:

Emelkedett az üzemanyag ára Bosznia-Hercegovinában

Jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak Bosznia-Hercegovinában a közel-keleti válság hatására, ezért a hatóságok szigorították az árképzés ellenőrzését - közölték az illetékesek.
2026. 03. 18. 13:30
Megosztás:

Elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák a Magyar Közútnál

Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak.
2026. 03. 18. 13:00
Megosztás:

Stadler eredmények: nőtt az árbevétel és a profitabilitás, de kihívásokból nincs hiány

A svájci vasúti járműgyártó, a Stadler stabil növekedést mutatott 2025-ben, miközben egyszerre kellett megküzdenie természeti katasztrófák, makrogazdasági nyomás és devizahatások következményeivel. A kilátások azonban kifejezetten biztatóak: a vállalat 2026-ra már 5 milliárd frank feletti bevételt céloz.
2026. 03. 18. 12:30
Megosztás:

Vásárlás okosan: márkák szerepe és jelentősége

Vásárláskor gyakran egy-egy ismert márka mellett döntünk. De vajon miért választjuk pont azt? A márkanevek nem egyszerűen termékeket jelölnek, hanem kapcsolatban állnak az életmódunkkal is. Korábban a gyártók a márkaneveket a minőség és megbízhatóság jelzéseként használták, azonban ma szinte minden márka többet kínál: identitást, közösségi élményt és hűséget.
2026. 03. 18. 12:00
Megosztás:

Az átlagos személyi kölcsön hitelösszege már meghaladja a 3 millió forintot

Hosszabb távon egyértelmű bővülés figyelhető meg a személyi kölcsönök piacán. Egy szerződésre vetítve az átlagos hitelösszeg már elérte a 3,2 millió forintot, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-ben mért, körülbelül 2,2 millió forintos átlaghoz képest. A növekedés egyik fő oka, hogy a személyi kölcsönből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek ára számottevően, közel 43 százalékkal emelkedett. A piaci verseny továbbra is élénk, az egyes hitelajánlatok között jelentős különbségek lehetnek, ezért különösen fontos a körültekintő választás.
2026. 03. 18. 11:00
Megosztás:

Új erőviszonyok a Morgan Stanley kripto ETF-jeinél

Meglepő fordulat rajzolódik ki a kriptopiacon: miközben a legtöbben az intézményi befektetők dominanciájára számítottak, a valóság egészen mást mutat. A Morgan Stanley háza táján az egyéni kereskedők vették át az irányítást – és ez alapjaiban formálhatja át a digitális eszközök jövőjét.
2026. 03. 18. 10:30
Megosztás:

A fejlett piacokon csökkentek a kötvényhozamok

Bár az olajárak mintegy 3%-kal emelkedtek tegnap, ez a kötvény- és a devizapiacokon sem látszott igazán. A fejlett piacokon a kötvényhozamok csökkentek, a legkevésbé a tízéves amerikai, amely egy bázisponttal, 4,2%-ig esett.
2026. 03. 18. 10:00
Megosztás:

Mérsékelten emelkedtek az amerikai részvényindexek

Bár hétfőhöz képest kisebb mértékben, de kedden is tovább erősödtek a Wall Street-i indexek. Az S&P 500 0,2%-kal, a Dow Jones 0,1%-kal, a Nasdaq Composite 0,5%-kal került feljebb. A légitársaságok és utazási vállalatok részvényei visszapattantak az elmúlt hetek veszteségeiből, amelyeket az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai, illetve az energiaárak megugrása okoztak.
2026. 03. 18. 09:30
Megosztás:

Nyugodt kereskedéssel folytatódott a hét a nyugat-európai tőzsdéken

Kedden tovább emelkedtek a nyugat-európai részvényindexek. A befektetők a mai Fed-kamatdöntésre, és a csütörtökön esedékes EKB- és BoJ-kamatdöntésekre, illetve a jegybankok frissített iránymutatására várnak a közel-keleti konfliktus közepette. A STOXX 600 és a DAX 0,7%-kal, a CAC40 0,5%-kal, az FTSE 100 0,8%-kal került feljebb. Az emelkedő olajár mellett a STOXX 600 energiaipari szektorindexe 2,3%-kal emelkedett.
2026. 03. 18. 09:00
Megosztás:

Hatósági célkeresztben a szabadidős létesítmények és berendezések biztonsága

A fogyasztók biztonságának megóvása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeinek vizsgálatára. Az ellenőrzés kiemelt célja annak biztosítása, hogy az aquaparkokban, kalandparkokban, vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak. Idén a hatóság vizsgálja továbbá a via ferraták biztonságát is.
2026. 03. 18. 08:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a Demján Sándor Program iránt: rövid idő alatt elfogyott az EXIM szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt kerete

Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került. A keret gyors merülése ellenére a további konstrukciók továbbra is elérhetők.
2026. 03. 18. 08:00
Megosztás:

Indul a kishajós szezon: sokan megfeledkeznek néhány fontos kötelezettségről

Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja. Hazánk adottságai miatt itthon kifejezetten népszerű a hobbihajózás, és bár 2022-ben sokat lazultak a vonatkozó jogszabályok, napjainkban is sokan megfeledkeznek olyan fontos kötelezettségekről, mint az orvosi alkalmassági vizsgálat és az időszakos műszaki szemle. Az Insura hangsúlyozza, a megfelelő biztosítási védelem hobbihajózás esetén is rendkívül fontos.
2026. 03. 18. 07:30
Megosztás:

12 dolog, amit még mindig nem tudunk a magyar Revolutról

A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
2026. 03. 18. 06:30
Megosztás:

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás: