Nagymenők között az Egis

A KBC intézményi fundamentális elemzői összeállították kedvenc régiós részvényeik listáját az idei évre. A mezőny 10 részvényből áll, főként lengyel cégekből, de az Egis révén hazánknak is sikerült egy helyet megszereznie. A listán gyakorlatilag minden befektető kénye kedve szerint válogathat, mivel gyakorlatilag minden iparágból találhatunk egy-két kedvező kilátással rendelkező céget.

A mezőnyt a lengyel papírok uralják 7 résztvevővel, a magyar piacról pedig egy részvény, az Egis tudott felkapaszkodni a legjobbak közé. A fennmaradó helyekre két román cég futott be, egyikük egyenesen a legnagyobb növekedési potenciállal kecsegtet a résztvevők közül.

 

 

 

Az egyetlen magyar részvényre, az Egisre már korábban felhívtuk a figyelmet. Eredeti kereskedési ötletünkkel még december 13-án álltunk elő Radar hírlevelünkben (Ébresztő, megfeledkezett a piac az Egisről!), melyet január 25-én (Egis: új front nyílhat, készítsük a puskaport!) frissítettünk az azóta érkezett, egészen pozitív hírekkel.
(+) Azóta az Egis közzétett egy negyedéves gyorsjelentést is, melyben igen kellemes meglepetést szerzett a befektetőknek. Minden idők legmagasabb háromhavi adózott eredményét érte el a gyógyszercég, miközben az eredményhányadok is a jó irányba mozdultak az elmúlt negyedév lemorzsolódásával szemben.

Az egyetlen magyar részvényre, az Egisre már korábban felhívtuk a figyelmet. Eredeti kereskedési ötletünkkel még december 13-án álltunk elő Radar hírlevelünkben (Ébresztő, megfeledkezett a piac az Egisről!), melyet január 25-én (Egis: új front nyílhat, készítsük a puskaport!) frissítettünk az azóta érkezett, egészen pozitív hírekkel. Azóta az Egis közzétett egy negyedéves gyorsjelentést is, melyben igen kellemes meglepetést szerzett a befektetőknek. Minden idők legmagasabb háromhavi adózott eredményét érte el a gyógyszercég, miközben az eredményhányadok is a jó irányba mozdultak az elmúlt negyedév lemorzsolódásával szemben.

 

EGIS részvény

 

Olajipar: A kitermelési fókusz lehet a nyerő stratégia

 

Véleményünk szerint a közép-kelet-európai olajszektor értékeltsége eltúlzott, és azon belül is különösen a finomító cégek túl drágák. Ennek következtében nemrégiben intézményi fundamentális elemzőink negatív véleményüknek adtak hangot a közép-kelet európai olajcégek kilátásait illetően, amiről mi is beszámoltunk január 31-én megy Mérleg (Óvatosan a MOL-lal, vételen az OMV) hírlevél keretein belül. Inkább a kitermelésben érdekelt cégeket preferálják, amit a magas, de csökkenő olajárakkal indokolnak. Az idei Top 10-es listára az OMV román leánya, a Petrom fért csak be, miután 100 százalékban a kutatás-termelési fókuszú cégről van szó. A legnagyobb kockázatot a csökkenő olajár hordozza a Petrom számára, azonban előrejelzésünk szerint idén és jövőre is 100 dollár közelében maradhat a Brent típusú nyersolaj árfolyama.

 

Bankszektor: A "második vonalé” lehet a főszerep

 

Igen pozitívan ítéljük meg a lengyel tőkepiac helyzetét, ahonnan a legtöbb papír került fel a listára. A varsói WIG20 indextől idén 10-15 százalékos emelkedést várunk fundamentális alapon. Az első negyedév ugyan még kihívásokkal teli lehet, de ezt követően a lengyel gazdasági növekedés talpra állásával a helyi parkett is emelkedésbe kapcsolhat. A lengyel gazdaság helyrerázódásából elsősorban a kisebb bankok profitálhatnak, közülük a BRE Bank és az ING Bank Slaski emelendő ki. A BRE Bank úgy került fel a 2013-as listára, hogy mindjárt kedvenc lengyel bankrészvényünk is lett.

 

Vegyipar: Növekedési és osztalék sztori az egyben

 

Jelentős profitnövekedést várunk 2013-tól a lengyel Synthos vegyipari cégtől, ami az új, magasabb hozzáadott értékű termékek gyártásának beindításával függ össze. Az egyik projekt megvalósítása azonban még csak idén indul, ami várhatóan leghamarabb 2015-ben generálhat először bevételt a cég számára. A menedzsment ajánlása alapján mintegy 9 százalékos osztalékhozamot nyújthat a részvény. 

 

A legnagyobb lehetőséggel egy román "befektetési alap” kecsegtet

 

A lista legnagyobb növekedési potenciáljával a román Fondul Proprietatea kecsegtet. A cég lényegében egy nagy befektetési alap, melynek portfóliójában csupa ígéretes helyi cég található. A 2012 év végi adatok alapján az eszközök javát az energetikai vállalatok adják. Intézményi fundamentális elemzőnk legfrissebb elemzésében 12,1 százalékkal megemelte a cég részvényére számított fair értékbecslését, amit a villamosenergia- és gázpiac liberalizációjával indokolt. A befektetési alapba tartozó cégek többségétől vaskos osztalékfizetés várható, ami tovább növelheti az eszközök értékét.

 

Figyeljünk a televíziós társaságokra!

 

A telekommunikációs- és médiaszektorból elsősorban a televíziós társaságokat részesítjük előnyben 2013-ban, így a Cyfrowy Polsat és a TVN kerültek fel a listára. Szektorszinten tőlük várjuk a 2012-15-ös időszakban a legnagyobb átlagos EBITDA növekedést éves szinten, előbbi 3,4, míg utóbbi 4,3 százalékos bővülést mutathat fel.

 

A mezőgazdaságban is van potenciál

 

Hatalmas növekedési potenciállal kecsegtet a Kernel számára a FÁK régió a búza- és napraforgóolaj-exportján keresztül. Véleményünk szerint a fejlődő piacok népességének növekedése és a fogyasztási szokások gabonafélék irányába történő elmozdulása várhatóan fellendítheti a keresletet. Egy évtizeden belül akár meg is duplázhatja gabonaexportját a Kernel Ukrajnában és Oroszországban. Az expanzíó 2016-ig mintegy 72 százalékkal lendítheti fel a társaság EBITDA-ját, ami a következő három évben átlagosan 15,2 százalékos növekedést feltételez.

 

A sportkártya is nyerő lehet

 

Impozáns növekedési kilátásokkal rendelkezik a kedvezményes sportolási lehetőséget biztosító Benefit Systems. A cég által kibocsátott sportkártyák száma az elmúlt évben 21 százalékkal, 356 ezer darabra emelkedett és az elkövetkezendő években további kétszámjegyű növekedés várható, 2015-ben az 513 ezer darabot is elérheti a plasztikok száma.


PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás: