Nagyon alacsony a munkanélküliség az euróövezetben, de már nem sokáig

Tizenkét éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban, de a következő hónapokban minden bizonnyal jelentősen megugrik majd annak hatására, hogy az új koronavírus által okozott járvány megfékezésének érdekében az európai országok márciusban szigorú korlátozásokat kezdtek bevezetni.

Nagyon alacsony a munkanélküliség az euróövezetben, de már nem sokáig

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentés szerint az euróövezet 19 tagállamában a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással 7,3 százalékra, 2008 márciusa óta a legalacsonyabb szintre csökkent februárban. Januárban, csakúgy mint az előző három hónapban, 7,4 százalékon állt a mutató.
   
Elemzők stagnálásra számítottak februárról.
   
Az Európai Unió 27 tagállamában 6,5 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta, ami a havi statisztikai adatok közlése, 2000 januárja óta a legalacsonyabb szint. Az EU-ban zsinórban a harmadik egymást követő hónapban maradt változatlan a munkanélküliségi ráta.
   
Egy évvel korábban, 2019 februárjában az euróövezetben még 7,8 százalékon, az EU-ban pedig 6,9 százalékon állt a mutató.
   
Februárban 13 millió 984 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 47 ezren az euróövezet tagországaiban. A januárival összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban 62 ezerrel, az euróövezetben pedig 98 ezerrel csökkent. A 2019. februárival összevetve az EU-ban 784 ezerrel, az euróövezetben pedig 663 ezerrel fogyatkozott a munkanélküliek száma.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!
   
Az egy évvel korábbihoz képest a 19 uniós tagállamban csökkent a munkanélküliségi ráta.
   
Németországban (3,2 százalék) és Portugáliában (6,5 százalék) stagnált, míg Csehországban 0,1 százalékponttal 2,0 százalékra, Romániában 0,1 százalékponttal 3,8 százalékra, Luxembourgban 0,3 százalékponttal 5,7 százalékra, Észtországban 0,5 százalékponttal 4,7 százalékra (januári adat), Litvániában 0,6 százalékponttal 6,6 százalékra, Svédországban pedig ugyancsak 0,6 százalékponttal 7,2 százalékra nőtt a mutató.
   
A legnagyobb csökkenést Görögországban mérték, 18,5 százalékról 16,3 százalékra (decemberi adatok) esett a mutató. Cipruson 1,9 százalékponttal 5,8 százalékra, Horvátországban pedig 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra mérséklődött a ráta februárban.
   
A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát februárban is Csehországban regisztrálták, 2,0 százalékost, majd Hollandia és Lengyelország következik, egyaránt 2,9 százalékkal.
   
Magyarország esetében az Eurostat statisztikájában a januári az utolsó adat: 3,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, csakúgy mint az előző két hónapban. Januárban ez az ötödik legjobb érték volt. Egy évvel korábban, 2019 januárjában 3,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta Magyarországon.

Hozzászólások

A Lufthansa megduplázza a forgalomba visszaállított repülőinek számát

Megduplázza a forgalomba visszaállított repülőgépei számát júniustól a Lufthansa csoport (Lufthansa Group), Európa második számú légiközlekedési vállalkozása, de a koronavírus-járvány miatt a flotta csaknem 80 százaléka továbbra is a földön marad - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
2020. 05. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

57 ezer felett a fertőzöttek száma Belgiumban

Lassult a koronavírus terjedése, de vasárnapra így is 57 ezer 92-re emelkedett Belgiumban a járvány megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Hollandiában a bizonyítottan fertőzöttek száma átlépte a 45 ezret. Luxemburgban a hét eleje óta nem halt meg senki a vírushoz köthetően, és az új esetek napi mutatója stabil maradt.
2020. 05. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a világ acéltermelése

Jelentősen, 13 százalékkal 137,1 millió tonnára esett a világ acéltermelése áprilisban éves összevetésben a koronavírus hatására - áll a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) honlapján.
2020. 05. 24. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a teszt 20 perc alatt kimutathatja a koronavírust

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.
2020. 05. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millió eurós csomaggal támogatja a tömegközlekedést az osztrák kormány

Az osztrák kormány 300 millió eurós segélycsomaggal támogatja a tömegközlekedést - jelentette be Leonore Gewessler környezetvédelmi miniszter és Gernot Blümel pénzügyminiszter pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón.
2020. 05. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-tagállamokban

fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2020. 05. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint négyszázezer munkahely szűnt meg Romániában

Két hónap alatt több mint 403 ezer munkahely szűnt meg Romániában a munkaügyi minisztérium által pénteken közölt statisztika szerint.
2020. 05. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maszkokból rendez kiállítást a cseh Nemzeti Múzeum

A koronavírus-járvány elleni védekezés jelképének tekintett arcmaszkokból rendez kiállítást a prágai cseh Nemzeti Múzeum.
2020. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.
2020. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában, szombatra egy nap alatt 432 új esetet azonosítottak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte a 20 580-at - derült ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.
2020. 05. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukarestben tömeges tesztelést szerveznek

Bukarestben péntektől jelentkezhetnek azok, akik szeretnének részt venni a főpolgármesteri hivatal által szervezett tömeges koronavírus-tesztelésben.
2020. 05. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak az Ausztria felőli belépés szabályai

Péntektől változtak az Ausztria felőli belépés szabályai, nem kerül hatósági házi karanténba az a magyar vagy osztrák állampolgár, akinek 4 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztje van - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.
2020. 05. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság

Június 13-án zárt kapuk mögött folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság, amely a koronavírus-járvány miatt március óta szünetel.
2020. 05. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO-szövetségesek ellenzik a Nyitott Égbolt felmondását

Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei ellenzik a Nyitott Égbolt szerződés felmondását, illetve azt, hogy az Egyesült Államok kilépjen az egyezményből - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2020. 05. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent a kórházi ápoltak száma Franciaországban

Franciaországban folytatódott a koronavírussal kórházban kezeltek számának csökkenése, a lélegeztetőgépre szorulók száma az elmúlt 24 órában 44-gyel 1701-re csökkent - közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium, amely azt is jelezte, hogy a Covid-19 fertőzésben meghaltak számának növekedését a jövő hét elejéig nem frissíti.
2020. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin a járvány második hullámától tart

Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet - figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videokonferencián.
2020. 05. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan érkezhet a Lufthansa mentőcsomag

A légitársaság és a német kormány is megerősítette, hogy haladnak a tárgyalások és hamarosan megállapodásra juthatnak a Lufthansának juttatott mentőcsomagról.
2020. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös európai megoldás a munkanélküliség mérséklésére

Kedden az Európai Tanács elfogadta a Covid19 világjárvány miatt felmerülő munkanélküliségi kockázatokat mérséklő európai eszköz (rövid nevén SURE) elindítását. Az eszköz célja elsősorban a csökkentett munkaidő jövedelemtámogatása és a munkahelyi egészségvédelmi intézkedések támogatása. A SURE egy olyan hitelprogram, amelyet az Európai Unió vesz fel a piacról, és tovább hitelez a tagországoknak.
2020. 05. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszokat hozhat a brit nyár

A piac egyre inkább várja, hogy a brit jegybank is negatív kamatokat vezessen be..
2020. 05. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás: az enyhítés után is velünk marad a távmunka

Óvatosan állnak hozzá a magyar cégek az irodáik újranyitásához, a vezetők többsége hosszútávon is be akarja építeni a járványhelyzet alatt bevezetett, és azóta bevált távmunka megoldásokat – derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud friss villámkutatásából. Az országosan több mint 500 viszonteladó partnert kiszolgáló cég által gyűjtött visszajelzések alapján a vezetők többsége úgy véli, hogy egyes eszközöket a veszélyhelyzet után is megtartanak, és több munkakört továbbra is távmunkában töltenek majd be. Sokan maradnak otthon az enyhítés után is.
2020. 05. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: