Nagyon kell a pénz a brit költségvetésnek - megszűnhet az élelmiszerek áfamentessége

Az élelmiszerek áfamentességének megszüntetését fontolgatja a brit kormány a példátlan államháztartási hiány csökkentése végett. (MTI)

A The Sunday Telegraph értesülése szerint egyelőre "informális módon vetődött fel" az élelmiszerek áfakötelessé tétele köztisztviselők, iparági szervezetek és "kiskereskedelmi bennfentesek" beszélgetéseiben. A kérdés "annyira érzékeny politikailag", hogy az erről folyó megbeszélések egyelőre "a radarernyő alatt" zajlanak - idézte forrásait a tekintélyes konzervatív lap.

 

Az áruházakban vásárolt alapélelmiszereket jelenleg nem terheli általános forgalmi adó Nagy-Britanniában. Ugyanígy áfamentesek a könyvek, az újságok és a gyermekruházati termékek. Ha azonban az élelmiszerekre csak 3-5 százaléknyi áfát rónának ki, az is milliárdokat hozna a költségvetésnek, tekintettel arra, hogy a britek évente - becslések szerint - csak a szupermarketekben 120 milliárd fontot (37 ezer milliárd forintot) költenek élelemre.

 

A csillagászati összegeket felemésztő gazdaságösztönzés és banki tőkepótlás nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben, független londoni elemzők prognózisai szerint azonban a valós hiány közelebb lesz a 14 százalékhoz.

 

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poor's az idei brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok korrekciója nélkül a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.

 

Az egyik legnagyobb brit élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat, a J Sainsbury vezérigazgatója azonban "nagyon rossz ötletnek" nevezte az áfa kiterjesztését az élelmiszerekre, mivel szerinte ez aránytalan terhet róna a szegényekre. Justin King a The Sunday Telegraphnak kijelentette: minél szegényebb valaki, jövedelme annál nagyobb hányadát költi élelemre.

 

A munkáspárti brit kormány ugyanakkor a leggazdagabbak adóterheit is emeli. Alistair Darling pénzügyminiszter az idei pénzügyi év költségvetésének előterjesztésében közölte, hogy a jelenleg érvényes 20 és 40 százalékos személyi jövedelemadó-adókulcsok mellé új, 50 százalékos kulcsot is meghonosítanak az évi 150 ezer fontnál (46 millió forintnál) nagyobb jövedelmekre az idén áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől.

 

Az ellenzéki Konzervatív Párt már jelezte, hogy érvényben tartja az 50 százalékos felső jövedelemadó-kulcsot, ha a tavaszi választásokon kormányra kerül. Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) nemrégiben kiadott átfogó prognózisa szerint a jelenlegi költségvetési helyzetben súlyos, hozzávetőleg 100 milliárd fontos (több mint 30 ezer milliárd forintos) költségvetési kiigazítást kell végrehajtania a következő brit kormánynak ahhoz, hogy középtávon fenntartható legyen a brit államháztartás finanszírozása.

 

A CEBR szerint ha a tavasszal esedékes választások után a Konzervatív Párt alakíthat kormányt, akkor a cég által szükségesnek tartott 100 milliárd fontos kiigazításon belül várhatóan 20 milliárd fontot adóemeléssel, 80 milliárd fontot költségvetési kiadáscsökkentéssel teremt elő az új kabinet.


A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás:

A TEMU-ról vagy Shein-ről rendeltél eddig? Mától nem fogsz!

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 10:22
Megosztás:

Új csúcson zárt a Dow, a befektetők továbbra is optimisták a béketárgyalásokkal kapcsolatban, kedvező munkapiaci adat jelent meg

Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20%-kal értékelődött fel. Ami a júniust illeti, az utóbbi hetekben a technológiai szektor gyengélkedése rányomta bélyegét a havi teljesítményekre, az S&P és a Nasdaq 1, illetve 3%-os mínuszban zárt.
2026. 07. 01. 10:00
Megosztás:

Kedden mérsékelt volt az emelkedés Európában, erős lett a második negyedév a közel-keleti háború ellenére

Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a STOXX600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizmus, valamint a közel-keleti feszültségek enyhülése táplálta. A FTSE100 kedden 0,1%-ot erősödött, a DAX 1,5%-os pluszban zárt. Havi szinten 0,8%-ot erősödött a londoni benchmark, míg a német index 0,4%-kal lemorzsolódott; a második negyedév 3, illetve közel 8%-os felértékelődést hozott.
2026. 07. 01. 09:30
Megosztás:

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Az érdi ingatlanpiacon továbbra is jellemző a túlárazás, miközben a hirdetési árak egyre szélesebb sávban mozognak. A vevők továbbra is elsősorban a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanokat keresik, de olyan ársávban, amelyben gyakorlatilag nincs kínálat.
2026. 07. 01. 09:00
Megosztás:

Az EU a műanyag palackok újrahasznosítására vonatkozó szabályokat fogadott el

Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el kedden az elsősorban polietilén-tereftalátból (PET-palackok) készült egyszer használatos műanyag italpalackok újrahasznosítására vonatkozóan, a szabályok első alkalommal határoznak meg módszertant a kémiailag újrahasznosított összetevők kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére.
2026. 07. 01. 08:00
Megosztás:

Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás:

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

A vagyonadó körüli széles vita a Blochamps Capital szerint azt bizonyítja, hogy a szakmai kritikák mögött nem automatikusan NER-érdek áll, sokkal inkább azt, hogy az alkalmazandó vagyonküszöb és a feltételrendszer alapos körültekintést követel. Ha a cél valóban a kirívóan koncentrált, sokszor államközeli, NER-es elitvagyon elérése, akkor a fegyvert úgy kell célozni, hogy tényleg azt a kört találja el – ne pedig a látható, itthon adózó, több százezer munkahelyet fenntartó magyar vállalkozói réteget. Ha a küszöbemelés el is marad, a fejlesztő, beruházó kkv-k esetében módot kell adni például a K+F beruházások arányos beszámítására – javasolja Karagich István, a Blochamps ügyvezetője.
2026. 07. 01. 06:00
Megosztás:

Kifulladó növekedés? Kína nyomása és a költségsokk egyszerre szorítja a globális autóipart, Magyarország különösen sérülékeny

Bár a globális autóipar 2025-ben még 4 százalékos növekedést mutatott, a bővülés egyre törékenyebb, mivel a költségnyomás, a geopolitikai feszültségek, valamint az elektromos átállás egyszerre állítják komoly kihívások elé az iparágat, és érezhetően fékezik annak növekedési ütemét. A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő Allianz Trade Magyarország elemzése szerint 2026-ra a növekedés gyakorlatilag megállhat, és egyre több szereplő néz szembe romló nyereségességgel és növekvő kockázatokkal.
2026. 07. 01. 05:30
Megosztás:

Jelentős károkat okozott a vihar Pest vármegyében is

Elérték a zivatarok az elmúlt órákban Pest vármegyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kérnek segítséget a tűzoltóktól - közölte a katasztrófavédelem kedd este az MTI-vel.
2026. 07. 01. 05:00
Megosztás:

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
2026. 07. 01. 04:00
Megosztás:

Az ibériai turisztikai piacon erősíti jelenlétét a magyar Gestor

Az Ibériai-félsziget az elmúlt évek egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált Európában: a térségben a turizmushoz kapcsolódó ingatlanok értéke több mint 35 százalékkal emelkedett az elmúlt 5 évben, miközben a szálláshelyekhez kapcsolódó ingatlanbefektetések volumene elérte a 4,6 milliárd eurót. Erre a trendre építve két új dél-európai ingatlannal bővítette portfólióját a magyarországi Gestor Befektetési Zrt., amely egy spanyolországi üdülőapartman-komplexumot és egy portói történelmi épületben működő apartmanházat vásárolt.
2026. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Milliókkal növeli a hazai lakások eladási árát, ha van benne légkondi

A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával felszerelt ingatlanok átlagos négyzetméterára szinte minden településtípuson számottevően meghaladta a légkondi nélküli otthonokét.
2026. 07. 01. 03:00
Megosztás:

Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy keddi hatállyal felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt.
2026. 07. 01. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj és Szép Kártya

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
2026. 07. 01. 02:00
Megosztás:

Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is részt vett a fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő ICPEN világszervezet által koordinált internetes ellenőrzési akcióban (sweep). A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai tartalomkészítők egyre inkább törekednek a marketingtartalmak megfelelő feltüntetésére, azonban továbbra is akadnak hiányosságok.
2026. 07. 01. 01:30
Megosztás:

Szlovák nyugdíjkorhatár 2027

A szlovák nyugdíjkorhatár 2027-ben nem egyetlen, mindenkire érvényes életkor. A nyugdíjba vonulás pontos időpontját elsősorban a születési év és hónap, valamint az elismert gyermeknevelés határozza meg. Emiatt 2027-ben lesznek, akik 62 év 2 hónaposan, mások 63 év 8 hónaposan érik el a törvényes korhatárt.
2026. 07. 01. 01:00
Megosztás:

Veszélybe került Záhony logisztikai jövője

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség Záhony térségében, mert Magyarország egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból – hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Bár hazánk továbbra is az ukrán gabona egyik fontos vasúti útvonala, az átrakásból, raktározásból és logisztikai szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része már nem Magyarországon jelenik meg. Az MLSZKSZ szerint célzott térségi programra, munkahelymegtartó támogatásra, versenyképességi intézkedésekre és új magyar-ukrán gazdasági megállapodásokra van szükség, hogy Záhony visszaszerezze korábbi szerepét.
2026. 07. 01. 00:30
Megosztás: