Nap végére mérséklődött az európai piacok vesztesége

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán túlnyomórészt gyengültek az utóbbi hetek föllendülése után. A nyersanyagárak második napja csökkentek, a gyors profitkivétel egyelőre véget vetett a decembert jellemző árfelhajtó spekulációnak. A nyersanyagipari részvények közvetítésével a bizalomvesztés szerdán megjelent a részvénypiacokon is, de zárás felé minden piac megszilárdult.

A nap folyamán megjelent adatok közül az euróövezeti szolgáltatások decemberi teljesítménymutatói egyenetlen, az átlag szintjén lassuló növekedést jeleztek, és az ipari megrendelések növekedése is jócskán elmaradt a piaci várakozástól. Az Egyesült Államokban viszont decemberben a novemberinél és a vártnál jobban nőtt a foglalkoztatás a magángazdaságban: ez délután kiegyensúlyozta a piacokat.

 

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos gyengüléssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,09 százalékos napi csökkenéssel 1.141,04 ponton végzett, 1,73 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 7,26 százalékkal javult. Utoljára 2007-et végezte magasabban, és most év végén még 25,55 százalékos elmaradásban volt attól.

 

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán 29,99 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel 6.043,86 ponton zárt, 2,43 százalékkal magasabban, mint év végén. A frankfurti DAX-30 35,53 pontos, 0,51 százalékos romlással 6.939,82 ponton végzett, 0,37 százalékkal jobban az év véginél. Párizsban a CAC-40 11,42 ponttal, 0,29 százalékkal 3.904,61 pontra süllyedt, ez 2,62 százalékkal erősebb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 36 centtel olcsóbb, estefelé 1,45 dollárral drágább volt a keddi zárónál, hordónként (159 liter) 94,98 dollárnál tartott, miután napközben 92,60 dollár alá csökkent. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 51 centet nyert, 89,89 dollárra. Napközben 88,16 dollárig esett.  Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 778,25 dollár volt Londonban, 10,50 dollárral drágább a keddi zárónál. 

 

Szerdán a kőolaj szabadpiacán is folytatódott az árcsökkenés, napközben több mint kétheti mélypontra, immár az erősödő dollár miatt is, de estére visszatértek a vásárlók, miután a friss adatok az amerikai stratégiai nyersolajtartalék további csökkenését jelezték a múlt hétről.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3286 dollár volt vételi oldalon a frankfurti bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3157 dollárnál tartott, 0,0146 dollárral olcsóbban, mint kedd este, 1,59 százalékkal alacsonyabban, mint év végén. Az euró szerda este 1,2703 svájci franknál tartott, ez 0,0082 frankkal erősebb a kedd estinél, és 1,69 százalékkal erősebb az év véginél.

 

A jó amerikai foglalkoztatási adatok erősítették azt a piaci elképzelést, hogy az Egyesült Államokban jobbak a gazdasági kilátások, mint Európában. Ez segített a dollárnak, habár az eurót támogatták ázsiai központi bankok vásárlásai. Az euróövezeti államadósság-problémák felől nincsenek új fejlemények, így az euró e héten jól tartja magát a svájci frankkal szemben.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.371,20 dollár volt szerdán későn azonnali szállításra Londonban, olcsóbb a kedd esti 1.383,80 dollárnál. Az óévet 28,32 százalékkal drágábban végezte, mint 2009-et, ez volt a legjobb éves teljesítménye 2007 óta. Szerdán az arany ára is második napja csökkent, ezúttal főleg az amerikai gazdaság és a dollár javuló kilátása miatt.

 

Az arany a múlt héten drágult ismét 1.400 dollár fölé, amikor az amerikai valuta még egyre lejjebb került a fő valutákkal szemben, miközben a kőolaj és az ipari nyersanyagok gyors drágulása táplálta az inflációs várakozásokat. Az arany ára november 9-én ért új csúcsára, 1.424,02 dollárra Londonban azonnalra, az előző heti amerikai mennyiségi enyhítési döntés miatt elképzelhető inflációs kockázat árazása közben.


Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás: