Elvonultak a viharok a piacok felett



Táblázat

 

Az elmúlt héten a legtöbb index sikeresen javított a korábbi rossz teljesítményen és a vezető piacok új csúcs magasságba értek fel. Eléggé megfontolt emelkedés ez és sok papír és index grafikonján lehet érezni a kettősséget. A piac még mindig nem őszintén bízik az emelkedésben, ezt mutatja, hogy a kockázatosabbnak tekintett kisebb kapitalizációjú papírokat (pl. Russel 2000 közel 1.5%-kal marad el a Nasdaq teljesítményétől) kerülik a befektetők.

 

A technológia javított, egyrészről a Composite hosszú idő után először verte heti szinten az S&P 500-at, másrészről a technológia szektor is az egyik legjobban teljesítő iparág volt viszont a pénzügy teljesítménye még mindig nem meggyőző. Az előző hét utolsó napján ráadásul a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe 3 hónapos mélypontra süllyedt, így az átfogó gazdasági növekedés motorja, a lakossági fogyasztás még mindig visszafogott mértékeket ér el. Ennek elsősorban az ázsiai piacok ihatják meg a levét, mivel az exportjuk jelentős része az Egyesült Államokban landol. Ezzel együtt a piacok nem reagáltak rosszul a hírre.

 

A részvénypiaci emelkedés fő hajtóereje továbbra is a dollár gyengülése, amely éves mélypontra ért hétfőn. A zöld hasú leértékelődésének legnagyobb nyertese az arany, amely stabilizálódni látszik történelmi magasságokban, 1100 dollár felett. A nemesfémek erősödése jó jele a kockázatosnak ítélt eszközök gyenge teljesítményének.

 

A következő hetekben lassan visszavehetik az irányítást a szokásos makro adatok, ahogy egyre ritkulnak a gyorsjelentések, a fő mozgásokat a gazdasági mutatók és a váratlan bejelentések fogják meghatározni.

 

 

 

Makro adatok a héten:

Hétfő:        Kiskereskedelmi eladások (USA), Új autó eladások (EU), Euro Zóna infláció, (EU);

Kedd:        Termelői árindex (USA) Ipari termelés (USA);

Szerda:       fogyasztói árindex, Lakásadatok, (USA) , ECB jelentés (EU);

Csütörtök:     Munkanélküliségi adatok (USA), Monetáris tanács gyűlése (JPN);

Bitcoin elemző: Ismét megjelent egy kulcsfontosságú likviditási mintázat egy nagy BTC-rali előtt

A CryptoQuant elemzője, Moreno szerint a Bitcoin most egy olyan likviditási struktúrába lépett be, amely történelmileg mindig jelentős árfolyam-emelkedések előtt jelent meg. Elmondása alapján a jelenlegi stabilcoin-tartalékok aránya a Bitcoin piaci kapitalizációjához viszonyítva nagyon hasonló képet mutat, mint a 2020 óta látott több BTC-visszapattanás előtti helyzet.
2025. 11. 16. 20:00
Megosztás:

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésébe

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésében - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 19:00
Megosztás:

Lehűlés érkezik erős széllel és esővel

Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 11. 16. 18:00
Megosztás:

Megéri a kaparós sorsjegy? Számok és esélyek mögé néztünk

A kaparós sorsjegyek egyszerre kínálnak izgalmat, gyors eredményt és a szerencse ígéretét. Pár száz forintért már megvehetjük azt az érzést, hogy akár pillanatok alatt megváltozhat az életünk. De vajon tényleg megéri? Valóban akkora esélyünk van nyerni, mint amennyire hinni szeretnénk benne?
2025. 11. 16. 16:56
Megosztás:

Nélkülözőkkel ebédelt a pápa a szegények világnapján

Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
2025. 11. 16. 16:00
Megosztás:

Washington nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat tevékenységének a folytatását

Nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tevékenységének a folytatását az amerikai vezetés, az orosz tulajdon teljes kivonását követelik - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter szombaton Belgrádban.
2025. 11. 16. 15:05
Megosztás:

Nyílt napot rendeznek a MOME-n

November 21-én nyílt napot tartanak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), amelyen egyebek mellett előadásokkal, workshopokkal, felvételi tájékoztatókkal, képzésismertetőkkel, valamint frissen végzett hallgatók beszámolóival várják az érdeklődőket - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 14:00
Megosztás:

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

A napokban két pénzintézet is egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél, így a lakossági számlák, a babaváró hitel és az Otthon Start hitel után újabb terméknél kínál több piaci szereplő is ajándékpénzt az új ügyfeleknek. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a legtöbb kedvezményre most egyértelműen az új támogatott lakáshitel felvételével lehet szert tenni, de változatlanul gáláns ajánlatokkal dolgoznak a bankok a babaváró hitelnél is.
2025. 11. 16. 13:00
Megosztás:

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről - jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2025. 11. 16. 12:00
Megosztás:

Oroszország egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek Kínába irányuló exportjától

Az ukrán külső hírszerző szolgálat szerint az orosz gazdaság egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek exportjától, ezek többségét Kínába adják el.
2025. 11. 16. 11:00
Megosztás:

Újraindul a rászoruló gyermekek szemüvegtámogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, melynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez – ezzel javítva életminőségüket és iskolai teljesítményüket. A kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a Szolgálat munkáját. A felajánlott összegek közvetlenül a Gyermekmentő Szolgálathoz érkeznek, az adományok biztosítják a program újraindítását.
2025. 11. 16. 10:00
Megosztás:

Otthon Start Program: számos változás élesedik a mai napon

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak - írja közleményében a Bank360.
2025. 11. 16. 09:00
Megosztás:

Az újabb autókat is érinti a manipuláció: egy kutatás szerint Magyarországon a 4 éves járművek kilométeróráját átlagosan 110 000 km-rel hamisítják

Aki viszonylag új autót vásárol, joggal számít arra, hogy hosszú ideig gond nélkül használhatja. Bár az általános vélekedés szerint a futásteljesítmény-manipuláció inkább régebbi járműveknél fordul elő, a carVertical Magyarországon végzett kutatása ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: már a 2 éves autók között is előfordul visszatekert óraállás, és sok esetben a baleseti múlt is rejtve marad.
2025. 11. 16. 08:00
Megosztás:

Több százezer ingatlant érinthet a legújabb rendelet

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.
2025. 11. 16. 07:00
Megosztás:

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás: