Navracsics: a szocializmus ugyanolyan része Európa történelmének, mint a világháború

Navracsics Tibor szerint nem értjük meg Európa XX. századi történelmét, ha csak a második világháború eseményeire koncentrálunk, és a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartjuk fontosnak.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt vasárnap reggel, azzal kapcsolatban, hogy augusztus 23-án tartják a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapját. Ennek kapcsán aznap a Parlamentben konferenciát rendeznek, amelyen több uniós tagállam igazságügy minisztere és a tagállamok nemzeti emlékezet intézeteinek vezetői is részt vesznek. A politikus rámutatott, hogy míg a Csatáry-ügy egyik pillanatról a másikra nemzetközi téma lett, addig Biszku Béla, illetve Mátsik György ügyéről hallgat a nemzetközi sajtó.
    

Véleménye szerint miközben a második világháború alatt elkövetett bűnöknek egy jól kialakított interpretációs mechanizmusa van, és mindenki érti, hogy miről van szó, addig mintha a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartanák fontosnak. Pedig ha csak az egyikre koncentrálunk, akkor nem értjük meg Európa XX. századi történelmét - hangsúlyozta.
    

Navracsics Tibor szerint a vörös csillag jelenlegi megítélése tükrözi a legélesebben, hogy az eltérő történelmi múlt, az eltérő hagyományok adott esetben más hangsúlyokat alakítanak ki egyes európai országokban. Míg egy litván számára a horogkereszt és a vörös csillag ugyanolyan szimbólum, amely az elnyomó rendszert, a függetlenség elvételét jelenti, a málenkij robottól kezdve a koncentrációs táborokig, addig egy francia, egy olasz, vagy egy spanyol számára a horogkereszt súlyos és elítélendő szimbólum, de a vörös csillag esetleg csak egy divatcikk.
    

Kiemelte, hogy a fiatalokon látni jópofának szánt, vörös csillaggal díszített divatholmikat. A nyugat-európaiak számára a kommunizmus azáltal, hogy náluk nem volt, talán egy távolabbi, és éppen ezért kevésbé érzékeny, kevésbé tragikus tapasztalat - fogalmazott a politikus.
    

Véleménye szerint a vörös csillaggal kapcsolatos strasbourgi döntésben is ez jelent meg. Hiszen, ha azt a kérdést vetjük fel, hogy ha valaki horogkereszttel demonstrál Európa bármelyik országában, az büntetendő-e vagy nem, akkor egyértelműen Európa közvéleménye úgy foglalna állást, hogy a horogkereszt a totális, embertelen rezsimek egyikének a szimbóluma, ezért büntetendő.
    

A vörös csillagnál viszont érdekes módon a strasbourgi bíróság úgy gondolja, hogy itt a szólásszabadság már fontosabb érv, mint a múltra való figyelmeztetés. Ez jogelméletileg érdekes vita, vélekedett Navracsics Tibor, aki azt hiányolja, hogy a strasbourgi bírák egy absztrakt európai szempont mentén hozták meg a döntést, és nem figyeltek oda az egyes nemzetek érzékenységére.
    

A miniszter a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapjáról elmondta, hogy magyar-lengyel-litván kezdeményezésként indult, és sokat kellett győzködni elfogadásáról a tagállamokat. Felidézte: egy munkaebéd során volt a fordulópont. Nagy-Britannia képviselője személyes tapasztalatait és érzéseit idézte fel 1956-ról, 1968-ról és a 80-as évekről, és hozzászólásával a nyugat-európaiak számára "kihozta a szocializmust a múzeumból", mindenki számára átérezhetővé tette, hogy ez valóság volt - mondta a miniszter.
    

Kiemelte: jelenleg is találkozhatunk olyan emberekkel, akik működtették valamelyik totalitárius rendszert, akik nagy valószínűséggel másokat az életüktől megfosztottak. Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is - hangsúlyozta.
    

A nyugat-európaiak számára világossá kell válnia, hogy ami itt történt, velük is megtörténhetett volna, ez nem a kultúra különbsége, hanem egyszerűen a földrajzi fekvés különbsége volt. Mi Németország és a kommunista Szovjetunió közé szorulva ennek részesei voltunk - mondta Navracsics Tibor. (MTI)

Naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

Jelentős keresletet generált a szeptemberben elindult Otthon Start Program a K&H szerint. Az első hónapban a pénzintézethez munkanaponként átlagosan 200 igénylést nyújtottak be az első lakásuk megvásárlására az érintettek. Közülük számos lakáshitel igénylésnél már megtörtént a befogadás. A programhoz kapcsolódó igényléseknél az átlagos futamidő 22 év, ami meghaladja a piaci lakáshitelekre jellemző 18 éves átlag-futamidőt. Emellett a szóban forgó lakáshitelek 37 millió forintos összege 32 százalékkal meghaladja a piaci konstrukciók 28 millió forintos összegét.
2025. 10. 01. 14:30
Megosztás:

ÁKK: Átalakulás jön a lakossági állampapíroknál a stabilitás érdekében

Levontuk a tanulságokat az elmúlt évek folyamataiból, ezért a változó kamatozás felől a fix kamatozású lakossági állampapírok felé való terelés került előtérbe, amely célja a fokozottabb kiszámíthatóság és az állami kamatkiadások nagyobb stabilitása – mondja Hoffmann Mihály. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjújában elmondta, hogy a lakossági állampapírpiac kiemelten fontos és biztos pillére a finanszírozásnak, aminek megőrzése mellett a most bejelentett módosításokkal javul az adósságportfólió szerkezete és ezáltal biztosítani tudják a kamatkockázat kordában tartását is. Szigorítás rövid távon nincs tervben, az ÁKK a lassabb, evolutívabb változtatások híve.
2025. 10. 01. 14:00
Megosztás:

Ezek a használt autók kelnek el a leghamarabb - Forgási sebesség toplista a Használtautó.hu-tól

A Használtautó.hu legfrissebb elemzése azt vizsgálta, mely modellek cserélnek gazdát a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon. A forgási sebességet - vagyis a „turnover” értéket - úgy számolták, hogy átlagosan hány nap telik el a hirdetés felkerülésétől a levételéig. A turnover adatok alapján az Ignis, a Wagon R+, az SX4 és a Swift egyaránt a legkeresettebb autók közé tartoznak. A leggyorsabban eladható autók toplistáját, valamint az életkor és hajtáslánc szerinti turnover-adatokat vizsgálta 2025 januártól augusztusig a Használtautó.hu.
2025. 10. 01. 13:30
Megosztás:

Azonnali feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank a nevében telefonáló kibercsaló ellen

Azonnali feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nevében telefonáló kibercsaló ellen - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 13:00
Megosztás:

Mennyi a díja egy magán egészségbiztosításnak manapság?

Életünk során számos döntést kell meghoznunk, és ilyenkor a legtöbben azt vizsgálják, megéri-e az adott dolog a kockázatot. Nagyon gyakori, hogy az ár befolyásol bennünket.
2025. 10. 01. 12:30
Megosztás:

Pozitív fordulat: többlettel zárta a második negyedévet a kormányzati szektor

Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya. A 2025. második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 01. 12:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett: a tisztesség vagy a megosztottság, a megújulás vagy a hanyatlás között kell választania.
2025. 10. 01. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Vegyesen állnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a japán indexek pirosban a korábbi napok emelkedését követően, a Shanghai Composite és a Hang Seng érdemi emelkedést mutat.
2025. 10. 01. 11:00
Megosztás:

Kisebb hozamemelkedés a kulcsdevizák kötvénypiacain

A tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben a francia infláció a vártnál alacsonyabb, a német és a francia viszont magasabb lett a vártnál.
2025. 10. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek

A mély megosztottság következtében nem sikerült megállapodni a Kongresszusban a finanszírozásról, a Szenátusban pedig nem sikerült megszavazni azokat az intézkedéseket sem, melyek november 21-ig eltolták volna a kormányzati leállás fenyegetését.
2025. 10. 01. 10:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés Nyugat-Európa fontosabb tőzsdéin

A kezdeti mínuszokat ledolgozva mérsékelt emelkedéssel zártak kedden a vezető részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 és a FTSE 0,5%-ot emelkedett, a DAX 0,6%-kal tört feljebb, a CAC40 pedig 0,2%-ot erősödött.
2025. 10. 01. 09:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal szerda reggelre?

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéshez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2025. 10. 01. 09:00
Megosztás:

Ötödével bővülhet idén a biztosítási szektor

Az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára került idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele idén jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot szintet. Hosszú évek után ismét enyhén, 7900-ról 8200-ra növekedett a természetes személy alkuszok száma – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XXI. Biztosításszakmai Konferencián.
2025. 10. 01. 08:30
Megosztás:

A BGE erős, aktív és folyamatosan bővülő alumni közösségével együtt formálja a jövő gazdasági szakembereit

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) nagyszabású eseményen látta vendégül partnereit, egykori hallgatóit, valamint a hazai üzleti szféra kiemelkedő szereplőit egyik jövőbeli kampuszának épületében. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse az Egyetem köré szerveződő szakmai és közösségi hálót, amely immár az ország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményének egyik kiemelkedően fontos értékévé vált.
2025. 10. 01. 08:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Októberi ralira készül a BTC – Reális a 150 000 dollár elérése?

Ahogy elkezdődik az október, a kriptokereskedők fokozott figyelemmel követik a Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket, miközben olyan feltörekvő PayFi altcoinokat is szemmel tartanak, mint a <a href="https://remittix.io/?utm_source=Profitline&utm_medium=Article&utm_campaign=069" target="_blank">Remittix</a>.
2025. 10. 01. 07:30
Megosztás:

Az MBH Bank és az ORFK együttműködést kötött a digitális csalások elleni fellépés érdekében

Az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az online csalások száma, a csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megtéveszteni a felhasználókat, köztük a banki ügyfeleket. Az MBH Bank és az ORFK elkötelezett amellett, hogy további közös lépéseket tegyenek a lakosság digitális pénzügyi biztonságának növeléséért.
2025. 10. 01. 06:30
Megosztás:

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár környezetvédelmi projektjé

Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
2025. 10. 01. 06:00
Megosztás:

Kriptovaluta fizetés az online játékokban: Melyik platformok kínálják?

Az online játékok világa gyorsan változik, és a játékosok egyre inkább keresik a kényelmesebb és biztonságosabb fizetési megoldásokat. A kriptovaluták előretörésével sok platform ma már nemcsak elfogadja ezeket a digitális pénzeket, hanem kifejezetten épít rájuk. De vajon melyik online játékplatform kínálja valóban a legjobb lehetőségeket, ha kriptóval szeretnénk fizetni?
2025. 10. 01. 05:30
Megosztás:

Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők

A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
2025. 10. 01. 05:00
Megosztás:

Ne dobd ki a szemétbe a lejárt gyógyszereidet! Mutatjuk miért

A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a BENU Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egyetem bevonásával friss, vízminőséget vizsgáló kutatást is készített a vállalat, amely számos hatóanyag jelenlétét igazolta a természetes vizeinkben. A „Ne dobd ki, hozd vissza!” társadalmi célú kampánnyal erre az össztársadalmi ügy fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
2025. 10. 01. 04:30
Megosztás: