Szakítópróba előtt a forint - tesztelik az MNB új vezetését?

Várhatóan jóval 290 forint/euró felett marad a forintárfolyam mindaddig, amíg a piac nem ismeri Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökének terveit - jósolták hétfőn londoni pénzügyi elemzők.

Szakítópróba előtt a forint - tesztelik az MNB új vezetését?

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - befektetőknek összeállított, Londonban ismertetett napi devizapiaci helyzetértékelése szerint középtávon is döntően az határozza meg a forint árfolyamkilátásait, hogy Matolcsy György mit tesz a következő monetáris tanácsi üléseken. A széleskörű piaci konszenzus a 4,50-5,00 százalék közötti sávban valószínűsíti az MNB-alapkamatot a jelenlegi kamatcsökkentési ciklus végén, de a forintra nehezedő mostani nyomás nagyobb része abból a várakozásból ered, hogy az MNB esetleg mennyiségi enyhítési intézkedéseket is foganatosít - vélekedtek a Commerzbank elemzői. A ház szakértői ugyanakkor azt jósolták, hogy a német gazdaság lendülete hamarosan a magyar gazdaságban is érezteti hatását, segítve a forintot, és ez szükségtelenné teszi "a monetáris kísérletezgetéseket".
    

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatási csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokra szakosodott elemzői ugyancsak hétfőn összeállított értékelésükben azonban közölték, hogy nem számolnak mennyiségi enyhítési ciklus elkezdésével az MNB részéről. Véleményük szerint a magyar jegybank ezt a gazdaságélénkítő - a reálgazdaságba kötvényvásárlások révén pótlólagos likviditást juttató - módszert legfeljebb válságkezelő eszközként vetné be szükség esetén.
    

A JP Morgan londoni elemzői azt valószínűsítik, hogy a monetáris enyhítés fő eszköze a következő hónapokban is a kamatcsökkentés lesz. A ház várakozása az, hogy az MNB a jelenlegi 5,25 százalékról 4,50 százalékra csökkenti irányadó kamatát 2013 közepéig. A cég londoni közgazdászainak véleménye szerint Matolcsy György irányítása alatt az MNB nagyobb mértékben érvényesít majd kettős mandátumot - vagyis monetáris politikájának céljai között nagyobb súllyal lesz jelen a növekedésösztönzés -, mint az előző elnök, Simor András idején, amikor az árstabilitás elsődleges célkitűzésén volt a hangsúly.
    

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének Európa felzárkózó gazdaságaira szakosodott elemzői hétfői értékelésükben közölték: nem számolnak azzal, hogy az MNB új vezetése "azonnal erőteljesen nem ortodox intézkedésekhez" folyamodik. A ház londoni szakértői különösen azt tartják valószínűtlennek, hogy a jegybank - legalábbis első lépésként - rögzített szinten limitálná a piacról az alapkamattal megegyező kamat mellett MNB-kötvényekbe bevonható likviditásmennyiséget.
 

A GS elemzői szerint ugyanis a devizaadósság-állomány még mindig túl magas ahhoz, hogy megengedhető legyen a forint tartós gyengesége. A ház szakértői szerint fennáll az a kockázat is, hogy a piac esetleg "próbára teszi" az új MNB-vezetés elszántságát a kamatemelés elkerülésére és inkább az intervenció alkalmazására. Egy ilyen "piaci teszt kiprovokálása" a továbbra is magas devizaadósság-állomány mellett változatlanul kockázatos lenne - vélekedtek hétfői értékelésükben a Goldman Sachs londoni elemzői.
    

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) szakértői befektetőknek összeállított, szintén hétfőn ismertetett értékelésükben közölték: Matolcsy György MNB-elnöki kinevezése nyomán még valószínűbbnek látják annak a konszenzus alatti prognózisuknak a megvalósulását, amely szerint a magyar jegybank 4,00 százalékig csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklus során. A ház londoni elemzői ugyanakkor bizonytalannak nevezték a további kamatcsökkentések ütemezését, szerintük ugyanis az új MNB-elnök akár az enyhítési folyamat gyorsítását is kezdeményezheti.
    

Ezt a lehetőséget más nagy londoni házak szakértői sem zárták ki, bár az MNB későbbi kamatpályájával kapcsolatban eltérnek a citybeli elemzők várakozásai. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai Matolcsy György MNB-elnöki jelölésének pénteki bejelentése utáni kommentárjukban azt jósolták, hogy az új monetáris tanács az eddigi, lépésenként 0,25 százalékpontról 0,50 százalékpontra gyorsítja az alkalmankénti kamatcsökkentések mértékét, és 4,00 százalékig viszi le a jegybanki alapkamatot. A Barclays elemzőinek előrejelzése szerint az MNB ezen a kamatszinten várhatóan megáll, mivel a monetáris tanács az enyhítési ciklussal együtt is nyilván pozitív reálkamatot kíván fenntartani.
    

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászainak értékelése szerint ugyanakkor a 4,00 százalékos idei MNB-kamatmélyponttal számoló várakozások figyelmen kívül hagyják azt a döntő jelentőségű tényt, hogy az MNB kamatcsökkentési mozgásterét nagyobb mértékben határozzák meg a piaci kondíciók, mint a magyarországi reálgazdasági helyzet.
    

A Capital Economics szakértői szerint ha a jelenlegi kedvező befektetői hangulat megfordul, azzal elveszne a kamatcsökkentési mozgástér, sőt az MNB kamatemelésre is kényszerülhet a forintárfolyam és a tőkebeáramlás támogatása végett. A ház közgazdászai szerint a jelenlegi helyzetnek van egy paradox vonása is: minél inkább enyhítésre hajlóvá válik a monetáris tanács retorikája, a várható negatív piaci reakció miatt annál szűkebbé válhat a tényleges enyhítési mozgástér. A cég alapeseti előrejelzése mindezt egybevetve az, hogy az MNB irányadó kamata 2013 közepéig 4,50 százalékra csökken, 2013 végéig azonban ismét a jelenlegi 5,25 százalékra emelkedhet vissza. (MTI)


Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás: