Negyedével csökkentek az offshore cégalapítások Magyarországon

A Magyarországon bejegyzett új cégek alapításkori tulajdonosai között sok esetben külföldi szervezetek és magánszemélyek is találhatóak. Az elmúlt években jelentősen visszaesett a külföldi érdekeltségű cégalapítások száma, az idei lista élén Ukrajna áll – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

A hazai induló cégek egy jelentős részénél már alapításkor bejegyeznek egy vagy több külföldi tulajdonost, ám ez a gyakorlat az utóbbi években visszaszorulóban van. 2009-ben még több mint háromezer külföldi tulajdonossal is rendelkező társaságot jegyeztek be, az utóbbi egy évben viszont már csak 2200-at. Az offshore cégalapítások számának visszaesése elsősorban a hatósági szigornak köszönhető. Az adóregisztrációs eljárás jelentősen visszaszorította az eleve visszaélési céllal alapított társas vállalkozások számát, de a működési időszakban is számos új jogszabály korlátozza – több-kevesebb sikerrel – a visszaéléseket.
 
A külföldi érdekeltséggel történő cégalapításnak a hazai gyakorlatban több oka lehet. A jobbik eset, amikor tényleges külföldi vállalkozó vagy befektető szeretné megkezdeni működését Magyarországon, a rosszabbik, amikor eleve adóoptimalizálási céllal jön létre a külföldi érdekeltségű társaság. Emellett elég sok olyan cég is van, amelyben magyar nemzetiségű magánszemély külföldi címről irányítja vállalkozását.
 
A 2000-es évek elejéig bevett gyakorlat volt, hogy olyan országokon keresztül jegyeztek be társaságokat Magyarországon, amelyeknek az adatszolgáltatási rendszere finoman szólva kivetnivalókat hagyott maga után, illetve amelyek alacsony adókkal és erős adótitokszabályokkal bástyázták körül magukat és az ott bejegyzett vállalkozásokat. Ezeknek a cégeknek a jelentős része még ma is működik.
 
A 2009-ben alapított cégek között már ritkábban találunk egzotikus országokban élő, illetve ott bejegyzett természetes és jogi személyeket: a szomszédos vagy tényleges gazdasági kapcsolattal rendelkező országok sokkal jellemzőbbek.
 
Az új vállalkozások külföldi tulajdonosain belül zajló átrendeződés azonban az utóbbi években sem állt le: Kína, amely 2009-ben még magasan vezette a listát, mára eltűnt a rangsorból. A 2015-ös toplista élén az Opten adatai szerint Ukrajna áll.

 

Offshore cégalapítások Magyarországon

 

2009

2014. október – 2015. szeptember

1.

Kína (205)

Ukrajna (280)

2.

Románia (188)

Olaszország (229)

3.

Szlovákia (121)

Románia (175)

4.

Olaszország (105)

Szlovákia (160)

5.

Németország (102)

Szerbia (153)

6.

Ausztria (98)

Németország (115)

7.

Ukrajna (95)

Ausztria (61)

8.

Oroszország (46)

Nagy-Britannia (53)

 

A külföldiek magyarországi cégalapításainak gazdaságilag nagyon fontos szerepe van: csak a 2009-ben alapított ilyen cégek 11 ezer alkalmazottnak adnak munkát, s 21 cég árbevétele haladja meg jelenleg az egymilliárd forintot. Ugyanakkor a szürke zónás cégalapításoknak komoly hátulütői is vannak, aminek legjobb példája, hogy az öt évvel ezelőtt bejegyzett külföldi érdekeltségű cégek 73 százaléka az Opten nyilvántartása szerint már megszűnt vagy megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll.

 

 

Cégek száma

Cégek aránya

Összes külföldi alapítás 2009-ben

3053

100,00%

ebből jelenleg is működik

830

27,19%

ebből megszűnt vagy megszüntetésre irányuló eljárás alá került

2223

72,81%

ebből a tulajdonosok első cége volt

1140

37,34%

2014-es árbevétel 100 millió forint felett

90

2,95%

2014-es árbevétel 1 milliárd forint felett

21

0,69%

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: