Nehéz első félév után profitra számít idén a Daimler
A pénzügyi igazgató szerint ebben részben az segített, hogy a drágább modellek iránti kereslet komolyabb visszapattanást mutatott a második negyedév végén. Az egy részvényre jutó veszteség 1,87 eurót tett ki, ami valamennyivel rosszabb lett az 1,55 eurós konszenzusnál. A gyenge első félév után azonban pozitív adózás és kamatfizetés előtti eredményre számít 2020-ban a cég, ami mellett készpénztermelő képessége is pozitív lehet. Mindezt arra alapozva feltételezi, hogy a második félévben folytatódik a gazdasági felpattanás, és nem lesz a koronavírusnak komolyabb második hulláma.
Emellett egy tegnapi hír alapján az ügyhöz közel álló források szerint a korábbinál nagyobb mértékben tervez vágni személyi kiadásain a vállalat, miután a korábbi 1,4 milliárd euróval szemben 2 milliárd eurót szeretne spórolni ezen. Ez a híresztelések szerint akár 20-30 ezer munkahelyet is jelenthet az eddig vizionalizált 10 ezerrel szemben. A hírekre az árfolyam 5%-kal emelkedik piacnyitás után ma reggel.
A Daimler részvények tőzsdei árfolyama