Nehezen tudtak pluszban zárni az európai piacok

A hétfői, vegyes irányzat után kedden a vezető nyugat-európai értéktőzsdék napközben meredek lejtőre fordultak, csak a nap végére sikerült - London kivételével - néhány ponttal az előző zárók fölé kapaszkodni. (MTI)

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos előrelépéssel kezdte a napot, de előzetes adat szerint 0,06 százalékos napi visszalépéssel 1.052,82 ponton végzett, 0,68 százalékkal az év végi értéke fölött. Most 63,10 százalékkal erősebb a történelmi mélypontjánál, amelyet tavaly március 9-én ért el, de 2,02 százalékkal gyengébb az idei csúcsánál, amelyet január 11-én állított be.

 

A múlt heti, nagy előretörés után, amely hatheti csúcsokra vezette a fő tőzsdemutatókat, kedden eluralkodott a profitkivételi hangulat a piacokon. Szinte minden papír romlott, kivéve az utóbbi napok fő veszteseit, a gyógyszeripariakat, amelyek kedden is az árral szemben haladtak, vagyis ezúttal fölfelé. A nap vége felé a New York-i piacok példája segített a piacoknak.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 4,42 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel 5.602,30 ponton zárt kedden, 3,51 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 9,98 ponttal, 0,17 százalékkal 5.885,89 pontra emelkedett, 1,23 százalékkal az év végi értéke alatt végzett. Párizsban a CAC-40 6,47 ponttal, 0,17 százalékkal 3.910,01 pontra gyarapodott, ez 0,71 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kedd reggel 24 centtel, késő délután 29 centtel volt olcsóbb a hétfői zárónál, így hordónként (159 liter) 80,18 dollárnál tartott. Tavaly 78 százalékkal drágult. 2008 végén 51 százalékkal volt olcsóbb, mint az év elején, bár közben, 2008. július 11-én 147,50 dolláron elérte történelmi csúcsát.

 

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 81,74 dollár volt New Yorkban, 13 centtel olcsóbb a hétfői zárónál. A WTI január 11-én tizenöt havi csúcsot ért el 83,95 dolláron. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 652,50 dollár volt Londonban, 3,25 dollárral drágább a hétfői zárónál.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3586 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3572 dollárnál tartott, 0,0059 dollárral olcsóbban a hétfői későinél, 5,20 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Az általában óvatossá vált piaci hangulatban az euró kissé gyengébb volt, mint hétfőn, de jól megkapaszkodott 1,35 dollár fölött.

 

Ebben segítette az Európai Bizottság elnökének nyilatkozata is arról, hogy kezdeményezik az euró elleni piaci spekuláció adminisztratív korlátozását. Közben a dollárt is támogatta a Fed chicagói részlege elnökének nyilatkozata arról, mit jelent a Fed szóhasználatában, hogy a kamat még sokáig a mostani rekord alacsony szinten maradhat.

 

A "még sokáig" négy-öt kamatdöntő értekezletet jelent a chicagói részleg elnöke szerint. Ezzel látótávolságba került a kamatemelés, mivel a Fed nyíltpiaci bizottságának mostantól negyedik kamatdöntő értekezlete augusztus 10-én, az ötödik szeptember 21-én lesz. Tavaly november 25-én az euró 1,5145 dolláron tizenöt havi csúcsát érte el a dollárral szemben, de hetek óta kilenchavi mélypontokig hullámvasutazik.

 

Múlt héten, kedden kilenc és félhavi mélypontra, 1,3435 dollárra esett. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.115,75 dollár volt kedden késő délután Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a hétfői késői 1.122,85 dollárnál. Múlt héten, szerdán az arany napközben hat és fél heti csúcsot ért el 1.143,65 dolláron. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára december 3-án döntött rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.


Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás: