Nem Görögországé a legsúlyosabb recesszió - HÁTTÉR

Habár egyes görög tisztviselők szerint a dél-európai ország minden idők leghosszabb recesszióját szenvedi el, számos hasonló, sőt súlyosabb gazdasági visszaesésre is volt már példa a történelem során - írja internetes hírportálján a BBC brit közszolgálati médium.

"Várakozásaink szerint 2013-ban már a hatodik egymást követő évben leszünk recesszióban - nyilatkozta Notisz Mitarakisz görög politikus. - Nem hiszem, hogy lenne rá történelmi példa, hogy egy ország hat évet töltött recesszióban".
    

Közgazdászok által a legszélesebb körben elfogadott definíció szerint a recesszió nem más, mint a bruttó hazai termék, a GDP csökkenése két egymást követő negyedév során.
    

Görögország gazdasági teljesítménye 2008 utolsó negyedévében mutatott először csökkenést, és az ország néhány, gyenge növekedést mutató időszaktól eltekintve azóta is recesszióban van. Írország azonban már 2006-ban recesszióba lépett, és azóta több negatív növekedésű negyedévet szenvedett el, mint a görögök.
    

Az 1930-as évek nagy válsága - amelyhez a legtöbb közgazdász a jelenlegi válságot is hasonlítja - négy éven át tartó recessziót hozott az Egyesült Államokban, de szakértők szerint az nem hasonlítható Görögország jelenlegi problémáihoz. A harmincas évek gazdasági csökkenése jóval meghaladta a jelenlegit, ráadásul az előbbi kettős recesszió volt: az időleges fellendülés után 1937-38-ra ismét komoly visszaesés következett be .
    

Míg az Egyesült Államok GDP-je 29 százalékkal esett az említett időszakban, addig Görögországé 2008 óta "csak" 16 százalékos zsugorodást mutatott. A 2008-as események egyébként a legsúlyosabban Lettországot érintették, amely 24 százalékos GDP-csökkenést szenvedett el.
    

A szigorú takarékossági intézkedések életbe léptetésével azonban a görög recesszió a következő években tovább mélyülhet: a jelenlegi - sokak szerint fenntarthatatlan - folyamatok alapján a GDP-esés mértéke elérheti majd a 25-30 százalékot is. Ráadásul a magánszektor teljesítményének csökkenését illetően Görögország már "utolérte" a harmincas évek Amerikáját.
    

Az 1930-as évekénél is hosszabb volt az 1870-es évtized "hosszú válsága" az Egyesült Államokban, hivatalos becslések szerint a recesszió 1873 és 1879 között 65 hónapon keresztül tartott. Ezen visszaesés azonban az elmúlt évek kutatásai szerint korántsem volt olyan jelentős mértékű, mint a későbbi válságok.
    

Nem kell azonban évszázados távlatokban kutatni egy, a Görögországét meghaladó súlyosságú válság felleléséhez. Tádzsikisztán 1989 után kilenc éven át volt recesszióban a Világbank adatai szerint. Az ezen időszak során polgárháború és humanitárius válság által is sújtott közép-ázsiai ország gazdaságát a Szovjetunió felbomlása döntötte romba: a Moszkvától jelentős mértékben függő tádzsik gazdaság becslések szerint a függetlenség kikiáltását követően a felére zsugorodott. A tádzsikisztáni adatok ugyanakkor korántsem megbízhatóak - már csak azért sem, mert az ország gazdasági tevékenységének fele a feketepiacon bonyolódik.
    

Ennél is hosszabb, 17 éves recessziót szenvedett el Libéria 1980 és 1997 között. Az afrikai ország gazdasági gondjainak oka szakértők szerint egyrészt a korrupció és a túlzott katonai költekezés, másrészt pedig az acélipar világszintű visszaesése volt, amely érzékenyen érintette a döntően vasércet exportáló Libériát.
    

Az ipari forradalmat és a globalizációt megelőző korokban a "modern" válságokénál jóval komolyabb társadalmi-gazdasági következményekkel járt egy-egy recesszió, mivel azokból sokkal nehezebb volt kilábalni, ráadásul számos esetben több millió halálos áldozatot követelő katasztrófákhoz vezettek.
    

Az 1840-es évek ír éhínségének egyes hatásai szakértők szerint még ma is érezhetők, míg az 1340-es évek "fekete halálként" ismert bubópestis-járványa a világ lakosságának harmadát pusztította el.
    

Számos közgazdász szerint egyébként nem csak a GDP csökkenése, hanem a teljes foglalkoztatottságtól és a stabil növekedéstől való tartós eltérés is recessziónak minősül. Egy "tipikus" fejlett gazdaságnak éves szinten 1,8-1,9 százalékos növekedést kell mutatnia - ezért azután például a mindössze 1 százalékos növekedés, ha ez hosszabb időn át fennáll, e nézet hívei szerint már recessziónak számít. Ezen felfogás szerint Nagy-Britannia 1921-től egészen a második világháborúig recesszióban volt, míg az 1990-es években Svájc is komoly növekedési gondokkal küzdött. E szempontból az eurózóna leggyengébb láncszeme Olaszország és Spanyolország, ahol a produktivitás növekedése több mint egy évtizede leállt. (MTI)


Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás: