Nem engedélyköteles az elektronikus kereskedelem - SzEK.org

Nem engedélykérést, csak bejelentési kötelezettséget ír elő a jogszabály az e-kereskedők számára – hívja fel a figyelmet a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sajtóközleményében, reagálva az Index.hu múlt heti cikke nyomán több helyen megjelent téves információkra.

Az Index.hu „Újra engedélyköteles az online kereskedelem” címmel jelentetett meg cikket múlt hét pénteken, ezzel felzúdulást keltve az e-kereskedők körében. Mivel több kereskedő fordult a SzEK.org-hoz tanácsért, a szövetség jogásza áttekintette a vonatkozó szabályokat. Eszerint valójában szó sincs engedélyhez kötöttségről, csak – a vonatkozó EU irányelvvel összhangban – egyszerű bejelentési kötelezettséget ír elő a jogszabály, ami semmilyen módon nem értelmezhető piacra lépési korlátként. Ez a szabály ráadásul nem kifejezetten az elektronikus kereskedelemre vonatkozik, hanem bármilyen – akár offline, akár online – kereskedelmi tevékenységre egységesen; célja pedig csupán az, hogy a felügyeletet gyakorló hatóságok naprakész információkkal rendelkezzenek arról, hogy kik folytatnak kereskedelmi tevékenységet Magyarországon. A bejelentési kötelezettséget egyébként nem a cikkben hivatkozott kormányrendelet írta elő, hanem már korábban is törvényi szintű szabályozás rögzítette: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény. Ennek júniusban módosított és 2009. október 1-jétől hatályos 3. § (1) bekezdése szerint: „aki a Magyar Köztársaság területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.” A bejelentéssel kapcsolatos tudnivalókról a SzEK.org egy rövid ismertetőt tett közzé a weboldalán.

 

A SzEK.org kéri a tagjait és minden webáruház tulajdonost, hogy a leírtak szerint eljárva tegyen eleget a bejelentésnek. Addig is szeretné megnyugtatni a kereskedőket, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztásának szankcionálásával kapcsolatos jogszabályok egyelőre nem léptek hatályba, így kétséges, hogy a hatóságok valóban szabhatnak-e ki bírságot.

 

A SzEK.org egyébként örömmel tapasztalja, hogy az elmúlt évtized jogalkotási munkájának eredményeképpen számos, az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó, az uniós joganyaggal összhangban lévő jogszabály született, de ezzel együtt továbbra is fontosnak tartja, hogy az e-kereskedelem fogalma jogszabályi szinten, pontosan legyen meghatározva és megkülönböztetve a csomagküldő kereskedelemtől. A szövetség az ehhez szükséges jogszabály-módosításokra javaslatokat készít az illetékes minisztériumok számára.

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga a szárazság miatt

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga Tolna vármegyében, az eredmények a csapadékhiány miatt lettek gyengébbek - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna vármegyei elnöke kedden Szekszárdon.
2025. 10. 21. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 21:00
Megosztás:

A legmegbízhatóbb fizetési szolgáltatók a magyar szerencsejátékban

Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
2025. 10. 21. 20:29
Megosztás:

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.
2025. 10. 21. 20:00
Megosztás:

2008 óta négyszeresére emelkedtek a lakásárak hazánkban

A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak.
2025. 10. 21. 19:30
Megosztás:

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer's kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás:

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
2025. 10. 21. 16:30
Megosztás:

Felfüggesztik időszakosan a kamionstopot

A nehéz tehergépjárművek hétvégi és munkaszüneti napokra vonatkozó forgalomkorlátozása az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával is érvényben lenne. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel kedden.
2025. 10. 21. 16:00
Megosztás:

Történelmi minimumra süllyedt a születésszám Oroszországban

Történelmi minimumra süllyedt Olaszországban a születések száma, amely 2008 óta folyamatosan csökken - közölte az Istat olasz statisztikai hivatal kedden.
2025. 10. 21. 15:30
Megosztás:

Őszi szünet: érdemes felkészülni az autós vészhelyzetekre belföldi utazás során is

A magyar lakosság több mint fele (57%) legalább negyedévente indul el 100 kilométernél hosszabb belföldi túrára autójával az Europ Assistance friss, reprezentatív kutatása szerint. Az őszi szünet ebből a szempontból kiemelt időszak, hiszen sokan terveznek rövidebb autós utazásokat, ám a megnövekedett forgalom és az időjárás-változás miatt gyakoribbak lehetnek a balesetek és egyéb vészhelyzetek. Egy váratlan meghibásodás nemcsak a kikapcsolódást hiúsíthatja meg, hanem anyagi terhet is jelenthet. Bár az előzetes felkészülés és a gépjárműasszisztencia-szolgáltatások igénybevétele biztonságot nyújthatna, a lakosság csupán alig több mint negyede (27%) rendelkezik ilyen védelemmel.
2025. 10. 21. 15:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fizetések a gyógyszer- és építőiparban is

A tavalyi év végén készített HR Körkép felmérésben optimistán nyilatkoztak a munkáltatók az idei évre tervezett toborzási terveikkel kapcsolatban. Ez a gyakorlatban viszont sokkal inkább óvatos hozzáállásban nyilvánult meg. Az év második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában, a harmadik negyedévben pedig folytatódott ez a tendencia – derül ki a Profession.hu friss, harmadik negyedéves jelentéséből.
2025. 10. 21. 14:30
Megosztás:

Megugrottak a befektetői ingatlaneladások, nő az ingatlankínálat

A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben bérleti díjak növekedése különösen Budapesten megtorpant – derül ki a Duna House elemzéséből.
2025. 10. 21. 14:00
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A hétvége kedvezően alakult a kriptovaluták számára: a teljes piaci kapitalizáció és a Bitcoin is erősödött, bár a hétfői kezdés kissé lassabb tempóban indult. Az altcoinok közül azonban több is kimagaslóan teljesít, élükön a Floki (FLOKI), amely az elmúlt 24 órában 14%-ot emelkedett.
2025. 10. 21. 13:30
Megosztás:

Súlyos higiéniai hibákat találtak egy sütőipari üzemben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket állapítottak meg egy baracskai sütőipari üzem ellenőrzésekor. A hatóság a feltárt jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, és csaknem fél tonna élelmiszert vont ki a forgalomból - jelentette be kedden a hivatal.
2025. 10. 21. 13:00
Megosztás:

XRP kripto milliárdok és politikai ambíciók

A Ripple-támogatott Evernorth tőzsdére megy, miközben Dorsey és Cuomo újraírnák a kriptovilág szabályait.
2025. 10. 21. 12:30
Megosztás:

Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!

A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
2025. 10. 21. 12:00
Megosztás: