Nem hatotta meg a forintot a vártnál jobb GDP adat
EUR/HUF (311,50 – 315,80): Bár az előző időszak adatához képest visszaesést jelent a 0,8%-os második negyedéves GDP adat, de az éves adat a várt 3,5%-nál is jobb: 3,9% lett. A forint árfolyama azonban alig reagált adat megjelenése után.
Tovább folytatódik a tegnapi naphoz hasonlóan az oldalazás. Továbbra is a külpiaci hangulat, és a geopolitikai helyzet alakulása szabhat irányt az árfolyamnak. Egy esetleges erősödés mértéke limitált lehet, inkább a negatív hírek hatásaira lehet fogékony az egész régió.
EUR/USD (1,3260 – 1,3430): Az alacsony német inflációnak és a visszaesését mutató euró zónás ipari adatoknak csak mérsekelt hatásuk volt az árfolyamra, nem úgy a várttól elmaradó amerikai kisker adatnak, ami az addig az 1,3360-as szint közelében járó árfolyamot az 1,3420-as szint közelébe erősítette. Mivel a fogyasztás adja az USA GDP-jének a jelentős részét, ennek változása érzékenyen érinti annak alakulását, és az utóbbi időszak kedvező makró adatai után, meglepetésként hatatott egy a vártnál rosszabb adat érkezése.
A heves árfolyam reakció is jól mutatja, hogy bár az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatok alapvetően megszabják az árfolyam alakulásának irányát, de a piac továbbra is érzékenyen reagál a fontosabb adatok alakulására. Ennek megfelelően a kilengés csak rövid ideig tartott és már tegnap este visszakorrigált az árfolyam az 1,3360-as szintig. Ma az euró zóna GDP-jének alakulása, ami a várakozások szerint visszaesést mutat majd az előző időszakhoz képest, lehet hasonló, de ellentétes előjelű hatással az árfolyamra, mert tovább növelheti egy még lazább monetáris politika esélyét a közös valuta övezetben.
CHF/HUF (256,30 – 261,50): A ma megjelenő svájci inflációs adatnak nincs érdemi árfolyamhatása. A pénzromlás továbbra is 0%-os havi üteme nem helyez nyomást az alpesi devizára, de az EKB lépései annál inkább az euró gyengülésén keresztül. A svájci jegybank 1,20-as árfolyam korlátja mellett, a geopolitikai helyzet alakulása a fő mozgatója a frank keresletének.