Nem kell az amerikaiaknak a használt ingatlan

Májusban már a negyedik hónapja csökkent a forgalom a használt lakóingatlanok piacán az Egyesült Államokban az égető lakáshiány következtében, amelynek hatására rekordszintre emelkedtek az árak, ami viszont kiszorítja a potenciális vásárlók egy részét a piacról.

Nem kell az amerikaiaknak a használt ingatlan

Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége (NAR) kedden közölte, hogy májusban szezonális kiigazítással és egész évre kivetítve 5,80 millió használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, 0,9 százalékkal kevesebbet, mint áprilisban. Elemzők nagyobb csökkenés mellett 5,72 millió használt lakás értékesítésére számítottak az áprilisi 5,85 millió után.  
   
Az amerikai lakáspiacon a használt ingatlanok adásvétele teszi ki a teljes forgalom nagyjából 90 százalékát.
   
Májusban a használt lakások mediánára éves összevetésben 23,6 százalékkal történelmi csúcsra, 350 ezer 300 dollárra ugrott.
   
A piacon 1,23 millió használt lakás volt májusban, 20,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az eladások májusi üteme mellett 2,5 hónapba telne értékesíteni az összes vevőre váró használt lakást.

Hozzászólások

Legek az albérletpiacról – 270-szeres árkülönbség a kínálatban – 9 négyzetméteres szupermini-garzontól az 1000 négyzetméteres kastélyig

Az országos albérletpiaci kínálatban akad havi 20 ezer forintért Hajdú-Bihar megyei albérlet. Szintén a legolcsóbbak közé tartozik egy, kifejezetten egyetemista bérlőknek szánt dunaújvárosi lakás, 40 ezer forintért bérelhető minden hónapban. A budapesti piacon a XV. kerületben található a legolcsóbb, 23 négyzetméteres albérlet, ezért havi 60 ezer forintot szeretne kapni a tulajdonos. Az ország legdrágább kiadó ingatlanáért - egy rózsadombi családi házért - 5,4 millió forint bérleti díj fejében lehet kivenni.
2021. 07. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a főszezon – tippek bérlőknek és bérbeadóknak

Ma dördül el a startpisztoly a felsőoktatásban, azonban a következő két hónap nemcsak a frissen felvett hallgatók, hanem sok pályakezdő és munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel. A megnövekedett kereslet miatt a lakástulajdonosok számára is kiváló időszak ez a bérbeadáshoz, ám kezdőként az ideális bérlemény és ideális bérlő megtalálása is sok fejtörést okozhat. Az OTP Ingatlanpont összegyűjtött néhány jó tanácsot, hogy mindenki felkészülten vághasson neki az idei lakásbérleti főszezonnak.
2021. 07. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból?

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator című brit konzervatív lap csütörtökön.
2021. 07. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes nyitás az amerikai tőzsdéken

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
2021. 07. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden olyat nyilatkozott az inflációról, amin a konzervatívok is kiakadtak

Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta tegnap, hogy az infláció emelkedik, ami visszavetette a konzervatívokat a hatalmas kiadási tervei miatt.
2021. 07. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a főszezon - Emelkednek-e az albérletárak?

Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.
2021. 07. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi másfél százalékot meghaladó növekedés után.
2021. 07. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot ugrott az amerika tőzsde tegnap

Tegnap az indexek nagyot ugrottak és szinte sikerült visszahozniuk a hétfői korrekció veszteségeit. A Dow Jones index 1,6%-ot emelkedett, az S&P 500 index 1,5%-kal kereskedett feljebb, még a Nasdaq Composite index pedig 1,6%-kal értékelődött fel.
2021. 07. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban

Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1%-a lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8%) családi házban, közel egyötöde (18,5%) iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
2021. 07. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. Hozamvadász befektetők veszik a gazdaság alakulására kényesen reagáló vállalatok részvényeit az előző napi hullámvölgy után, az IBM árfolyamát pedig az erős második negyedéves eredmények húzzák felfelé.
2021. 07. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három olimpiai aranyérem sem lenne elég egy tokiói lakás vásárlásához

Épp, hogy véget ért a foci EB, de alig pár nap múlva már kezdődnek is a 2020-as nyári olimpiai játékok. A rendező ezúttal Tokió, ahová július 23-án érkezik meg az olimpiai láng, és bő két hétig fogják ott őrizni. Megsaccolni előre nem tudjuk, hány éremmel tér haza a magyar küldöttség, de a Duna House elemzése alapján a japán és az itthoni ingatlanárakat össze tudjuk hasonlítani.
2021. 07. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Erős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miután a koronavírus-járvány újabb fellángolása felszította a gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmakat.
2021. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozott albérletpiac várja a főszezont - kiemelkedő keresletnövekedés a fővároson kívül

Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon. Országosan a kiadásra kínált lakóingatlanok iránti érdeklődés az idén 3 százalékkal nőtt, de ebből a fővároson kívüli albérletek iránti kereslet 13 százalékkal erősödött. Budapesten a tulajdonosok által kiadásra kínált lakóingatlanok átlagos bérleti díja éves összevetésben csökkent, így 140 ezer forintot tesz ki. Az elérhető fővárosi lakóingatlanok átlagos alapterülete szintén csökkent, 55-ről 53 négyzetméterre. A nagy egyetemvárosok közül Debrecen 110 ezer, Miskolc 85 ezer, Szeged 100 ezer, Pécs 99 ezer, Győr pedig 108 ezer forintos átlagos bérleti díjakkal várja az albérletet kereső diákokat.
2021. 07. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjavították a Hubble űrteleszkópot

Hamarosan ismét működni fog a Hubble űrteleszkóp, mivel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek sikerült távolról orvosolni a fedélzeti számítógép problémáját.
2021. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Katonai fejlesztési keretegyezményt írt alá Magyarország és USA

Infrastrukturális és technológiai fejlesztések várhatók a kecskeméti repülőbázison és a pápai bázisrepülőtéren; az erről szóló dokumentumot pénteken írta alá Magyarország és az Egyesült Államok.
2021. 07. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat az USA-ban

Romlott a várt javulás helyett a Michigan Egyetem júliusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe az Egyesült Államokban.
2021. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 07. 16. 17:03
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem tetszik a republikánusoknak az infrastruktúra-tervezet

Több, a jelenlegi infrastruktúra csomagot korábban támogató republikánus szenátor is azt nyilatkozta az elmúlt napokban, hogy mégsem tetszik nekik a tervezet a jelenlegi formában - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 07. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félelem a magas USA inflációtól - nagyobb és tovább tart, mint gondolták?

Jerome Powell saját bevallása szerint a megugrott infláció sokkal magasabb és sokkal tovább tart, mint amire az amerikai jegybank az év elején számított.
2021. 07. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: