Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre ismét nyolcszáznál több új beteget regisztráltak, az eddig igazolt fertőzöttek száma ezzel meghaladta a 65 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Az igazolt fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 807 új esettel 65 656-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig újabb tizeneggyel 1616-ra. Eddig 36 122-en gyógyultak meg, közülük 315-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 27 918-re emelkedett. Ezt megelőzően egymást követő három napon át jegyeztek fel kilencszáznál több napi fertőzöttet, a pénteki növekmény a rekordot megközelítő, 1106 új beteg volt. Ukrajnában a járvány kitörése óta eddig a legtöbb új egynapi fertőzöttet, 1109-et június 26-án regisztrálták.
   
Az egészségügyi dolgozók közül újabb 43 betegedett meg, körükben már 8380 fertőzöttet azonosítottak.
   
A legtöbb új beteget, 120-at előző nap ismét az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, a második és harmadik legtöbbet pedig szintén a nyugati országrészből: Ivano-Frankivszk megyéből 96-ot, Rivne megyéből pedig 78-at.
   
Ukrajna második legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben vasárnap 70 új beteget regisztráltak. Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a kilencezret, Kijevben eddig csaknem 7700 beteget regisztráltak már a járvány kitörése óta.
   
Kárpátalján jelenleg az igazolt fertőzöttek száma 4874, az elhunytaké egy újabb halálos áldozattal 172-re nőtt, míg eddig 1864-en gyógyultak meg.
   
Előző nap 10 779 tesztet végeztek el az országban, ebből 7064 PCR-tesztet és 3715 antitestszűrést. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter kiemelte: azt is figyelembe véve, hogy vasárnap általában kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek, riasztóan magas az ezen a napon azonosított fertőzöttek száma. A miniszter ismét nyomatékosan kérte a lakosságot a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására, valamint az idős, illetve krónikus betegségben szenvedő hozzátartozók fokozott óvására.
   
Az Ukrajinszka Pravda hírportál még hozzátette, hogy eddig már 116 783 koronavírus-gyanús esetet jegyeztek fel az országban, és még további 901-et az elmúlt napban.

Hozzászólások

Diákok és tanárok fertőződtek meg Szerbiában

A tanév kezdete óta 33 általános iskolás és 16 középiskolás diák, valamint 21 pedagógus kapta el a koronavírus-fertőzést Szerbiában - közölték járványügyi szakértők szombaton.
2020. 09. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősítette az EU osztályzatát a Moody's

Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb, Aaa szintű, stabil kilátású adósosztályzatát a Moody's Investors Service.
2020. 09. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a Bundestagban

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a német szövetségi parlamentben (Bundestag), miután megfertőződött egy képviselő az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) - jelentette pénteken a hírportálján a Der Spiegel című hírmagazin.
2020. 09. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában újabb rekordot döntött a járvány

Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban pedig stagnál az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
2020. 09. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11,4 százalékkal csökkent az ukrán GDP

Ukrajna hazai összterméke (GDP) 11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve - közölte végleges adatként pénteken az ukrán statisztikai hivatal, amelyet az Interfax-Ukraine hírügynökség idézett.
2020. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 09. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmerült a negatív kamat lehetősége a brit jegybanknál

A BoE tegnapi kamatdöntő ülésén egyhangúlag szavazták meg kamatok és az eszközvásárlási program szinten tartását is.
2020. 09. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány csúcsa 12-16 hét múlva várható - Hogyan jön is ez ki?

Két érdekes és diszkusszióra okot adó hír látott napvilágot a közelmúltban. Az egyik szerint a járvány csúcsa december-januárban lehet. Ez azt jelentené, hogy a csúcs mostantól számítva a 12. és 16. hét között következne be.
2020. 09. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlik a járványhelyzet Csehországban

Tovább romlik a járványhelyzet Csehországban és meredeken nő a koronavírus-fertőzöttek napi száma.
2020. 09. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak Németországban

Augusztusban a vártnál kevésbé csökkentek a termelői árak Németországban az egy évvel korábbihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2020. 09. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A veszteséges zárások után ma korrekció várható a tőzsdéken

Pozitív kezdés várható pénteken az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai indexek csekély, 0,1 százalék körüli emelkedéssel kezdhetik a pénteki kereskedést.
2020. 09. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb korlátozásokra várnak a spanyolok

A jelenleginél szigorúbb korlátozó intézkedések bevezetését látja szükségesnek a spanyolok 58 százaléka a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében - derült ki az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett felméréséből.
2020. 09. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk

fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2020. 09. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most nagyobb a nyomás a kórházakon, mint tavasszal

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.
2020. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia újabb szigorításokat vezet be

A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, és a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő, a kabinet csütörtöki ülését követően.
2020. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiborg-jövőnk: a magyarok akár a technológia segítségével is tökéletesítenék a testüket

A Kaspersky kutatása szerint szinte minden magyar változtatna magán valamit, ha tehetné. Sokan azonban attól tartanak, hogy az embertökéletesítés csak a gazdagok kiváltsága lesz, vagy hogy a testünk kiberbűnözők célpontjává válhat.
2020. 09. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem módosította rekordmélységű alapkamatát a Bank of England

Nem módosította rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa csütörtökön közölte azt is, hogy kamatdöntő ülésén érvényben hagyta a mennyiségi enyhítési program jelenlegi keretösszegét.
2020. 09. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 09. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét gyorsul a járvány Romániában

Romániában másfél havi egyenletes ütemű terjedés után ismét gyorsul a koronavírus-járvány: az előző napi rekord után csütörtökön is megközelítette az 1700-at az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
2020. 09. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változatlanul gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában

Változatlanul gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre ismét egy újabb rekord dőlt meg, ezúttal az egy nap alatt regisztrált betegek száma, amely meghaladta a 3,5 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: