Nem találták az irányt csütörtökön az európai indexek

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja javultak, az előző hatnapi gyengélkedés után, de a nap végére vegyes kép alakult ki. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos hátrálással kezdett, és majdnem egész napi emelkedés után végül 0,07 százalékos napi visszaeséssel 1.069,96 ponton zárt.

Csütörtökön is nagyrészt kitartott a jó hangulat, kezdetben a vártnál gyorsabban növekvő német ipari termelés friss adata, később a Bank of England és az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése miatt. Mindkettő változatlanul rekord alacsonyan, 0,5 százalékon, illetve 1,0 százalékon tartotta alapkamatát.

 

Az EKB jelezte, hogy normalizálódni látja a bankközi piacot, ennek megfelelően az eleve átmenetinek szánt "nem hagyományos" likviditásnyújtását módosíthatja, ám belátható ideig "közelről figyeli" a helyzetet. Ezzel értésre adta, hogy nem érzi szükségét semmilyen intézkedésnek, de ha kellene, akkor nem zárkóznék el a mennyiségi enyhítés folytatásától.

 

Kedd óta - mióta a japán központi bank új, 419 milliárd dolláros alapot képzett állami és magán értékpapírok vásárlására -, az a remény élteti a piacokat, hogy a többi mértékadó központi bank is folytatja vagy erősíti a mennyiségi enyhítést, ha pedig nem, az meg azt jelentené, hogy a gazdaság jobban alakul a vártnál. Mindazonáltal teljes a bizonytalanság e kilátások felől, úgyhogy a nap végére a piacok megtorpantak.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 19,26 pontos, 0,34 százalékos romlással 5.662,13 ponton zárt.   A frankfurti fő mutató, a DAX-30 5,52 ponttal, 0,09 százalékkal 6.276,25 pontra emelkedett.  Párizsban a CAC-40 5,56 ponttal, 0,15 százalékkal 3.770,47 pontra erősödött.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 40 centtel drágább, estefelé 91 centtel olcsóbb volt a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 84,15 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 63 centet vesztett, 82,60 dollár volt New Yorkban. 

 

Csütörtökön már öthavi csúcs felé tartott a kőolaj ára a szabadpiacon, csak késő délután fordult meg az irányzat profitkivétel miatt. A központi bankoktól várt, további mennyiségi enyhítés árazása csütörtökön is nagyrészt gyengítette a dollárt, ami önmagában is növeli a kőolaj vonzerejét. Támogatta az árakat a dél-franciaországi olajkikötő-munkások folytatódó sztrájkja is.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3980 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon. Az értéktőzsdék zárása után 1,3925 dollárnál tartott, 0,0005 dollárral olcsóbban, mint szerda este, 2,73 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. Napközi csúcsa, 1,4028 dollár, február eleje a legmagasabb volt.

 

Este az euró 1,3464 svájci frank volt, 0,0065 frankkal drágább, mint szerda este, 9,17 százalékkal gyengébb az év véginél. A frankhoz képest a történelmi mélypontja szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon. A dollár ismét 15 évi mélypontra esett a jennel szemben, történelmi mélypontot ért el a svájci frankkal szemben 0,9556 frankon, és az euró is tovább erősödött arra a piaci meggyőződésre, hogy a mértékadó központi bankok nem hagyják cserben a gazdaságot, ám ha egyáltalán bárhol szükség lesz még további mennyiségi enyhítésre, akkor is az EKB ráér jóval később cselekedni, mint az amerikai Fed. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.332,00 dollár volt csütörtök este Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a hétfő esti 1.347,60 dollárnál. A hétfői, egynapos pihenő után csütörtökön harmadik napja folytatódott az arany árának közel három hete tartó rekordsorozata, továbbra is az inflációs kilátások, a dollár gyengesége és a folytatódó ázsiai magán- és központi felvásárlás miatt.

 

A napi és új történelmi csúcsa 1.364,60 dollár volt Londonban azonnalra, de utána - csakúgy mint a részvénypiacokon - óvatos profitkivétel következett. Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legutóbbi csúcsa 11,3 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.


Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás: