Nem változtatott kamatpolitikáján a Bank of England

A több mint négy és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (több mint 130 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem. Mindkét döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.

 

Jóllehet a brit gazdasági növekedés élénkülő ütemére egyre több jel és előrejelzés utal - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) épp e héten emelte jelentősen, 0,9 százalékról 1,4 százalékra az idei brit GDP-növekedésre adott előrejelzését -, a londoni elemzői közösség belátható időn belül mégsem vár monetáris szigorítást a BoE részéről. Különösen azóta nem, hogy Mark Carney, a Bank of England nyáron munkába állt új kanadai kormányzója nemrégiben kijelentette: a jegybank addig nem is veszi fontolóra a kamatemelést, amíg a brit munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár.

 

A brit statisztikai hivatal szeptemberben ismertetett legutóbbi adatai szerint az állástalanok aránya jelenleg 7,7 százalék Nagy-Britanniában, és a Bank of England saját előrejelzése alapján akár három évig is eltarthat, mire erről a szintről a monetáris politika fordulópontjaként megjelölt 7 százalékra csökken a ráta.

 

Londoni elemzői vélemények szerint ugyanakkor a javuló növekedési környezetben a Bank of England mennyiségi enyhítési programjának bővítése is jó eséllyel lekerült a napirendről. Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval a Bank of England az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

 

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics a csütörtöki monetáris tanácsi ülés után összeállított gyorselemzésében közölte, hogy a brit monetáris politika szigorítása és enyhítése mellett szóló érvek egyidejű hiányának figyelembe vételével a BoE monetáris tanácsának „hosszú ideig tartó tétlenségével” számol.

 

A ház londoni szakelemzői szerint a jelenlegi környezetben a jegybanki kamatemelés messze van, ugyanakkor - hacsak nem lassul le hirtelen meredek ívben a gazdasági kilábalás üteme - a mennyiségi enyhítés kibővítése is valószínűtlennek tűnik, és a likviditáspótlási keret belátható ideig várhatóan a jelenlegi 375 milliárd fonton marad.

 

A brit gazdaság teljesítménye mindazonáltal továbbra is meglehetősen messze jár a globális pénzügyi válság előtti szintektől. A brit statisztikai hivatal legutóbbi becslése szerint a brit GDP-érték a válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant, és jóllehet az idei második negyedévi növekedési adatok alapján a brit gazdaság ennek a visszaesésnek valamivel több mint a felét már behozta, kibocsátása még mindig 3,3 százalékkal elmarad a korábbi csúcsértéktől. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: