Nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a hazai tőzsdét

Elemzők szerint a nap során nyilvánosságra kerülő nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a csütörtöki tőzsdei kereskedést, köztük a magyar piacot is.

Nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a hazai tőzsdét

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: piacmozgató hatással bíró nemzetközi információk jelennek meg csütörtökön, délelőtt az európai gazdaságokról jönnek friss adatok, délután az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése várható.
   
Csütörtökön a nap elején alapvetően iránykeresés rajzolódik ki a nemzetközi piacokon, és ez hatással lehet a magyar tőzsde kereskedésére is - tette hozzá.
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy csütörtökön a legfontosabb esemény az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntő ülése lesz.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,02 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 40 818,69 ponton zárt szerdán. A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3256 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,60 százalékkal 11 630 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,54 százalékkal 462,50 forintra nőtt, forgalma 361,1 millió forint volt. A Richter-papírok 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5700 forintra gyengültek, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Nem változott Magyarország adósbesorolása

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint számítani lehetett arra, hogy a nemzetközi hitelminősítők nem változtatnak pénteken Magyarország államadós-besorolásán, mivel idén tavasszal már felminősítették azt.
2019. 08. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge lesz az almatermés

Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés a 600-650 ezer tonnát kitevő többéves átlagmennyiségtől várhatóan gyengébb, mintegy 450-500 ezer tonna lehet majd - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sopronba látogat Angela Merkel

Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával - mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben.
2019. 08. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített ma a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a nap közbeni erősödés után végül 12,77 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 40 005,90 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11 éve zuhant ekkorát a GE részvénye

11 éve nem látott esést szenvedtek el tegnap a General Electric részvényei, miután egy neves pénzügyi elemző azzal gyanúsította meg a céget, hogy könyvelési csalást követtek el.
2019. 08. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedésnek indult a magyar halgazdálkodás

Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.
2019. 08. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit mér és mire panaszkodik a magyar netező?

Négyéves a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szélessávú szolgáltatásokat összehasonlító portálja, a Szélessáv.net, amely az elmúlt egy évben 211 kihelyezett mérőeszközzel több mint 1,3 millió mérést végzett el. Ezzel kapcsolatban a hatóság egy reprezentatív felméréséből az is kiderült, hogy 2018-ban az internetezők – 58 százaléka – leginkább az otthoni internetes telefonálásra panaszkodott, amit a videotelefonálásra (56%) és az online filmnézésre (52%) vonatkozó elégedetlenség követett.
2019. 08. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érik a fordulat az Nvidia-nál

Helyesen becsülhette meg az Nvidia menedzsmentje azt, hogy az idei év második felére nagyjából leépülnek az addicionális készletek a videokártyák piacán - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2019. 08. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a pénteket a tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék
2019. 08. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költenek a magyar családok az iskolakezdésre

A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra fordítani a Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint.
2019. 08. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG nagy összegű szerződést írt alá a Budapest Bankkal

A 4iG Nyrt. augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a Budapest Bank (BB) Zrt.-vel - közölte a 4iG csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 08. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fitch és az S&P is vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot

A Standard & Poor's és a Fitch Ratings is vizsgálja pénteken Magyarország államadós-osztályzatát.
2019. 08. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a Farmer Expo Debrecenben

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.
2019. 08. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Melegszik az idő a hosszú hétvégén

Melegszik az idő a hosszú hétvégén. Augusztus 20-án néhol akár 34 fok is lehet. Emellett sok lesz a napsütés, csak kevés helyen várható zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2019. 08. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén teljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,55 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 40 018,67 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas fordulat a tőzsdén!

Kezd elszakadni a cérna az idén eddig félelmetesen erős amerikai részvénypiacon is. A keddi kínai vámhalasztást masszív eladásra használták fel a befektetők, ami nem jó ómen a következő hetekre nézve. Donald Trump az éjjel regényt írt a Twitteren. Mindeközben a hibázó részvénytársaságokat gyorsanítélő bíróságként végzik ki a befektetők. Tegnap 286 részvény került 52 hetes mélypontra, azaz a tavaly decemberi bezuhanás szintje alá a New York-i tőzsdén. Részvénypiaci pillanatkép egy gyorsan változó világból.
2019. 08. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mindent vitt az Alibaba

A legmagasabb elemzői várakozást is felülmúlta az Alibabaárbevétele a második negyedévben, ezzel a cég kisebb mértékben rácáfolt a kínai lassulásra.
2019. 08. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután a vártnál jobb kiskereskedelmi adatok és a Walmart üzletlánc kedvező gyorsjelentése enyhítette a recessziótól való félelmeket.
2019. 08. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyfutás az egyetemistákkal: albérleti kisokos

Az augusztus és szeptember hónapok a budapesti albérletkeresők számára kétségkívül vízválasztónak tekinthetőek, hiszen nem csupán a frissen felvett egyetemisták, de a pályakezdők, munkahelyet váltók körében is fontos ez az időszak. Jelentős részük ráadásul az első önálló otthonát igyekszik megtalálni, így könnyen előfordulhat, hogy nem jártasak a lakásbérlésben. Az OTP Ingatlanpont számukra gyűjtött össze néhány jó tanácsot, nehogy hoppon maradjanak a kezdő lakáskeresők.
2019. 08. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkaerő-kölcsönző cégek tisztíthatják meg a foglalkoztatást?

A munkaerő-kölcsönzés ma már transzparens és szigorúan szabályozott tevékenység, ahol nem éri meg trükközni, a korábbi negatív tapasztalatokból fakadó előítéletek már nem állják meg a helyüket – hívja fel a figyelmet a Prohuman, az ország legjelentősebb, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalata. A vállalatoknak mégis egyre inkább megéri HR szolgáltatóval dolgozniuk.
2019. 08. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: