Nézeteltérések a reálhozam elszámolásával kapcsolatban

A felügyelet szerint a reálhozammal kapcsolatos nézeteltérések rendezését először a pénztáraknál kell megkísérelni, ha pedig a volt tag a vita eredményét nem fogadja el, bírósághoz fordulhat. A pénztárak azonban a PSZÁF szerint nem érdekeltek abban, hogy a valós igényeket elutasítsák.

Annak a magán-nyugdíjpénztári tagnak, aki nem nyilatkozott a pénztárban maradási szándékáról, 2011. március 1-jével megszűnt a tagsági jogviszonya, és automatikusan visszakerült az állami nyugdíjrendszerbe, így a felek között már nem áll fenn tagsági jogviszony. A reálhozam mértékével kapcsolatos vita tehát elszámolási jellegű - mutat rá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

 

A volt tagnak a tájékoztató szerint először a pénztárnál kell megkísérelnie az elszámolással kapcsolatos nézeteltérés rendezését. Ezért fontos, hogy az elszámolásokat tartalmazó iratokat, illetve a számlaértesítőket a volt tagok megőrizzék, mert ezek az iratok képezik alapját az elszámolási különbségek tisztázásának. Ezek közül a számlaértesítő a legfontosabb, mert a volt pénztártag ebben a dokumentumban kap pontos információkat az egyéni számlájáról és az őt megillető tagi kifizetés (hozamgarantált tőke feletti összeg, tagdíj-kiegészítés) összegéről.

 

Ha az elszámolási vita eredményét a volt tag nem fogadja el, bírósághoz fordulhat igényének érvényesítése érdekében. A pénztár minden körülmények között gondosan köteles eljárni, ezért akár a volt tag javára, akár terhére tévedett, meg kell állapítania a jogszabálynak megfelelő pontos összeget. Mivel a pénztár jogszabályban rögzített képletet alkalmaz, az eltérés a képletbe bevitt adatok pontatlanságából eredhet, amelynek javítását – ha valóban pontatlanul történt a rögzítés - a pénztár tudja elvégezni. Fontos tudni, hogy a pénztár nem érdekelt abban, hogy a valós igényeket elutasítsa, mert a tagi követelések értékét már átutalta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak.

 

A pénztár tehát már nem az általa kezelt, hanem az alapnál lévő pénzről dönt, de mivel prudens (gondos, körültekintő) módon jár el, nem dönthet megalapozatlan igény esetén a volt tag javára. A PSZÁF három lépcsőben vizsgálja, hogy a pénztárak a törvényekben foglaltaknak megfelelően járnak-e el. Ezek az úgynevezett prudenciális vizsgálatok kiterjednek arra is, hogy az elszámolási vitákat a pénztárak milyen módon kezelik, rendszereik mennyire alkalmasak a pontos számításokra. A PSZÁF e vizsgálatok eredményét folyamatosan nyilvánosságra hozza, ha hibát fedez fel a pénztár működésében, kijavíttatja, kirívó esetekben pedig bírságot szab ki.

 

Az egyedi elszámolási vitákat azonban a feleknek kell megoldaniuk az ismertetett módon - olvasható a tájékoztatóban. A reálhozamot az áprilisi inflációs adatok figyelembevételével, május 31-i fordulónappal számítják ki a kasszák, és a tagi járandóságokat július 20-ig igényelhetik vissza a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól. Az ÁKK-nak 2 napon belül kell megindítania a transzfereket, a pénztáraknak ezt követően 8 napjuk van arra, hogy a járandóságot a tagoknak kiutalják. A pénztáraknak a tagi kifizetéseket - a tag nyilatkozatának megfelelően - a visszaigényelt összeg jóváírását követő 8 munkanapon belül, de legkésőbb 2011. augusztus 31-ig kell teljesíteniük.

 

Vagyis, a volt magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb 2011. augusztus végéig számíthatnak a kifizetésekre. A Stabilitás Pénztárszövetség által becsült adatok alapján 1998. és 2010. között szektorszinten mintegy 220 milliárd forint reálhozam keletkezett, a tagdíj kiegészítés mintegy 42 milliárd forintot tett ki. A tb rendszerbe visszalépő, volt magán-nyugdíjpénztári tagok számára kifizetendő összeg 2010. december 31-én elérhette a 260 milliárd forintot. Ezt az összeget a május 31-ig elért pénztári teljesítmények és az infláció alakulása még módosítja. A reálhozam várhatóan magasabb lesz a korábban kommunikáltnál, átlagosan 7 százalék. Az 1998-ban belépett átlagos jövedelmű pénztártagoknak átlagosan egymillió forintos egyenlege van, ők átlagosan 8-9 százalékos reálhozamra számíthatnak.

 

Negatív hozamot a pénztártagok 20 százaléka várhat, legnagyobb számban a 2006-2008-ban - a pénzügyi válság előtt - belépettek. A pénztártagok 50-60 százaléka nem rendelkezett a reálhozamáról, azoknak a 98 százaléka, akik ezt megtették, kifizetést kért, a fennmaradó 2 százalék túlnyomó része önkéntes pénztárba utaltatta, a tb rendszerbe átutalást kevesen kérték. Az át nem vett és a magánnyugdíjpénztárhoz visszaérkezett összeget a visszaérkezést követő 30 napon belül, de legkésőbb november 20-ig vissza kell utalniuk a pénztáraknak az alapba. (MTI)

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás:

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését

Új digitális platform fejlesztése indult, amely a termelőtől a fogyasztóig követhetővé teheti az élelmiszerek útját.
2026. 03. 15. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén

Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
2026. 03. 15. 20:00
Megosztás:

Mérséklődő forgalomban csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,11 százalékkal csökkenve, 121 754,84 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 15. 19:00
Megosztás:

A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között

A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
2026. 03. 15. 18:00
Megosztás:

Szicília csodái: pisztáciakrémek és olívabogyók

Olaszország híres a gasztronómiai élményeiről, különösen a szicíliai régió, ami különleges ízeket kínál az ínyenceknek. A szicíliai gasztronómia története és sokszínűsége egyszerre nyújt izgalmat és kielégítő ízélményt azoknak, akik közelebbről szeretnék megismerni.
2026. 03. 15. 17:00
Megosztás:

Bitcoin a geopolitikai feszültségek viharában – új árfolyamcélok körvonalazódnak

A Bitcoin ismét bizonyította ellenálló képességét a globális bizonytalanság idején. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségek eszkalációja kezdetben erős volatilitást hozott a piacra, azonban a vezető kriptovaluta gyorsan talpra állt, és több hagyományos eszközt is felülteljesített. A piaci struktúra átalakulása, a nagybefektetők fokozódó aktivitása és az ETF-beáramlások együtt olyan fundamentumokat teremtenek, amelyek akár új árfolyamcélok felé is terelhetik a Bitcoint.
2026. 03. 15. 16:00
Megosztás:

Az orvosok mosolya: fogászati újítások a fővárosban

A fogorvosi beavatkozások jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években, különösen a nagyvárosokban. A digitális technológia és a modern eszközök lehetővé tették, hogy a fogászati ellátás hatékonysága és tempója jelentősen javuljon.
2026. 03. 15. 15:00
Megosztás:

Rugalmas vállalatirányítás: az ideális megoldás

A mai üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy a cégek olyan rendszereket válasszanak, melyek teljes mértékben kielégítik szükségleteiket. Eszébe jutott-e már valaha, hogyan érheti el, hogy az adminisztratív folyamatok a lehető legjobban szolgálják vállalkozása érdekeit?
2026. 03. 15. 14:00
Megosztás:

Tapasok, ritmusok és ízek: az autentikus élmények találkozása

A spanyol életérzés sokrétű varázsát átélheted egy különleges esti élmény során. Képzeld el, hogy egy barátságos étteremben üldögélsz, ahol a mennyezetről flamenco ritmusok szűrődnek le, és a tányérodon pikáns tapasok várnak kóstolásra. A város szívében, mesterséges fények elől menekülve egy olyan helyre juthatsz, ahol minden érzékszervedet rabul ejtik az ízek és hangok.
2026. 03. 15. 13:00
Megosztás:

Költségtudatos védelem az építkezéseken és a mezőgazdaságban

A gazdaságos működés sokszor apró döntéseken múlik. Az építőiparban és a mezőgazdaságban egyaránt igaz, hogy a megfelelő segédanyagok kiválasztása hatékonyabbá teszi a munkafolyamatokat, valamint pénzügyi szempontból is stabilabb tervezést tesz lehetővé.
2026. 03. 15. 12:00
Megosztás:

Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform

Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a termelőktől a fogyasztókig a SeaCon Europe technológiai fejlesztése, a Digitális Termékútlevél Platform (DTP) - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 03. 15. 11:00
Megosztás:

Utazási irodák szövetsége: a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 10:00
Megosztás:

Áramfejlesztőkkel segíti a kárpátaljai családokat a Háló Mozgalom

Áramfejlesztőkkel segíti a kárpátaljai családokat a Háló Mozgalom - tudatt a civil szervezet az MTI-vel közleményben pénteken.
2026. 03. 15. 09:00
Megosztás: