Nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak

Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban a többi között elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet. Beszélt arról is, hogy a tanítás hatékonysága érdekében az iskoláknak lehetőségük lenne akár 30 perces órák megtartására az alsó tagozaton.

Hoffmann Rózsa úgy véli, nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Ezzel együtt a pedagógus-szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy forszírozzák, hiszen a politikai érdekük ezt kívánja - mondta. Tapasztalatai szerint a pedagógustársadalom józan és bölcs, és pontosan tudja, hogy nincs miért sztrájkolniuk, a kormány nem az ellenségük, mi több, azon fáradozik, hogy végre javítani tudjon az élet- és munkakörülményeiken. Az pedig valótlanság, hogy nem egyeztettek a pedagógusokkal, hiszen folyamatosan konzultáltak a különböző szakmai és érdek-képviseleti szervezetekkel - tette hozzá.

 

Az államtitkár elmondta, hogy finiséhez ért az új közoktatási törvény koncepciójának megalkotása, és előreláthatóan szeptemberben, legkésőbb októberben a parlament elé kerülhet a tervezet. Kifejtette: a koncepció egyik sarkalatos pontja a nagyobb állami szerepvállalás, amely az intézmények fenntartására és a tanügy irányítására egyaránt vonatkozik majd. Jelenleg ugyanis az oktatást irányító miniszternek vagy államtitkárnak nincs lehetősége arra, hogy belelásson az iskola életébe, és ha bajt észlel, intézkedjék.

 

Az új törvény megteremti annak jogi kereteit, hogy meghatározzák, milyen ismereteket kell megtanulnia minden gyermeknek, aki magyar iskolába jár. Ebben a nemzeti alaptanterv és a kötelezően választandó kerettanterv lesz az intézmények és a pedagógusok segítségére. Most helyi tanterv alapján dolgoznak az iskolák, és saját belátásuk szerint döntenek tananyagról. Ezen változtatni fognak - jegyezte meg. Jövő szeptembertől kísérleti jelleggel elkezdődik az új szakmai ellenőrzési rendszer kipróbálása is. A nyolcvanas évek közepén ugyanis megszűnt a szakfelügyeleti rendszer, amely ezt a funkciót töltötte be, s azóta nem működik egy egységes alapokon nyugvó, hatékony szakmai kontroll - tette hozzá.

 

A tervek szerint megmarad a jelenlegi fenntartói szerkezet, de az állam lesz az intézmények valódi gazdája. Az önkormányzatok átvehetik a fenntartó szerepét, ha biztosítják a működéshez szükséges forrásokat, a felújítás költségeit, és mindennapos pedagógiai munkához szükséges tárgyi körülményeket. Ha nem teljesítik a vállalt feladatukat, visszaveheti az állam az iskolát. Új elemként lép be a központi bérfinanszírozás, így az ország minden egyes pontján ugyanazt a bért kapják meg a pedagógusok az életpályamodell szerint. Ez nagy könnyebbséget jelent majd az önkormányzatok többségének (akkor is, ha a költségvetés értelemszerűen visszavesz majd valamennyit), hiszen legtöbbjüknek óriási teher manapság a bérek kifizetése.

 

Az ütemezés időpontjáról még nincs döntés, többféle dátum szerepel a javaslatok között. A költségvetési és a közoktatásról szóló törvény együttesen rendezi majd ezt a kérdést - mondta Hoffmann Rózsa. Sokat vitatott kérdés a pedagógusok munkaideje, amelyet a korábbitól eltérő módon közelít meg majd a törvény. E szerint a heti 40 órás munkaidő 80 százalékát, 32 órát kell majd az iskolában tölteniük a tanároknak, tanítóknak. A nagy többség ezt elfogadja - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: az igazgatók feladata lesz, hogy ügyeljenek az arányos terhelésre.

 

Nekik kell beosztaniuk, hogy mennyi legyen a tanítási óra (egyelőre sajnos nem lesz kevesebb, mint a mostani mérték), és mennyi teljen el egyéb elfoglaltságokkal. Minden felmérés azt mutatja, hogy az igazi pedagógusi hivatástudattal rendelkezők ma ennél több időt töltenek az iskolákban - jelentette ki. Az államtitkár elmondta, hogy a túlóra és a fizetett alkalmi helyettesítés fogalma megszűnik ugyan, de a pedagógus-életpályamodell a mostaninál jóval magasabb fizetést biztosít, és ez a két változás egyszerre fog életbe lépni. "A tét az, hogy akarnak-e életpályamodellt jobb fizetésért, némileg keményebb munkafeltételekkel, vagy maradjon minden a régiben, a minimálbér körüli, nagyon nehéz megélhetést nyújtó bérezéssel."

 

"Az elképzeléseinket harminc pedagógus szakmai szervezet és a széles közvélemény támogatja" - mondta az államtitkár. Úgy látja, hogy az életpályamodell 2013 szeptemberében életbe léphet. Hoffmann Rózsa kijelentette: a szakszervezetek állításával szemben szó sincs arról, hogy 30-40 ezer pedagógus utcára kerülne; szerinte ez túlzás, semmiféle számítás nem támasztja alá. A gyermekszám visszaesése miatt néhány ezres csökkenéssel számolni kell ugyan, de központi elbocsátásokra nem készülnek.

 

A várható létszámcsökkenést ellensúlyozni fogja a közeljövőben nyugdíjba vonulók amúgy is magas aránya. A foglalkoztatottak számát a fenntartó javaslatára a kormányhivatalok határozzák majd meg - tette hozzá. A kidolgozás alatt álló új nemzeti alaptantervről elmondta: rendelkezni fog az óraszámokról, és ezen belül valószínűsíthető, hogy alsó tagozaton mindennap lenne művészeti óra. A heti kötelező órák száma így két-hárommal nőhet, de mivel az oktatási rendszert az egész napos iskolák felé mozdítanák el, bele fog férni az időbe. Elmondta, arra is szeretnék megteremteni a lehetőséget, hogy - ha van rá fogadókészség - 45 perc helyett akár 30 percesek legyenek az órák az alsó tagozaton, természetesen megfelelő időbeszámítással. Régi problémája a közoktatásnak, hogy a hatéves gyerekek 45 perces órákat nem képesek végigülni - mondta az államtitkár. Nemrégiben felvetődött, hogy le lehetne rövidíteni a nyári szünetet, ám ezzel kapcsolatban kifejtette: évek óta sokszor felröppennek hasonló vagy más ötletek a tanév beosztásával kapcsolatban, várják a javaslatot tevő konkrét, kimunkált terveit.

 

Jövőre még nem változhat semmi, hiszen már kiadták a 2011-12-es tanév rendjét szabályozó rendeletet. A tanított órák számát és a szüneteket tekintve Magyarország egyébként a középmezőnyben van Európában - tette hozzá. Az államtitkárság első évét értékelve Hoffmann Rózsa elmondta: 13 hónapja nagy tervekkel kezdte el az oktatásügy irányítását, és amit előírtak önmaguknak, lényegében elvégezték. Akkor is, ha vannak időbeli csúszások. Kitért arra, hogy a magyar uniós elnökség alatt mintegy tíz sikeres oktatási rendezvényt szerveztek, egész Európa egyértelmű elismerését kiváltva. A megvalósult jelentősebb programok közül az iskolai közösségi szolgálat elterjesztését célzó Társadalmi szolidaritás programot emelte ki.


Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás: