Növekszik a magyarországi magántőke befektetések száma

A rendelkezésre álló évközi adatok alapján közel ötven százalékkal magasabb az idei év első felében megszületett magántőke befektetési döntések száma, mint a 2010 egészében megvalósult befektetések összmennyisége. A banki hitelezés visszaesésével várhatóan tovább fog növekedni a magántőke jelentősége – hangzott el az Enterprise Investors, a közép-kelet-európai régió legrégibb és egyik legnagyobb magán- és kockázati tőke alapkezelője által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen.

A tavalyi év egészében megvalósuló 17 magántőke befektetési tranzakció keretében összesen 65 millió euró került befektetésre hazánkban. Ehhez képest a rendelkezésre álló évközi adatok azt mutatják, hogy az idei év első felében már több mint 25 befektetési döntés született (ideértve a még nem realizált befektetéseket is), ami mintegy 50%-os volumennövekedést jelent. A befektetett tőke mennyisége szempontjából még nincsenek biztos információk az idei évre vonatkozóan. 2010-ben jelentős csökkenés volt tapasztalható ebben a tekintetben az előző évhez képest, mivel tavaly mintegy 65 millió, míg 2009-ben 213 millió euró került befektetésre.

„A magántőke szerepe felértékelődni látszik Magyarországon főként annak eredményeképpen, hogy a banki hitelezési hajlandóság a válság hatására tovább csökken. Magyarországnak egyrészt sikerült megtartania tőkevonzó képességét, mivel elsősorban viszonylag olcsó és hatékony gyártóbázisként tekintenek rá a befektetők. Másrészt az ország vesztett attraktivitásából, hiszen a belső fogyasztás mélyrepülése, illetve a deviza hitelek körüli problémák miatt kevés szektorban van növekedési potenciál” -  mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors magyarországi ország igazgatója

A közép-kelet-európai régió magántőke-piaci trendjeit vizsgálva elmondható, hogy 2010-ben az előző évhez képest 2 milliárd euróról 1,3 milliárd euróra csökkent a befektetett tőke mennyisége. Lengyelország az egyértelmű éllovas a nagyobb (növekedési és kivásárlási) tranzakciók területén. Magyarország és Csehország pedig a kockázati tőke területén voltak 2010-ben a legdinamikusabb piacok. A befektetők által  a régióban legkedveltebb szektorok továbbra is a fogyasztási cikkek és a kiskereskedelem (az összes befektetett összeg 25%-a érkezett a szegmensbe), a telekommunikáció (13%) és a egészségügyi iparág (szolgáltatás és termék – 12%).

„A regionális magántőke befektetési trendeket tekintve pozitívumként emelném ki, hogy a befektetési célpontok 64%-ának esetében a befektetések még magántőke által nem támogatott cégekben valósultak meg, valamint a régió a még magas be nem fektetett tőkeállományok mellet továbbra is vonzza a friss tőkét, továbbá szintén pozitívum, hogy növekszik az exitek száma. Negatívumként említhető, hogy először történtek a régióban jelentős leírások (az összes kilépés 22%-a). További probléma, hogy a régióban már csak egy húzópiac van, Lengyelország, és a belső fogyasztás csökkenésével a régió még inkább a nyugat-európai importtól függ” – tette hozzá Tüske Tamás.

Az Enterprise Investors Magyarországon is aktív, első befektetését 2010-ben valósította meg, melynek keretében 23 millió euróért 80%-os, irányító részesedést vásárolt a Netrisk.hu-ban, hazánk első számú biztosítási bróker cégében. A befektetés pozitív hatása érzékelhető, hiszen például a 2010 júniusában mért adatokhoz képest 2011 júniusában 81%-os növekedés volt tapasztalható a Netrsik.hu látogatóinak számában.  Az élő szerződések száma 2011 júniusára 44%-kal nőtt a 2010 év végi helyzethez képest, így ma már az összes magyarországi személygépkocsi tulajdonos mintegy 20%-a van valamilyen kapcsolatban (vagy Kgfb vagy Casco ügyfélként) a Netrisk.hu-val.

A céget 2011 óta új és kibővített menedzsment vezeti, továbbá megkezdődött a termékskála bővítése is, illetve a Netrisk.hu elindult a regionális terjeszkedés útján, hiszen már Romániában is elérhetőek szolgáltatásai (asigura.ro név alatt), valamint folyamatban van a további külföldi kulcspiacok kiválasztása is (a menedzsment előreláthatóan 2012-re tervezi a kilépést két új piacra).

„Az EI és a Netrsik.hu közötti együttműködés eredményei biztatóak, és ez minden bizonnyal az elkövetkező időszakban is folytatódni fog. Az EI kapcsán általánosan jellemző, hogy olyan cégekbe fektet be szívesen – és ez a Netrisk.hu esetére is igaz – melyek erős, organikus növekedési pályával, illetve példátlan márkaértékkel és/vagy piaci pozícióval rendelkeznek. Lényeges továbbá, hogy az EI a tapasztalt és sikeres vállalkozókkal, cégtulajdonosokkal együttműködve szeretné megvalósítani portfólió cégeinek fejlesztését akár Magyarországon, akár a közép-kelet-európai régió egyéb országaiban” – fogalmazott Tüske Tamás.

A decentralizáció halála vagy evolúciója? A Stripe Tempo blokklánca és a Libra kísértete

A kriptoalapú fizetések jövője a céges blokkláncok árnyékában. A decentralizáció volt a kriptovaluták és blokklánc-technológia egyik legfontosabb ígérete. Egy határokon átnyúló, nyitott pénzügyi rendszer, amely megszabadít a hagyományos közvetítőktől – bankoktól, fizetési hálózatoktól, szabályozói monopóliumoktól. Most azonban, amikor óriáscégek – mint a Stripe és a Circle – saját blokklánchálózatokat indítanak, újra felmerül a kérdés: nem csupán új szereplőket ültetünk a régi trónra?
2025. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
2025. 09. 08. 16:00
Megosztás:

Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon

<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
2025. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Meglepetést okozott a japán GDP

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
2025. 09. 08. 15:00
Megosztás:

Augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése

A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.
2025. 09. 08. 14:30
Megosztás:

Miért a Layer Brett a legjobb kripto, amit most érdemes megvásárolni a Solana és az XRP helyett szeptemberben

Szeptemberben hangos a kriptovilág, különösen az olyan altcoin óriások körül, mint a Solana és az XRP, ám a szemfüles befektetők csendben valami sokkal vadabbat üldöznek — ez pedig nem más, mint a Layer Brett ($LBRETT). A token még csak előértékesítési fázisban van, de máris komoly követőtáborra tett szert. Valójában a mai nap pletykái szerint ez a szokatlan Layer 2 kripto lehet a jelenleg legjobb kriptó, amit érdemes megvenni, potenciálisan lekörözve az olyan vezető altcoinokat, mint a Solana és az XRP. Íme, hogy miért:
2025. 09. 08. 14:00
Megosztás:

Erősödő bizalom a kkv-hitelezésben: megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest

A Széchenyi Kártya konstrukcióinak augusztusi adatai a kormányzati lépések eredményességét igazolják. Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024. augusztusához képest, és a likviditási típusú hitelek iránt is 40 százalékkal megugrott az érdeklődés. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 09. 08. 13:30
Megosztás:

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 08. 13:00
Megosztás:

Szavazásra bocsátják az USDH tickert a Hyperliquid hálózaton - új stabilcoin

A decentralizált tőzsdeként és Layer-1 blokkláncként működő Hyperliquid újabb mérföldkőhöz érkezett: először tesztelik az onchain irányítási modellt egy, az USDH stabilcoin tickerét érintő szavazással. A közösségi döntéshozatal nem csupán technikai kérdés: egyes protokollok szerint máris komoly piaci feszültségeket szült a lépés. De mit is jelent mindez valójában a Hyperliquid jövője és a decentralizáció szempontjából?
2025. 09. 08. 12:30
Megosztás:

Hogyan kérhető a keresetkimutatás a hitelfelvételhez?

Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 09. 08. 12:00
Megosztás:

A Metaplanet nem lassít: újabb 136 Bitcoint vásároltak, közeledve ambiciózus 2026-os céljukhoz

A japán Metaplanet befektetési óriás újabb lendületet vett kriptostrategiájában: újabb 136 darab Bitcoint vásárolt, így immár több mint 20 ezer BTC-t birtokolnak. A cég nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2026 végére 100 ezer Bitcoint halmozzon fel. De vajon mit jelent ez a piac egészére nézve, és meddig tarthat a vásárlási láz?
2025. 09. 08. 11:30
Megosztás:

A gyenge munkaerőpiaci adatok tovább növelték a kamatvágás esélyét

Bár ígéretes volt a pénteki kezdés, végül rossz hangulatban zárt a Wall Street pénteken, az S&P500 0,3, a Dow 0,5%-ot csúszott vissza, a Nasdaq Composite pedig néhány pontot ugyan, de veszített értékéből.
2025. 09. 08. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
2025. 09. 08. 10:30
Megosztás:

5 forintra árazza le a ruhákat és cipőket az ALDI

Az ALDI Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
2025. 09. 08. 09:47
Megosztás:

Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.
2025. 09. 08. 09:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 09:00
Megosztás:

A pénteken napközben tovább emelkedtek az európai piacok

Pénteken a gyenge adatokat tartalmazó augusztusi amerikai munkapiaci riport megjelenését követő volatilis kereskedés során visszaadták korábbi nyereségüket a nyugat-európai tőzsdék, így a nap végén kisebb mínuszban zártak az irányadó részvényindexek.
2025. 09. 08. 08:30
Megosztás:

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás: