Növeli a politikai feszültséget az újabb MNB-kamatemelés - elemzés

A magyar jegybank és a kormány közötti, máris jelentős feszültség további éleződését eredményezheti az MNB hétfői újabb kamatemelése - vélekedtek a negyed százalékpontos szigorítás bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Arról ugyanakkor eltértek a citybeli vélemények, hogy az inflációs kilátások mennyire indokolják az egymás utáni második kamatemelést, és arról is, hogy az MNB a kormány költségvetési politikájára ad-e figyelmeztető választ, vagy már a piacnak igyekszik jelezni, hogy tényleges szigorítási ciklusba kezdett. Neil Shearing, az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi és befektetési tanácsadó csoport, a Capital Economics vezető feltörekvő térségi közgazdásza a hétfői MNB-kamatemelést kommentálva úgy vélte, hogy az MNB és a kormány között már most is nagy a feszültség, és ezek után várhatóan még tovább fog erősödni.

 

Shearing szerint ez azt is jelenti, hogy a magyar befektetési termékeket még 2011 jelentős részében is "jókora" kockázati prémiumok terhelik majd. A Capital Economics vezető londoni közgazdásza közölte: kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy a kamatemeléseket az inflációs kilátások indokolnák. A teljes kosárra számolt infláció ugyan jóval a 3 százalékos célszint felett jár, a fő hajtóerő azonban az élelmiszerárak emelkedése, és az ennek kiszűrésével számolt alapszintű infláció sokkal enyhébb: az éves maginfláció jelenleg 1,9 százalék - fejtegette Shearing. Mivel az infláció jövőre várhatóan a célszintre süllyed, az újabb kamatemelésről hozott döntés leginkább a kormány költségvetési politikájával szembeni "megrovó lépésnek" tűnik - vélekedett a Capital Economics vezető londoni szakértője.

 

Ezzel éppen ellentétes véleményt fogalmaztak meg hétfői kommentárjukban a Barclays Capital, az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport felzárkózó piaci elemzői. A ház szakértői szerint úgy tűnik: a magyar jegybank a második egymás utáni kamatemeléssel azt üzeni a piacnak, hogy most már valóban szigorítási ciklusról van szó, és nem "valamiféle ad hoc válaszlépésről, a kormánynak küldött figyelmeztető jelzésről" a kormányzati költségvetési intézkedések teremtette kockázatok miatt.

 

A Barclays Capital londoni elemzői szerint ugyanakkor a magyar pénzügypolitika "érdekes fordulatot vehet" márciustól, amikor "a Fidesz által kinevezett" négy új monetáris tanácsi tag többségbe kerül a kamatdöntő testületben. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői a hétfői kamatemelés utáni kommentárjukban ez utóbbival kapcsolatban azt emelték ki, hogy jövőre további egy százalékpontnyi kamatemelésre látnak módot, amelyet várakozásuk szerint az MNB az év során egyenletes eloszlásban hajt végre. A cég szakértői szerint azonban erre a prognózisukra a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a Monetáris Tanács négy új tagjának kinevezésével a testület "galamb" - vagyis enyhítésre hajló - összetételűvé válik.

 

Ennek kilátása miatt a Morgan Stanley londoni elemzői szerint elképzelhető, hogy a magyar jegybank 2011 első negyedévére sűríti össze a kamatemeléseket. A ház szakértői hozzátették ugyanakkor azt a véleményüket is, hogy egyelőre mindez "puszta találgatás ... és óvatosan kell bánni bármiféle erőteljes feltételezéssel olyan monetáris tanácsi tagok voksolási preferenciáival kapcsolatban, akiket még ki sem jelöltek, hiszen az ilyen feltételezések a múltban gyakran tévesnek bizonyultak".

 

Az RBC Capital Markets befektetési csoport hétfőn Londonban befektetőknek kiadott heti felzárkózó piaci devizaárfolyam-figyelőjében ugyanerről a kérdésről úgy vélekedett, hogy jóllehet van példa arra, hogy "galamb" alapállású monetáris tanácsi tagok hivatalba lépésük után "kellemes meglepetést okoztak", Magyarországon azonban "különös mértékben antagonisztikus" a helyzet. A cég szerint a forint múlt heti térségi felülteljesítése mögött a hosszú forintpozíciók felvételére szóló ajánlások "özöne" állt, főleg a zloty ellenében, és ennek alapja a magyar és a lengyel jegybank széttartó kamatpolitikája. A piac azonban a jelek szerint figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az MNB monetáris tanácsának négy új tagját a magyar parlament fogja kijelölni még a márciusi kamatdöntő ülés előtt - áll az RBC Capital Markets hétfői londoni elemzésében.

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Optimalizálja hazai gyártási kapacitásait a Green Factory

A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását.
2026. 02. 24. 05:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem új irányai

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemzetközi kutatási projektben vizsgálta, hogyan érvényesül az „Egy Egészség” (One Health) megközelítés az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésében.
2026. 02. 24. 04:00
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook végleges döntést hozott

Igen, a hír igaz, és mára lényegében eldőlt: a Meta megszünteti a Messenger külön telepíthető asztali alkalmazásait Windowsra és macOS-re. Ez azt jelenti, hogy a „Messenger Desktop” programok ezekre az operációs rendszerekre a továbbiakban nem lesznek elérhetők. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
2026. 02. 24. 01:00
Megosztás:

Ingyenes online hazugságvizsgálat - most minden kiderül!

A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
2026. 02. 24. 00:30
Megosztás:

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás:

A Mercedes erősítene a csúcskategóriás szegmensben

A Mercedes-Benz AG középtávú stratégiai terveiben szerepel, hogy mintegy 2 milliós értékesítési darabszám mellett megerősítse pozícióját a csúcskategóriás szegmensben, egyidejűleg növelje az elektrifikált modellek részarányát, miközben megőrzi a márka alapértékeit - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
2026. 02. 23. 23:00
Megosztás:

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás:

A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása

A héten elkészül a Vác és Balassagyarmat közötti vonal felújítása, a kedvezőtlen időjárás miatti kényszerszünet nagy részét sikerült behozni - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának hétfői közleményében.
2026. 02. 23. 21:00
Megosztás:

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás: