Valami tényleg megmozdult - Nyereség a Freddie Mac-nél

A világgazdasági válság okozója, az amerikai ingatlan- és jelzálogpiac helyzete stabilizálódni látszik, az egyik legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézet, a Freddie Mac a hét végén profitot jelentett a második negyedévről. (ProfitLine.hu)

A Szövetségi Lakáskölcsön Részvénytársaság - Federal Home Loan Mortgage Corporation, avagy közkeletű, de hivatalosan is elfogadott nevén: Freddie Mac - 768 millió dolláros adózott eredményt ért el a második negyedévben egyszeri tételek nélkül, és ezt könyvelési változtatásokon kívül alapjában a lakáspiac javulásával, az ingatlanárak némi emelkedésével és az ebből elért, magasabb kamatokkal magyarázta.

 

Az első negyedévben még majdnem 10 milliárd dollár volt a hiány adó után a Freddie Macnél. A beszámolóban úgy vélték, egyelőre nincs szükségük további állami támogatásra, bár a jövőben ezt nem lehet kizárni, mivelhogy a válság utóhatásaként még csak most nő igazán a munkanélküliség, és ez újabb fizetésképtelenségeket okozhat a jelzálogadósok körében.

 

A Freddie Mac részvényesei azonban még nem járnak jól: egyszeri tételekkel együtt még mindig vesztesége volt a cégnek a második negyedben is, 374 millió dollár, miután a cég több mint 1,1 milliárd dollárt fizetett ki osztalékként az amerikai kormánynak, a múlt ősszel kapott tőkeinjekció miatt.

 

A Freddie Mac társintézményénél, a Fannie Mae-nél - Federal National Mortgage Association (Országos Szövetségi Jelzáloghitel Társulás) - még kevésbé bíztató a helyzet: ez a cég a múlt héten 14,8 milliárd dolláros veszteséget jelentett a második negyedévről, és azonnal bejelentette igényét további 10,7 milliárd dollárnyi támogatásra az amerikai pénzügyminisztériumnál. Igaz, a Fannie Mae 55 milliárd dollárt számolt el kockázati tartalékra a második negyedévben, míg a Freddie Mac csak 25 milliárdot.

 

A két cég úgynevezett kormány szponzorálta vállalkozás, vagyis magántőkével, magáncégként működnek, de törvényben rögzített alapokmánnyal és céllal, a Fannie Mae eredetileg 1938 óta, a Freddie Mac 1970 óta. Ketten az Egyesült Államokban kint lévő hitelállomány mintegy felét birtokolják saját követelés vagy garancia formájában, követeléseik és garanciáik egyszersmind az amerikai hazai össztermék (GDP) több mint egyharmadának felelnek meg.

 

A másodlagos piacon felvásárolják az elsődleges hitelező pénzintézetektől a jelzálogköveteléseket, ezeket csoportosítják, és rájuk építve származékos termékeket - jelzáloghitellel fedezett értékpapírokat - terítenek a szabadpiacon, ily módon növelve és biztosítva az elsődleges jelzáloghitelezés tőkeforrását.

 

A tavaly ősszel pusztítóvá vált amerikai hitelválság közepette az amerikai kormány állami felügyelet alá helyezte a Freddie Macet és a Fannie Mae-t, összeomlásukat megelőzendő, és tőkefeltöltés és rossz kintlevőségek felvásárlása formájában. 100 milliárd dollárt bocsátott rendelkezésükre, gyakorlatilag készfizető kezességet vállalva a tartozásaikra. Az állami támogatási keretet az új amerikai kormány februárban 200 milliárd dollárra emelte.

 

Ebből a Freddie Mac eddig 51 milliárd dollárt, a Fannie Mae 46 milliárdot használt fel. A washingtoni Fehér Házban már gondolkodnak a két intézmény további sorsán, de konkrét javaslatok jövő február előtt nem várhatók. Sok mindenről szó lehet, akár arról, hogy állami ügynökségbe szervezik a két céget, de akár arról is, hogy feldarabolják és privatizálják őket, mondták Obama elnök szóvivői.


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: