Nyereséges évet zárt a balatoni halgazdálkodási társaság

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) a tavalyi első, teljes gazdálkodási évében jóval felülmúlta a tervezett bevételét, és a veszteség helyett nyereséggel zárta az évet a rekord angolnafogásnak és az ésszerű, takarékos gazdálkodásának köszönhetően - tájékoztatta Varga László vezérigazgató az MTI-t hétfőn.

A Balatoni Halászati Zrt.-ből a közcélú feladatok ellátására 2009 végén kivált BHN-t 100 millió forintos jegyzett tőkével és 560 millió forintos vagyonnal alapították meg. A társaság az első gazdálkodási törtévét 120 millió forintos veszteséggel zárta, amit követően 2010-re 170 millió forintos állami támogatás mellett 23 millió forintos üzemi veszteséget irányoztak elő.

 

Varga László szerint ehhez képest különösen jelentős eredménynek számít, hogy a tervezett 457 millió forint árbevétel helyett mintegy 700 millió forintot teljesített a társaság, veszteség helyett pedig - az állami támogatás jelentős részének elmaradása ellenére is - 100 millió forintos üzemi eredménnyel zárta az évet. A többek között a Balaton ökológiai egyensúlyáért, haltelepítésekért, halőrzésért és a horgászturizmusért felelős társaság legfőbb árbevétele a horgászjegy értékesítésből fakad, ami éves szinten mintegy 360 millió forint.

 

A BHN ezen felül igyekszik egyéb munkákból, szolgáltatásokból, termelő tevékenységből is szert tenni bevételekre. Kotróüzemet működtet és kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Tavaly 180 millió forint árbevételt értek el angolnaértékesítésből, amelynek nagy része export volt. A szelektív halászat során 170 tonna busát és 50 tonna keszeget sikerült kihalászni a tóból, így összességében túlteljesítették a nem őshonos halak visszafogásának tervét is.

 

A szelektív halászatból 60-70 millió forint bevételük volt, miközben a busa minden kilogrammjának kifogásán és értékesítésén 100-150 forint veszteséget kell elkönyvelniük. A nonprofit társaság a szelektív halászathoz ígért 170 millió forintos támogatás helyett 15 milliót kapott költségvetési forrásból, ami mellett 20 millió forintos állami segítségben részesült a tél végi halelhullás kezelésére. A 65 főt foglalkoztató cég takarékos gazdálkodását segítette, hogy a térség tiltakozásának eredményeként privatizációtól megmentett két tógazdaság a kezelésébe került, önköltségi áron biztosítva a kötelező haltelepítésekhez szükséges alapanyag egy részét.

 

Varga László hangsúlyozta, egy évvel ezelőtt még teljesen bizonytalan volt, hogy képes lesz-e a nonprofit társaság talpon maradni, hiszen a jegyzett tőkéjének csak 10 százaléka volt mobilizálható forrás, a költségei fedezésére szánt vagyoningatlant pedig nem sikerült értékesíteni. Mára sikerült bebizonyítani - rendkívül okszerű és takarékos gazdálkodás mellett -, hogy életképes a társaság - mondta a vezérigazgató. Tekintettel arra, hogy a tó őshonos halállományának megőrzése, pótlása, és a horgászturizmus fejlesztése komoly ráfordításokat igényel, a társaság szeretne pályázati úton is forrásokhoz jutni.

 

A stabil gazdálkodásának és pályázóképességének fontos feltétele, hogy a jelenleg csak haszonkölcsön-szerződéssel üzemeltetett két tógazdaságot vagyonkezelésbe kaphassa a balatoni halutánpótlás céljaira - tette hozzá a vezérigazgató. A cég idei tervei közt szerepel a kifogott halak egy részének bérfeldolgoztatása, és balatoni halat népszerűsítő halas-horgászcentrumok létrehozása több tóparti településen.

 

A BHN az év első hónapjaiban nem tud jelentős árbevételt realizálni, gazdálkodása mégis stabil, hiszen folyószámláján jelenleg 280 millió forint van. Ez biztosítja a szükséges halvásárlások, valamint a tógazdálkodás költségeinek fedezetét, és a Balatoni halgazdálkodás költségeinek egy részét is fedezi - mondta Varga László.

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás:

Kripto-forradalom a patikák pénzügyeiben: a Nasdaq-on jegyzett Wellgistics az XRP Ledger-re épít

Kriptóval gyorsabban a gyógyszerekhez? Igen, lehetséges! Az amerikai Wellgistics Health Inc. komoly lépést tett a blokklánc-alapú egészségügyi pénzügyek jövője felé. A Nasdaq-on jegyzett gyógyszer-nagykereskedő cég mostantól az XRP Ledger technológiájára épülő fizetési rendszert vezet be, amely több ezer független patika számára nyújt valós idejű, gyors és olcsó tranzakciókat. A lépés nemcsak a gyógyszerbeszerzés hatékonyságát növeli, hanem alapjaiban változtathatja meg a szektor működését is.
2025. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Már majdnem minden 100. bankszámlához tartozik másodlagos azonosító

Robbanásszerűen nő a másodlagos azonosítóval indított utalások száma: 2025 első negyedévében 26 328 tranzakció zajlott így, ami kétharmados növekedést jelent, az utalások értéke pedig 81 százalékkal volt több, mint tavaly. “A magyar ügyfelek kezdik felismerni a szolgáltatás kényelmét” – mondta Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki azért az odafigyelésre is emlékeztet.
2025. 08. 17. 17:00
Megosztás:

Lejáró Cégkapu-jogosultságok: több százezer ft-os bírság vagy pályázatból kizárás!

A nyár nemcsak a pihenés időszaka – a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. A Niveus szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszafordíthatatlan jogkövetkezményekhez vezethet.
2025. 08. 17. 16:00
Megosztás:

Tömeges Ethereum-kivonások okoznak 3,8 milliárd dolláros torlódást

Ha most szeretnéd kivenni a lekötött Ethereumodat, nem árt felkészülni egy hosszú várakozásra – jelenleg akár több mint két hétig is eltarthat, mire sorra kerülsz.
2025. 08. 17. 15:00
Megosztás:

Ezek a régi ausztrál érmék akár 1,3 millió dollárt is érhetnek

Amikor Ausztráliában 1788-ban létrejött az első brit gyarmat, a pénznek kevés szerepe volt a mindennapokban. A telep egy büntetőkolónia volt, ahol a rabok ingyen dolgoztak, és mindenki – még az őrök is – az állami raktárból kapta az ellátmányát. Később azonban az ország saját valutát vezetett be, és ma már egyes ritka ausztrál érmék elképesztő összegekért cserélnek gazdát a gyűjtők körében.
2025. 08. 17. 14:00
Megosztás:

CEX jelentése - mi az CEX és miért fontos szereplő a kriptovaluta kereskedésben?

A „Centralised Exchange” fogalma, jelentése és értelmezése – Hogyan működnek a központosított kriptotőzsdék, és miért fontosak a kriptopénzek világában?
2025. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Adam Back új cége a BSTR 30 000 Bitcoinnal indul – a Bitcoin Standard Treasury célja a MARA megelőzése

Egy új szereplő lép a színre a vállalati bitcoin-tartalékok piacán – és nem aprózza el. A kriptográfiai úttörő, Adam Back által vezetett Bitcoin Standard Treasury Co. (BSTR) nemcsak a Nasdaq-on való tőzsdére lépést tervezi, hanem az egyik legnagyobb BTC-vagyon felhalmozását is. Mindezt egy soha nem látott fiat–bitcoin finanszírozási struktúrával és több mint 30 000 BTC-vel a mérlegén. Céljuk? Meghaladni a MARA Holdingot, és komoly szereplővé válni a pénzügyi piacokon. Mutatjuk, hogyan.
2025. 08. 17. 12:00
Megosztás:

Felújítják Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését; a munka várható költsége 1,2 milliárd forint - közölte a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) az MTI-vel.
2025. 08. 17. 11:00
Megosztás:

Élénk az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

Élénk az érdeklődés, egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek közlése szerint.
2025. 08. 17. 10:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,41 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, és 105 146,55 ponton, új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést.
2025. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás: