Nyilvános tőzsdei részvényértékesítés a Masterplastnál

A Masterplast két fő tulajdonosa a társaság részvényforgalmának növelése, valamint a lakossági befektetők arányának növelése érdekében maximum 400 ezer darab részvény értékesítéséről döntött. Az érdeklődők június 3-án minimum 520 forintos árfolyamon tehetnek vételi ajánlatot a vállalat 0,7-2,9 százalékos részesedésére. Az aukció lebonyolítója a Concorde Értékpapír Zrt.

A Masterplast Nyrt. tavaly hirdette meg 2020-ig szóló üzleti stratégiáját, melynek célkitűzése, hogy a vállalat 2020-ra az európai szigetelőanyag-piac meghatározó szereplőjévé váljon. Ennek érdekében a társaság a következő években termék- és szolgáltatási portfolióját az egyre jobban szerteágazó keresleti igényekhez igazítja.

 

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett Masterplast üzleti stratégiájával párhuzamosan meghatározta tőkepiaci stratégiájának főbb irányait is. Ennek alapján stabilan nyereséges működés esetén osztalékfizetés lehetőségét is kilátásba helyezték, amennyiben a társaság nem talál a stratégiai céljainak megfelelő beruházási vagy akvizíciós célpontot. A tavaly 81,6 millió euró árbevételt elérő vállalat középtávú célja, hogy részvényeinek forgalma, likviditása növekedjen, és azok a tőzsde Prémium kategóriájába kerüljenek. A Masterplast két fő tulajdonosa (Eladók) és egyben a társaság vezetői, Tibor Dávid (40 százalékos részvényes) és Ács Balázs (31,26 százalékos részvényes) a vállalat által kitűzött cél megvalósítása érdekében döntött részvényeik csekély hányadának (0,7-2,9%) értékesítéséről. 


A június 3-án a BÉT aukciós rendszerében megvalósuló értékesítéssel a két tulajdonos célja, hogy a maximum 400 ezer darab részvény eladásával a Masterplast részvényeseinek köre bővüljön és  a jelenlegi, elsősorban intézményi befektetőkön túl a lakossági befektetőket is szeretnék nagyobb arányban bevonni a tulajdonosok közé. A fő cél, hogy növekedjen a részvények közkézhányada és ezáltal likviditása, így a későbbiekben a vállalat papírjai bekerülhessenek a BÉT Prémium kategóriájába.


Az értékesítés minimum ára 520 forint, amely kis mértékben marad el a Masterplast részvény utolsó 30 napos átlagárától. A részvények megvásárlására külföldi és belföldi természetes személyek, továbbá külföldi és belföldi intézmények, jogi személyek jogosultak. A Concorde Értékpapír Zrt. által lebonyolítandó aukción az érdeklődők úgy vehetnek részt, hogy vételi ajánlatukat jelzik értékpapírszámla vezetőjük felé. Az aukcióra 2015. június 3-án 9 óra 30 perctől 15 óráig kerül sor a BÉT aukciós rendszerében.


Az értékesítésre felajánlott minimum 100 ezer, maximum 400 ezer részvényt többáras algoritmussal, kártyaleosztásos allokációs móddal osztják szét a vételi ajánlatot tevők között. Az érvényes ajánlatok tehát az ajánlati ár és megtételük időpontja szerint sorba rendezésre kerülnek, majd az ügyletek minden ajánlat tekintetében azon az áron köttetnek meg, amely áron az aukciós ajánlatban szerepelnek, vagy amilyen árú ajánlatnak minősülnek. A magasabb áron tett ajánlat megelőzi az alacsonyabb áron tett ajánlatot. A sorba rendezett ajánlatok alapján kerül meghatározásra a legkisebb és az összajánlati mennyiséghez, valamint az ezek közötti mennyiségekhez tartozó átlagár, továbbá az a minimális árszint, amelyen az ügyletek még létrejöhetnek.

 

A minimális árszinten létrejövő ügyletek esetében az allokáció a kártyaleosztás elvének alkalmazásával történik.  Az értékesítés meghiúsulása megállapításának jogát az eladók és a Concorde Értékpapír Zrt. fenntartják. Amennyiben az ajánlatok összmennyisége nem éri el a 100 ezer darabot, úgy az aukció sikertelennek nyilvánítható. Az eladók és a Concorde Értékpapír Zrt. fenntartja a jogot, hogy az aktuális piaci körülmények mérlegelése alapján az aukciótól 2015. június 2. napjáig elálljanak, vagy az aukció feltételeit módosítsák. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: