Nyolc induló az e-útdíj tenderen

Nyolc ajánlattevő nyújtotta be jelentkezését a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt gyorsított közbeszerzési eljárásra a szerda délelőtti határidőig - tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-t. A T-Systems Magyarország Zrt. közölte, pályázik a tenderen.

A közlemény szerint a jelentkezők között cégek, illetve konzorciumok is vannak. Az ÁAK a beadványok értékelését követően, várhatóan október 19-én kéri fel ajánlattételre a második fordulóba jutott indulókat.  Az ÁAK - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - szeptember második felében hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki, a megtett úttal arányos, elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére. Ezzel kapcsolatban korábban összesen 36 cég jelezte részvételi szándékát, ennyien kérték el az ehhez szükséges kiegészítő iratokat.
    

Közülük a szerda délelőtti 11 órás határidőig 8-an nyújtották be jelentkezésüket. A kiegészítő iratokat felvevők és a tényleges jelentkezők száma közötti eltérés részben abból adódik, hogy az indulók jellemzően konzorciális megállapodás keretében vesznek részt az eljárásban. Az MTI érdeklődésére a T-Systems Magyarország Zrt. közölte, leadta a jelentkezését fővállalkozóként. A cég várja a második fordulót, és abban érdekelt, hogy az eljárás a tervezett módon és határidőkkel menjen végbe.
    

A menetrend szerint: a részvételi jelentkezések értékelését követően, október 19-én küldi el az ÁAK az ajánlattételi felhívást azoknak a jelentkezőknek, akik továbbjutnak a közbeszerzés második fordulójába. Az ajánlattevőkkel lefolytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel való szerződéskötés december első felében esedékes.


Az útdíj tender technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem - az egyik műholdas, a másik rádiófrekvenciás technológiát használ. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű meghonosítására kell ajánlatot tenniük. Ebbe beletartozik a tervezés, a kivitelezés, a beüzemelés, továbbá a 2022. október 31-ig tartó díjszedés és díjellenőrzés is.


Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás: