Nyugat-Európában is mérséklődött zárásra a jókedv

Erőteljes nyereséggel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék indexei, majd a nap folyamán negatív tartományba fordultak, de zárásra szépítettek. A görög segélyezés mechanizmusáról hét végén született euróövezeti megállapodást követő kezdeti optimizmus hétfőn hamar ismét a kételyeknek adta át a helyét, veszteségbe fordítva a tőzsdei árfolyamindexeket.

A legjelentősebb európai részvények árfolyamát követő FTSEurofirst 300 index szinte változatlan értéken zárt, miután a nap folyamán újabb 18 havi csúcsot állított be. Pénteken az index 1,3 százalékos emelkedéssel végzett, nyereséggel zárva le immár sorban az ötödik hetet.

 

A DAX-30 index is egy hajszálnyival zárt magasabban pénteki értékénél, bár nap közben 2008 szeptembere óta nem látott magas szintet is elért. Az index hétfőn 0,46 százalékos nyereséggel nyitott. A görög adósságrendezéssel kapcsolatos optimizmus nem hagyta érintetlenül az athéni tőzsdét: miközben az európai indexek többsége szerény emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, az athéni 3,5 százalékos nyereséget ért el.

 

Keresettek voltak a banki papírok: Frankfurtban a Deutsche Bank 0,4 százalékkal, a Commerzbank 0,5 százalékkal erősödött. Az olasz UniCredit 2,26 a Banco Santander 2,05 százalékkal emelkedett Milánóban. A svájci UBS 3,90 százalékkal erősödött. Londonban a Barclays, a HSBC, a Royal Bank of Scotland és a Lloyds Banking Group papírjai 0,5-2,3 százalékkal erősödtek.

 

A frankfurti indexnek erős támogatást nyújtott jó márciusi eladási számainak köszönhetően a BMW papírja, ami 0,75 százalékkal erősödött. Megterhelte viszont az indexet az Infineon 3,42 százalékos gyengülése. A félvezetőáramkör-gyártó javított második negyedéves és éves eredmény előrejelzésén, de a piac ennek ellenére is túlértékeltnek minősítette részvényének árfolyamát. Az európai indexek az energiaipari részvényektől is támogatást kaptak az erősödéshez, köszönhetően a 85 dollár fölé emelkedő olajáraknak.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 index 5.777,65 ponton, 6,67 pontos, 0,12 százalékos nyereséggel zárt hétfőn, 6,74 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 index 6.250,69 ponton, 0,99 pontos, 0,02 százalékos nyereséggel zárt, 4,92 százalékkal az év végi értéke fölött végzett. Párizsban a CAC-40 index 4.050,50 ponton, százalékosan kimutathatatlan, 0,04 pontos veszteséggel, gyakorlatilag változatlanul zárt hétfőn, ez 2,90 százalékkal jobb az év véginél. 

 

Az amerikai WTI nyersolaj jegyzése 28 centtel 85,20 dollárra, a Brent nyersolaj 53 centtel 85,36 dollárra emelkedett, hónapok óta első alkalommal érve el magasabb árat az amerikai nyersolajnál. kereskedők szerint ennek az az oka, hogy az északi-tengeri nyersolaj nagyobb hasznot húzhat a kínai kereslet növekedéséből. AZ

 

Az eurót hétfőn késő délután 1,3587 dolláron jegyezték, szemben a vasárnap késő esti 1,3635 dolláros jegyzéssel. Az euró hétfőn közel egy hónapja a legmagasabb árfolyamot érte el a dollárral szemben, köszönhetően annak, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek megállapodtak a görög pénzügyi segélymechanizmus részleteiről.

 

Az euró hétfőn reggelre az 1,37-os dollár jegyzés közvetlen közelébe erősödött a péntekre még jellemző 1,35 alatti szintről, majd kora délutánra 1,36 alá korrigált. Az euró március 26-án tíz havi mélypontot ért el, 1,3269 dolláron. Tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra hágott a dollárral szemben. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany jegyzése hétfőn délután 1164,30 dollár volt unciánként, szemben a pénteki 1161,30 dolláros New York-i zárással. Március 24-én még hatheti mélypontra esett az arany ára, 1.084,85 dollárra. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára tavaly, december 3-án döntött rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás: