OECD - szigorodik a kettős adóztatást kizáró szabály

Az OECD tanácsa által nemrég jóváhagyott irányelvek szerint szigorodik a kettős adóztatást kizáró szabály - hívja fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó cég. (MTI)

Amennyiben az egyik országban keletkező jövedelmet - és így adóalapot - a helyi adóhatóság módosítja, akkor ezt a másik országban is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor kettős adóztatásra. Az új dokumentumok magyar nyelvű kiadása várhatóan az év végén jelenik meg.

 

Az OECD tanácsa által július 22-én elfogadott irányelvek jelentősége Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere szerint abban áll, hogy a nemzetközi adózás nemzetközi konszenzuson alapuló alapvető irányelveit, kereteit és értelmezéseit adják meg, megteremtve a különböző adóhatóságok számára is irányadó, követhető, ellenőrizhető és számon kérhető nemzetközi standardot.

 

A cégcsoportokon belüli elszámolóárakkal, azaz a transzferárakkal kapcsolatos útmutatások jelentősen változtak, az új ajánlásokkal még nagyobb hangsúly került a kettős adóztatás kizárására, valamint az adó minimalizálására irányuló törekvések visszaszorítására - magyarázza a tanácsadó cég közleményében Szmicsek Sándor. Az OECD tanácsa nemcsak az új Transzferár irányelveket, hanem a Modellegyezmény, és annak Kommentárja módosítását is elfogadta, valamint az ezekhez kapcsolódó új dokumentumot, a telephelyhez kapcsolódó jövedelmekre vonatkozó jelentést. Az új dokumentumok magyar nyelvű kiadásának előkészítése elkezdődött, s várhatóan az év végén jelenik meg.

 

A Transzferár irányelvek többek között azt tartalmazzák, hogy megszűnik a hierarchia a szokásos piaci ár meghatározásához alkalmazható hagyományos, és ügyleti nyereségen alapuló módszerek között. Az átdolgozott fejezetek részletesebb és praktikusabb iránymutatást tartalmaznak az ügyleti nyereségen alapuló módszerekről is, mint korábban - ismerteti Szmicsek Sándor.

 

Az adózók - és az adóhatóság is - a dokumentumban található részletes útmutatás alapján összehasonlító elemzést tudnak készíteni, meghatározva a cégcsoporton belül zajló ügyletek szokásos piaci értékét. A Modellegyezmény legjelentősebb módosítása a 7. cikkely új megfogalmazása a szakértő szerint, amely tartalmazza: ha egy telephelyhez allokált jövedelmet (és így az ottani adóalapot) az egyik ország adóhatósága módosítja, úgy a másik országban hasonlóan módosítani kell az adóalapot annak érdekében, hogy ne következzen be kettős adóztatás.

 

Ha a módosítással a másik ország nem ért egyet, az eltérő álláspontokat egyeztetni szükséges. Ezzel a korábbinál erőteljesebben érvényesül a kettős adóztatás elkerülésének szükségessége. A harmadik dokumentum, a Jelentés részletes szabályokat közöl azzal kapcsolatban, hogyan kell egy telephely társasági adóköteles jövedelmét megállapítani. Ennek keretében meghatározza azokat az eszközöket, kockázatokat és tőkét, amelyet a tevékenységelemzés alapján a telephelyhez kell allokálni.

 

A Jelentés - és Szmicsek Sándor szerint ez az igazi újdonság -, a telephelyet (például fióktelepet) elkülönült független vállalkozásként kezeli, és nemcsak a tevékenység bevételeivel és költségeivel foglalkozik, hanem a hipotetikus vállalkozás (a telephely) tevékenységéhez szükséges eszközök és tőke meghatározásával is. Különös értéke a dokumentumnak, hogy kitér a bankokra, a biztosítókra és a nemzetközi pénzügyi instrumentumok nemzetközi forgalmazására, mivel ezek a területek mindig is speciális kérdéseket vetnek fel.

 

A szakértő ismerteti: 2003 óta Magyarországon is szigorú tartalommal előírt nyilvántartásokat kell készíteni a kapcsolt vállalkozások között zajló ügyletek szokásos piaci ellenértékéről. A szabályozás különlegessége, hogy a nemzetközi adójogban szokatlanul magas bírsággal sújthatók a transzferár dokumentáció formai hibái: ügyletenként 2 millió forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki - egy nagyobb nemzetközi cég esetében pedig akár az egymilliárd forintot is elérheti a bírság -, ha például kimarad a dokumentációból az anyacég címe.

 

A nyilvántartások elkészítése jelentős terhet ró a magyar adózókra, részben azért, mert a szükséges információk beszerzése gyakran akadályokba ütközik, másrészt azért is, mert eddig nem állt rendelkezésre olyan gyakorlati útmutató, ami "megtanította" volna őket arra, hogyan kell pontosan összeállítani a nyilvántartásokat. A friss OECD anyag, a három szervesen összetartozó dokumentum most ehhez nyújt elengedhetetlen segítséget Szmicsek Sándor szerint.


Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás: