OTP csoport: 25,84 milliárd veszteség a 4. negyedévben

Az OTP csoport 25,84 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el tavaly a negyedik negyedévben, így a 2011. évi nettó profitja 83,6 milliárd forint lett – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken publikált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésében.

A veszteség mértéke meghaladta az elemzői várakozásokat. Az éves eredmény 29 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A csoport korrigált (a pénzintézeti különadó, a devizahitelek végtörlesztésének hatása, valamint a goodwill leírás nélkül) éves eredménye viszont 161,4 milliárd forint volt, alig kevesebb a 2010-es 162,1 milliárdnál.

 

A Bankcsoport negyedik negyedéves 30,2 milliárd forintos korrigált adózott eredménye 29 százalékkal marad el az előző negyedévitől és 6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az OTP Csoport megőrizte a válság alatt is folyamatosan stabil működési eredménytermelő képességét, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas tőkeerejét és biztonságos likviditási pozícióját.

 

Továbbá a külföldi tevékenység - mindenekelőtt az orosz leánybank növekvő eredmény-hozzájárulása - ellensúlyozta a magyar eredmény visszaesését - áll a gyorsjelentésben. A gyorsjelentés megállapítja: "a lényegesen megnövekedett adóterhelés mellett 2010-hez hasonló korrigált adózott eredmény, javuló fedezettség ellenére csökkenő kockázati költség, stabil marzs, változatlanul kiváló tőkehelyzet és likviditás jellemezte" a bankcsoport tavalyi működését.

 

Az eredményt főként a végtörlesztések miatti 31,6 milliárd forint veszteség rontotta, a többi egyszeri tétel az előző évihez hasonlóan alakult. A horvát, a montenegrói és a szerb leánybankokkal kapcsolatos goodwill leírás hatása 17,1 milliárd, a pénzügyi szervezetek különadója Magyarországon 29 milliárd forint veszteséget okozott az OTP csoportnak.

 

A végtörlesztést az OTP Core és az OTP Lakáslízing deviza jelzáloghitel adósainak 19,7 százaléka vette igénybe, 217 milliárd forintnyi hitelállományra, ami a 2011. szeptember 30-i árfolyamon vett deviza jelzáloghitel portfólió 19,9 százaléka. Külföldön jobb eredményeket ért el a csoport.

 

A magyarországi csoporttagok adózott korrigált eredménye 145 milliárd forintról 110 milliárd forintra esett, a külföldieké megháromszorozódott, 17 milliárd forintról 51 milliárd forintra nőtt, döntően a duplázódó orosz eredménynek, illetve a kisebb leánybankok csökkenő együttes veszteségének az eredőjeként.

 

A hitelportfólió romlása az év egészében 234 milliárd forintos kockázati költségképzést eredményezett; ez 11 százalékkal elmarad a 2010-es szinttől - állapítja meg a gyorsjelentés, amely szerint az árfolyamszűrt problémás hitelképződés a menedzsment várakozásának megfelelően csökkenő tendenciát mutat. A 90 napon túl késedelmes hitelek ("DPD 90+") aránya 2011-ben 13,7 százalékról 16,6 százalékra nőtt, a bővülés az első negyedévben nagyobb, azt követően negyedévente 0,6 százalékpontos volt. A fedezettség pedig 2,3 százalékponttal 76,7 százalékra emelkedett (a magyar deviza jelzáloghitelek végtörlesztése kapcsán képzett céltartalék állomány nélkül).

 

A csoport mérlegfőösszege éves szinten 4 százalékkal 10.200 milliárd forintra nőtt, negyedéves összehasonlításban 3 százalékkal bővült. Az ügyfélhitelek árfolyamszűrt értéke 2 százalékkal 8.108 milliárd forintra csökkent, a betéteké egy százalékkal 6.399 milliárd forintra nőtt 2011-ben. A csoport saját tőkéje 2011-ben 8 százalékkal 1.418 milliárd forintra emelkedett. Konszolidált tőkemegfelelési mutatója az év végén 17,2 százalék, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) 13,3 százalék volt, mindkettő kissé csökkent.

 

Az OTP papírok a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a csütörtöki kereskedést 3.700 forinton zárta. Az elmúlt 52 hét során a részvény legalacsonyabb árfolyama 2.680 forint, a legmagasabb 6.475 forint volt.

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás: