OTP részvény - erőtlen az emelkedéshez
2012. 02. 22. 07:29
Elmaradt az előzetesen várt pozitív hangulat a befektetők körében az újabb görög mentőcsomag elfogadását követően. Szerényen ugyan, de csökkenő árak és indexek jellemezték a nemzetközi piacokat. A januári jelentős erősödés után a piacok oldalazásba kezdtek, azonban az optimizmus még nem tört meg, ám iránykeresés folyik jelenleg a piacokon.
A hazai részvénypiacon is visszaesés volt tapasztalható, de fontos támaszok nem törtek le. A BUX 162,13 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 19.192,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,99 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent - a Richter kivételével.
Mai elemzésünkben az OTP részvényét vesszük nagyító alá.
Erőtlen az emelkedéshez, a tegnapi napon már a 4000 forintos szinten sem volt képes túljutni, a 4050, 4100 forintos szintek elérhetetlennek bizonyultak.
Továbbra is ragaszkodunk a zászló alakzat elméletünkhöz, éppen ezért a kitörés előtt még számítunk egy alacsonyabb mélypont kialakulására az alakzaton belül. Vételek szempontjából éppen ezért kivárás javasolt.
Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben
Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
Nem minden deepfake, ami nem tetszik
Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára
Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára
Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?
Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat
A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re
Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?
A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát
Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben
Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés
Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%).
. Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt
Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét
Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.