Obama részt vesz Clinton kampányában

Az amerikai elnök Hillary Clintonnal együtt Észak-Karolinába utazik és részt vesz a demokraták várható elnökjelöltjének kampányában. Hillary Clinton az elnöki különgéppel indult kedden kora délután a kampánygyűlésre.

Obama részt vesz Clinton kampányában

Obama a saját elnöki öröksége megóvásával és a republikánus Donald Trump elnöksége megakadályozásának szükségességével indokolta egy interjúban azt, hogy miért kapcsolódik be Hillary Clinton kampányába.        

Az elnök mostanáig távol tartotta magát az elnökjelöltségért folyó küzdelemtől. Bár egy videóüzenetben erőteljesen kiállt Clinton elnökjelöltsége mellett, akkor sem szállt be a kampányba, amikor már kiderült, hogy Hillary Clinton megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását.        

A mindenkori elnök formális részvétele utódja elnökválasztási kampányában szokatlan jelenség az amerikai politikában, s Obama Clintonnak nyújtott támogatását az elemzők úgy értékelik, hogy ennek köszönhetően jelentősen megnőhet a volt külügyminiszter támogatottsága is. A legutóbbi Gallup-felmérés szerint Barack Obama népszerűsége ismét rendkívül magas: ötven százalék feletti.        

"Valóban nem gyakran fordul elő, hogy egy elnök részt vesz utódja kampányában, de szerintem ez nagyszerű lesz Hillary Clinton számára, aki ennek köszönhetően nemcsak a Demokrata Pártban szerezhet szélesebb támogatást, hanem bővítheti hívei táborát a Demokrata Párton kívül is" - fogalmazott a reublikánusokoz közelálló The Washington Timesnak adott interjújában Donna Bazile, a Demokrata Párt Országos Bizottságának alelnöknője.                 

Észak-Karolinában - ahol kedden este együtt tartanak kampánygyűlést - Obama 2008-ban nagy arányban győzött, de 2012-ben veszített. A keddi nagygyűlés színhelye: Charlotte, Észak-Karolina legnagyobb, és az Egyesült Államok tizenhetedik legnagyobb városa. Hillary Clinton Obamával együtt, az elnöki különgépen indult a kampány színhelyére, nem sokkal azt követően, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey bejelentette: nem tesz ajánlást az igazsgágügyi minisztériumnak a volt külügyminiszter elleni vádemelésre az e-mail-botrány miatt, jóllehet, Clintont "rendkívül hanyagnak" minősítette.
   
Kedden Észak-Karolinában kampányol Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje is, aki a szövetségi állam fővárosában Raleighben tart este nagygyűlést.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: