Október 24-én tartják a német Bundestag alakuló ülését

Október 24-én tartják az új összetételű német szövetségi parlament (Bundestag) alakuló ülését - döntött szerdán a testület ideiglenes házbizottsága.

Október 24-én tartják a német Bundestag alakuló ülését

A második világháború utáni 19. Bundestag első ülésén a tervek szerint megválasztják elnöknek Wolfgang Schäuble pénzügyminisztert, és megválasztják az alelnököket.
    
Az alelnökök számáról nem rendelkezik jogszabály. A szokásjog szerint valamennyi frakció állíthat egy alelnököt. Az első alkalommal bekerült jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt jelöltjét, Albrecht Glasert azonban nem hajlandó megszavazni a szociáldemokraták (SPD), a liberális FDP, a Zöldek és az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) frakciója.
    
Szerintük Albrecht Glaser a muzulmán vallásról tett kijelentései miatt nem méltó a parlamenti alelnöki tisztségre. A politikus több interjúban kifejtette azt a véleményét, hogy a muzulmánokat nem illeti meg a vallásszabadság joga, mert az iszlám nem vallás, hanem politikai ideológia. Azt is elmondta, hogy éppen ezért nem lehet különbséget tenni a muzulmánok és az iszlamisták - egy szélsőséges iszlám politikai ideológia követői - között.
    
Az SPD, az FDP, a Zöldek és a Baloldal szerint nem lehet Bundestag-alelnök, aki kétségbe vonja a vallásszabadságot. Az AfD ragaszkodik Albrecht Glaser jelöléséhez. A Bundestag hatodik frakciója, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség képviselőcsoportja nem foglalt állást az ügyben.
    
Az előző ciklus utolsó döntésével módosították az alakuló ülés szabályait. Korábban az volt az előírás, hogy az ülést a legidősebb képviselő vezeti, az új szabály szerint pedig a rangidős képviselő. Ő Wolfgang Schäuble, aki 45 éve rendelkezik mandátummal. Az alakuló ülést viszont mégsem ő vezeti majd, mert megválasztják elnöknek. A feladatot a második legtöbb tapasztalattal rendelkező képviselő, az FDP-s Hermann Otto Solms veszi át a frakcióigazgatókból álló ideiglenes házbizottság döntése szerint.
    
Számos kommentár szerint az alakuló ülés vezetésének feladatát a korelnökről a rangidős képviselőre áthelyező szabályt azért vezették be, hogy ne az AfD-s Wilhelm von Gottberg legyen az új Bundestag első ülésének levezető elnöke. A 77 éves politikust bírálatok érték egy írásának a holokausztra vonatkozó része miatt.
    
A bizottság arról is döntött, hogy a frakciók hol kapnak helyet az ülésteremben, legalábbis az alakuló ülésen. A parlamenti patkó közepén, a képviselőkkel szemben elhelyezkedő elnöki pulpitushoz viszonyítva a jobbszélen az AfD képviselői ülnek, majd az FDP, a CDU/CSU, az SPD és a Zöldek, a balszélen pedig a Baloldal frakciója kapott helyet.
    
Az FDP ezt csak átmeneti megoldásként fogadja el, és a terem közepén követel helyet magának. A kérdésnek nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert szerintük az ülésrendnek pontosan kell leképeznie a politikai terét, a politikai "spektrumot", amelyben a liberálisok középen állnak. Marco Buschmann frakcióigazgató a tanácskozás után kiemelte, hogy a vitát nem zárják le "harc nélkül".


A Bundestag székhelyén, a berlini Reichstag-épületben október 24-ig még át kell alakítani az üléstermet, mert a képviselők száma minden eddiginél magasabbra, 709-re emelkedett. Az előző ciklusban 631 tagja volt a Bundestagnak. A képviselői alapdíj nem változott, továbbra is havi 9542 euró (2,95 millió forint).


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: