Optimista a General Electric - kiváló számok az első negyedből

Minden várakozást felülmúló első negyedéves eredményről számolt be az amerikai General Electric technológiai konszern pénteken.

Adózott eredménye 1,87 milliárd dollár (1,381 milliárd euró), azaz részvényenként 17 cent lett, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de még így is meghaladta az elemzői várakozásokat.

 

A tavalyi első negyedévben a GE 2,75 milliárd dollár, részvényenként 26 cent adózott eredményt ért el. A folytatólagosan végzett (azonos bázison mért) tevékenységek után számított egy részvényre eső nyereség 21 cent lett, messze a 16 centes elemzői várakozások felett.

 

A GE árfolyamának alakulása az elmúlt 1 évben

General Electric share price

 

Az energiaipari infrastruktúra üzletág eredményének 12 százalékos javulását több mint ellentételezte a pénzügyi szolgáltató üzletág eredményének 41 százalékos, a technológiai infrastruktúra üzletág eredményének 18 százalékos, valamint az NBC Universal eredményének 49 százalékos csökkenése. A konszern forgalma 5 százalékkal 36,6 milliárd dollárra csökkent. A GE Capital Services (a GE pénzügyi szolgáltató üzletága) forgalma 9 százalékkal 13,2 milliárd dollárra csökkent.

 

Az ipari tevékenységek forgalma 2 százalékkal, 23,5 milliárd dollárra csökkent 2009 első negyedévéhez képest. A fogalom első negyedévi csökkenése ellenére a GE bizakodó, nyereségének emelkedését kilátásba helyező előrejelzést adott ki az idei évre. A General Electric eredményét a konszern diverzifikált tevékenységi köre miatt hagyományosan az amerikai ipar teljesítménye indikátorának tekinti a piac. "A GE üzleti környezete folyamatosan javult a 2010-es első negyedévben" - közölte a konszern elnök-vezérigazgatója Jeff Immelt az eredmény beszámoló alkalmából.

 

"Bíztató gazdasági jeleket észleltünk, beleértve a légi forgalom teljesítmény mutatóinak javulását, kintlévőségeink csökkenését, a marketing tevékenység élénkülését. Megrendelés állományunk stabilan tartotta magát az előző negyedévihez képest. Egészségügyi, olaj- és gázipari berendezés üzletágainkban pedig gyarapodtak a megrendeléseink" - mutatott rá a vezérigazgató.

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás:

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több mint 50 országban - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 01. 15. 14:30
Megosztás:

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben

A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 01. 15. 14:00
Megosztás:

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás:

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás: