Orbán - Az Európai Bizottság felelős a kontinens jelenlegi helyzetéért

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot (EB) hibáztatja az Európai Uniót sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal a felhívással fordul a tagországokhoz, hogy vegyék vissza a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.

Orbán - Az Európai Bizottság felelős a kontinens jelenlegi helyzetéért

A kormányfő Te a béke ellen vagy? című cikkben kifejtette: 2005-ben az uniós alkotmányszerződés elutasítását eredményező franciaországi és hollandiai népszavazással "valami megroppant", a 2008-ban elmélyült világgazdasági válság pedig az addig a gazdasági sikerek által legitimált európai elit kudarcát jelentette, és ez a folyamat 2014-ben az ukrán "geopolitikai válságban", majd 2015-ben a migrációs válságban érte el a tetőpontját. Így érkezett el az EU a brit referendumhoz, amely fordulópont, mert ez az első eset a "dezintegrációra".
    

A megmaradó 27 ország 444 millió polgárral továbbra is "hatalmas potenciál", de a közösség sikeréhez minden emberre, nemzetre és tagországra szükség van, és nem ellensúlyozhatják őket az intézmények - emelte ki Orbán Viktor.
    

Az intézmények nem szoríthatják háttérbe a tagállamokat - húzta alá a kormányfő. Szerinte szakítani kell a "nemzetietlenítéssel", az "európai projekt idealizálásával és az ebből fakadó hamis önképpel", és be kell látni, hogy az uniós intézmények "közvetlen, vagyis a tagállamokat megkerülő demokratikus legitimációjának" megteremtésére irányuló kísérletek "éppen ellentétes hatást" váltottak ki, és hozzájárultak ahhoz, hogy a britek többségének "elege lett az EU-ból".
    

A kormányfő hangsúlyozta, hogy "a magyar alapgondolat és stratégia egyszerű". Az EU gazdag, de gyenge, ami a legrosszabb kombináció, ezért el kell kerülni a terméketlen ideológiai vitákat arról, hogy több vagy kevesebb Európa kell-e. "Ahol több szükséges, ott többre van szükségünk, ahol kevesebb, ott kevesebbre" - írta.
    

Hozzátette, hogy vissza kell térni az uniós jog következetes alkalmazásához, ami azt is jelenti, hogy "egymással szemben ugyanazokat a mércéket alkalmazzuk és tiszteletben tartjuk a nemzeti parlamentek szerepét".
    

A válság és az elbizonytalanodás fő oka, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyása miatt veszélybe került a két legnagyobb európai vívmány: a közös valuta és a Schengen által védett közös piac, "vagyis életformánk és gazdasági modellünk". A stabilitási paktum, valamint a schengeni és a dublini szabályok szisztematikus megsértése gyakorlattá vált, ráadásul az EB "hallgatólagos jóváhagyásával" - írta Orbán Viktor.
   

 Az EU egyszerre érték- és felelősségközösség, erre példa az államháztartási szabályok sora és a közös külső határok védelmi rendszere, azonban "a felelősség egyik esetben sem Brüsszelben kezdődik, hanem a tagállamokban" - húzta alá.
    

Hozzátette, hogy a "rugalmas integráció" elve alapján erősíteni kell az uniós együttműködést azokon a területeken, ahol a "józan ész" ezt diktálja, így a külső határok védelme, a digitalizáció és az iparpolitika, a közös kül-, biztonság- és védelmi politika, és a fejlesztéspolitika területén.
    

A másik alapvető feladat a polgárok biztonságérzetének helyreállítása - tette hozzá, rámutatva, hogy míg a "spanyol módszer" megmutatta, hogy meg lehet védeni a "kék határt", a magyar módszer azt mutatja, hogy a zöld határt is meg lehet védeni.
    

A kormányfő szerint minden korábbinál nagyobb szükség van a tagállamok összetartására, és be kell látni, hogy Németország "centrális pozíciója" tovább erősödik majd.
    

Németország számíthat Magyarországra, és "ez akkor is igaz, ha egy fontos dolgot tisztáznunk kell magunk között". Ezt az ügyet "egy szóval lehet leírni: kerítés" - írta.
   

 A többi között hangsúlyozta, hogy a kerítés megépítésével Magyarország védi az "európaiak élet- és gazdasági modelljét", valamint biztonságát, és a magyarok így "jó, a szabályokat követő európaiként" járnak el. Hozzátette, hogy a magyar álláspont szerint az Európára nehezedő migrációs terhet nem megosztani kell, hanem "felszámolni és megszüntetni". Aláhúzta, hogy a magyar törekvések révén ma már egyetértés van a külső határok védelmének ügyében.
    

A kerítés mellett beszélni kell egy másik szóról is, az önkéntességről - fűzte hozzá Orbán Viktor, kiemelve, hogy a brüsszeli intézmények szerint a migrációs válságot meg lehet oldani a "kényszerkvótákkal", holott "az elosztás minden formája meghívó, amíg nem vagyunk urai a helyzetnek a külső határainkon, amíg nem mi határozzuk meg, hogy ki léphet területünkre". Továbbá a kényszerelosztás nem is lehetséges, "ha az embercsempész vagy a migráns maga határozza meg, hogy hova akar menni", harmadrészt pedig a brüsszeli szándékokról szóló hír miatt "gazdasági migránsok milliói indulnak útra".
    

Hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács már többször elfogadta az önkéntesség elvét, de ezt más brüsszeli intézmények nem akarják tudomásul venni, ráadásul az EB a legutóbbi javaslataival megpróbál összekeverni három, egymástól elkülönülő dimenziót, a menedékjogot, a legális bevándorlást és a demográfiát, ami "súlyos hiba".
    

A kormányfő írásában kiemelte azt is, hogy az EU gyengülésének "legfontosabb paramétere a gazdaság", ezért a biztonság mellett növekedésre is szükség van.
    

A költségvetési fegyelemre, a versenyképességre és a szerkezeti reformokra épülő német megoldásban és "egy új európai növekedési programban" Magyarország és egész Közép-Európa "megbízható partner" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy lehetséges az "európai gondolat reneszánsza", és Magyarország a visegrádi országokkal együtt érzi a kellő határozottságot, erőt és elkötelezettséget, hogy megfelelő, arányos szerepet játsszon ebben.

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás: