Orbán adócsökkentésben, a korrupció visszaszorításában gondolkozik

A Fidesz-kormány első gazdaságpolitikai lépései közé az adócsökkentés, a bürokrácia ellen indított "átfogó támadás", a korrupció visszaszorítása és az államreform tartozik - közölte Orbán Viktor budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján hétfőn. Leszögezte: a középpontban nem a megszorítás, hanem a gazdasági növekedés beindítása áll. (MTI)

A Fidesz elnöke szerint a legfontosabb gazdasági feladat Magyarország versenyképességének nagyságrendekkel történő javítása. A legfontosabb politikai feladatok közé az egység, a szociális biztonság, a rend, a versenyképesség megteremtését sorolta. "Magyarországot rövid időn belül a régió legversenyképesebb gazdasági rendszerévé kell tenni" - fogalmazott, felhívva a figyelmet arra, hogy eközben a szociális biztonságot is meg kell erősíteni.

 

A Fidesz gazdaságpolitikájának középpontjában nem a megszorítások állnak, hanem a gazdasági növekedés - tette hozzá Orbán Viktor, rámutatva arra, hogy ez gazdaságilag racionális, szociálisan vállalható. "Nem tudok semmilyen gazdasági költségvetési ésszerűsítést végrehajtani, ha a magyar gazdaságot nem tudjuk növekedései pályára állítani".

 

Cél a költségvetési hiány csökkentése, keretek között tartása, de a kérdés, hogy mekkora ennek a mértéke - húzta alá. Úgy értékelte: a megszorító intézkedések valójában nem intézkedések, hanem egy koncepció részei, Magyarországon minden megszorító intézkedés a gazdasági növekedés ellen hat. A kormány megalakulásának időpontjára, május középre, végére, a költségvetési hiány az egész éves mérték 90-100 százalékát elérheti az előrejelzések szerint - közölte a Fidesz elnöke és azt mondta, e szerint "nem marad semmilyen tartalék a második félévre".

 

Orbán Viktor úgy fogalmazott: egy olyan ország, amely május végére az egész évre elfogadott költségvetési hiányát kimeríti, az a költségvetési hiánycélt az év végén nem tudja tartani, "nem azért, mert a következő kormány más célt tűz ki, hanem mert ez a helyzet; ezt meg kell érteni az IMF-nek, az Európai Uniónak, a befektetői világnak, a magyar közgazdászoknak".

 

Az első kérdés tehát a helyzet rögzítése, a gazdasági tényfeltáró bizottság május közepére, végére a remények szerint világos képet tud mondani - fűzte hozzá. Mint mondta, a helyzet értékelése után tud menetrendet mondani a hiánnyal kapcsolatban. Az IMF-fel és az Európai Unióval való tárgyalásokat firtató kérdésre a Fidesz elnöke azt válaszolta: felhatalmazás híján nem tudnak a két szervezettel tárgyalni és megállapodni. Elismerte ugyanakkor, hogy konzultációkat már folytattak.

 

Kiemelte, hogy Magyarországnak minden megállapodásra szüksége lesz. Úgy vélekedett, hogy a gazdaság gyenge lábakon áll, illetve olyan bizonytalanság, bizalmatlanság veszi körül az országot, amely miatt minél több megállapodásra lesz szükség piaci, illetve nem piaci szereplőkkel. Orbán Viktor szerint szövetségeket kell létrehozni nemzetközi partnerekkel, és az országon belül a tőketulajdonosokkal, befektetőkkel, üzletemberekkel, munkaadókkal, munkavállalókkal, kamarákkal.

 

Ezek nélkül a jelenlegi gazdasági helyzetből nem lehet kimozdítani az országot - foglalt állást. Az önkormányzati rendszer átalakítását és az állami, önkormányzati vállalatok "megregulázását" firtató kérdésre azt válaszolta: mind a kettőhöz egyértelmű, a vasárnap este megkapottnál erősebb felhatalmazás szükséges. Ha ez meglesz, nem fogunk habozni, még a fél év végén lépéseket teszünk - mondta. Aláhúzta: nincs idő "száz napokban gondolkozni, türelmet kérni", az ország nyolc éve türelmesen várja, hogy vezetői méltókká váljanak a saját választóikhoz. Munkához kell fogni - szögezte le a Fidesze elnöke.

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás: