Orbán: Európa legerősebb reformpolitikája valósult meg Magyarországon

Európa legerősebb reformpolitikáját hozta el a 2010-es választások óta eltelt időszak Magyarországon Orbán Viktor szerint.

 A miniszterelnök a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székházában tartott pénteki, magyar nyelvű előadásában azt mondta: 2010-ben - amikor Magyarország valójában rosszabb helyzetben volt, mint Görögország - a magyarok hozzáláttak ahhoz, hogy saját lábára állítsák Magyarországot, amelynek alapjai mára stabilak.
    

A kormányfő hangsúlyozta: sikerült megőrizni a társadalmi-politikai stabilitást, az adósság csökken, a költségvetés pedig kontroll alatt van, és - erősítette meg - a kormány 2013-ban is tartani tudja a 3 százalék alatti hiányszintet. Tájékoztatása szerint a kormány által indított nagy programok, átalakítások készültségi szintje 83 százalékos.
    

Mindez persze nem vált ki osztatlan lelkesedést Magyarországon, "azt mindenki tudja, hogy ezekre a lépésekre szükség van, de azért tapsolni nem nagyon hajlandóak hozzá, és jó, hogy ha ezt mi megértjük" - mutatott rá. Hasonlata szerint egyébként a magyar gazdaság egy olyan zongora, amelynek minden húrját újra kell hangolni, mert a legjobb művész sem tud olyan zongorán játszani, amelynek vannak hamis húrjai.
    

Orbán Viktor kitért arra is, hogy 2010-ben minden nemzetközi támadást bekalkulált, ami Magyarországot érheti, csak egy dologgal nem számolt, azzal, hogy az európai válság súlyosbodni fog. "Sohasem gondoltam volna, hogy az európai bürokraták ilyen ügyetlenek, kétbalkezesek" - fogalmazott.
    

Megjegyezte továbbá, hogy szerinte mindaz, ami Magyarországgal történik az európai térben, sok mindent elárul a kontinensről is, a jelenlegi politikai és gazdasági élet számos gyengeségére rámutat.
    

Egy érdeklődő kérdésére válaszolva a Magyarországgal kapcsolatos európai bírálatokról szólva azt mondta: Európában kialakult egy olyan mainstream vélemény, amely szerint az európai fejlődés abba az irányba halad, amely szerint a vallásosság, a család és a haza a múlthoz tartozik. A miniszterelnök - mint kifejtette - ezzel nem ért egyet, mert szerinte a vallásos meggyőződés, a család és a patriotizmus a jövő tiszteletreméltó értéke. Felhívta a figyelmet: jó volna, ha az európaiak látnák, hogy - bár most "Magyarország hátán csattan az ostor" - ez az ő vitájuk.
    

Véleménye szerint a magyar kormány által bevezetett tehermegosztási rendszer is "hozzájárult ahhoz, hogy a magyar emberek ma nem tüntetnek a kormány ellen, vagy ha igen, akkor csak mértéktartó és kis méretekben, mert ők is tudják, hogy a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne rajtuk kezdje a válság orvoslását, hanem saját magán, a politikai eliten, utána pedig azokat a cégeket és erőközpontokat vonja be, amelyek jobban állnak, mint a magyar választópolgárok".
    

"Aki vékony jégen fut, annak a gyorsaság jelenti a biztonságot. Én vékony jégen futottam, örömmel jelentem, hogy átértem a túlsó oldalra" - fogalmazott a kormányfő a Magyarországon végbement változtatások gyorsaságával kapcsolatban. Ezek mihamarabbi végrehajtását azzal indokolta, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai azt mutatták: minél inkább elhúzódnak a reformok, annál inkább felhígulnak, és a végeredmény eltér a kezdetben kitűzött céloktól. "Azt az érzést kell kelteni, hogy ezekkel a reformokkal szemben felesleges az ellenállás, mert ezek meg fognak történni" - emelte ki, majd azzal folytatta, hogy szerinte helyesen döntöttek a reformok gyorsaságát illetően, bár így többet vitáztak, mint ha például három és fél év alatt hajtják végre a változásokat. Mostanra azonban már - mint mondta - meg tud hirdetni egy konszolidációs politikát, amely "a konzervatív attitűdnek megfelelő ügymenet lehetőségét" hozza el.
    

Beszédében kitért arra is, hogy Magyarországnak ma két dologra van szüksége: egy pénzügyi védőhálóra - amellyel kapcsolatban megerősítette, hogy a magyaroknak nincs szüksége a német adófizetők segítségére - és termelő beruházásokra.
    

Orbán Viktor előadásában beszélt azokról is, akik a kamara előtti belvárosi téren ellene tüntettek. Arra utalva, hogy a néhány tucat baloldali demonstráló elénekelte az internacionálét, úgy fogalmazott: ritka, hogy az embert zeneszóval fogadják, amikor érkezik valahová. "Arra gondoltam, micsoda nagyszerű dolog a történelem, szórakoztat bennünket: nekem, aki antikommunista, szabadságért harcoló motívumok miatt kerültem a politikába, Németországig kell jönnöm, hogy a kommunisták tüntethessenek ellenem" - mondta.
    

A német-magyar kapcsolatról szólva a kormányfő kijelentette: a magyarok a németektől nem irigyelnek semmit, mert azt gondolják, hogy amijük van, azért megdolgoztak.A baloldali tiltakozók Orbán Viktor előadása alatt is a tüntettek a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székháza előtti téren.
    

A miniszterelnök zsúfolásig megtelt teremben, 200-300 ember előtt beszélt, a hallgatóság soraiban üzletemberek mellett helyi magyarok is helyet foglaltak. A kamara előtti téren németországi magyarok is demonstrációt kívántak tartani, de nem kaptak területfoglalási engedélyt. Szabó Gabriella, a szervezők egyike az MTI-nek korábban azt mondta: "csendes szimpátiatüntetésnek" szánták jelenlétüket Orbán Viktor előadásán.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: