Orbán: a kohéziós támogatás összegét meg kell védeni

A kohéziós, vagyis a fejletlenebb térségek felzárkóztatását szolgáló uniós támogatás eddigi összegét meg kell védeni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak Brüsszelben, a "kohézió barátaiként" emlegetett országcsoport csúcstalálkozóján.

Elmondta: a találkozón a kohéziós támogatási főösszeg csökkentésének elutasításán túlmenően egyetértés volt abban is, hogy a kohéziós támogatási pénzek "jobb felhasználása" - amit a gazdagabb EU-országok kérnek számon - nem vezethet felesleges bürokráciához. A "kohézió barátai" amellett vannak, hogy tartsák fenn az uniós társfinanszírozás 85 százalékos arányát, az áfaelszámolás szabályozását pedig ne változtassák meg - közölte.

 

Ezek azok a legfőbb pontok, amelyekben az országcsoport valamennyi tagja egyetért, a további részletkérdésekben már nincs akkora egyetértés, hogy feltétlenül együtt tudjanak maradni, mindenkinek meg kell tehát vívnia a saját harcát is - tette hozzá a miniszterelnök. A 15 uniós tagországból, valamint a várhatólag jövő nyáron EU-taggá váló Horvátországból álló csoportot aggasztja, hogy a következő, 2014 és 2020 közötti időszakra szóló középtávú uniós költségvetési kerettervben (Multiannual Financial Framework, MFF) számos EU-tagállam jelentős mértékben le akarja faragni a kohéziós támogatási alap összegét.

 

Ez a brüsszeli volt a harmadik találkozójuk - előzőleg Bukarestben, majd Pozsonyban tanácskoztak. Most a részvevői kör kiegészült a szociális partnerekkel, vagyis a szakszervezetek és a munkaadók európai szintű képviseletével. Orbán Viktor elmondta: mind a szakszervezetek, mind a munkaadók osztják azt az álláspontot, hogy "ha az előző hét évben volt valami jó az unióban, akkor az az volt, hogy a kohézión keresztül munkahelyeket és gazdasági növekedést tudott elérni olyan országokban, ahol erre egyébként önerőből nem lettek volna képesek". "Ezt a képességet nem elveszíteni kell, hanem megerősíteni. Az egyetlen bevált eszköztől akarnak lemondani azok, akik vissza akarják vágni az összegeket" - mondta a kormányfő.

 

Orbán Viktor védhetetlen álláspontnak nevezte azt, hogy a legkevésbé fejlett uniós régióktól pénzt akarnak elvenni, miközben a fejlettebb régiók közül jó néhánynak megemelnék a támogatását, emellett pedig a növelnék az unión kívüli országok támogatását. "Miért van az, hogy Szabolcs-Szatmár megyétől pénzt veszünk el, Afrikának meg adunk?" - tette fel a kérdést. Korábban uniós egy tisztségviselő is megállapította: a javaslatok abba az irányba mutatnak, hogy jobban támogatnák az átlagosan viszonylag fejlettebb EU-országokon belüli egyes fejletlenebb régiókat, mint az összességében fejletlenebb EU-országokat.

 

Orbán Viktor megfogalmazása szerint "a pillanatnyi hadijelentés nem néz ki jól", hiszen a jelenlegi előterjesztések alapján Magyarország 30 százalékkal kapna kevesebb kohéziós pénzt 2014 és 2020 között, mint 2007 és 2013 között. Magyarország helyzete e tekintetben a politikai megoldást igénylő, beazonosított problémák egyike - mondta Orbán Viktor. Ugyanakkor a miniszterelnök kitért arra, hogy érzékelhető a hangulatváltozás Magyarország körül, az Európai Bizottság 2012-re és 2013-ra vonatkozó gazdasági előrejelzése ugyanis jelentős mértékben megnövelte az ország tekintélyét. Magyarország abban az ötös csoportban van, amely képes a következő évben csökkenteni az államadósságát, úgy, hogy már idén is csökkentette, és a csökkentés aránya Magyarországon a legnagyobb - közölte. Kiemelte azt is, hogy Brüsszel jövőre gazdasági növekedést jósol Magyarországon, még ha alacsonyabbat is, mint ahogy azt a magyar kormány várja.

 

Orbán Viktor szerint Magyarországnak most, a pénzügyi konszolidáció megvalósítása után arra kell választ találnia, hogy miként lehet több munkahelyet létrehozni alacsony európai növekedés mellett. Ami a "kohézió barátai" által együttesen vallott fő pontok egyikét, az uniós társfinanszírozás 85 százalékos arányának a megőrzését illeti, ezzel kapcsolatban a magyar miniszterelnök elmondta: van olyan javaslat, amely szerint ezt 75 százalékra kellene csökkenteni. Ez Magyarországnak rossz lenne, és ha az önerőt így 15 százalékról 25 százalékra kellene emelni, akkor az lenne a magyar igény, hogy az a pénz, amit így pótlólagosan elköltenének a magyar költségvetésből - tehát ami a kohéziós beruházások 10 százaléka lenne -, az ne számítson be a 3 százalékon maximált költségvetési hiányba. (MTI)


48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás: