Orbán: az oktatás átalakítása az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tette

Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.

A rádióinterjúban a miniszterelnök hosszan magyarázta az oktatás átszervezését, amelynek szükségességét a köz- és a felsőoktatásban jelentkező sok problémával, a rendszer rossz megszervezésével indokolta. Példaként említette, hogy az általános iskolát gyakran az alapvető képességek elsajátítása nélkül hagyják el a diákok, a szakmunkásképzőt pedig úgy, hogy sokszor alapvető szakmai ismereteik hiányoznak. Azt is megjegyezte, hogy a gimnáziumot végzettek egy része a rendkívül alacsonyan meghatározott, 240 pontos felsőoktatási felvételi határt sem éri el.

 

Emellett - folytatta - sokan úgy jönnek ki az egyetemről, főiskoláról, hogy olyan a diplomájuk, amelyet a gyakorlatban nem lehet használni, többen pedig azért nem kaphatják meg diplomájukat, mert nincs meg a szükséges idegennyelv-ismeretük. "Ezért mondtam azt két évvel ezelőtt, hogy hozzá kell kezdenünk az oktatás megújításához, minőségének feljavításához" - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy eközben Magyarország tele van tehetséges gyermekekkel, szerető szülőkkel és odaadó tanárokkal, akik "a nemzet napszámosaként" törődnek a diákokkal.

 

Mindezek alapján az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének az oktatás lényegében teljes átalakítását nevezte, 2013 feladatának pedig ennek bejáratását tartja, azt, hogy gördülékennyé tegyék az új szisztémát. A kormányfő megemlítette az elmúlt hetek hallgatói tüntetéseit, amelyeken - mint felidézte - ugyanolyan mondatokat is felfedezett, mint amilyeneket ő és társai az 1982-ben szervezett diákmozgalmuk során hangoztattak. Könnyen lehet - utalt vissza a Fidesz 1988-as, szintén diákmozgalmi múltjára -, hogy a mostani diákmozgalmak "felszínre dobnak olyan tehetséges embereket, akik majd (...) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fontos közös ügyeinkből nagy szeleteket, vagy akár az egészet".

 

A devizahitelesek helyzetére rátérve Orbán Viktor azt mondta, addig, amíg a kommunisták, majd a posztkommunisták az államot és az önkormányzatokat adósították el, az emberek hajlamosak voltak felejteni. Azt azonban, hogy a devizahitelezés miatt az adósság ma már nem egy távoli jelenség, hanem "minden hónapban ott kopog a konyha ajtaján", az emberek nem fogják elfelejteni, és soha nem is fogják megbocsátani a szocialistáknak - vélekedett. Rámutatott ugyanakkor, hogy a végtörlesztéssel 150 ezer ilyen szerződést sikerült megszüntetni, az árfolyamgáttal is egyre többen élnek, és további lépéseket is tervez a kabinet, hogy segítse azokat a családokat, amelyeket becsaptak, és "beszorultak a devizahitelbe".

 

A szegénységben élők sorsát firtató felvetésre a miniszterelnök megerősítette, továbbra is azt vallja, hogy a szegénységből csak munkával lehet kijutni, ezért a bajban lévőknek elsősorban munkalehetőséget kell adni. Ma 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor - jelezte, közölve: jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet. Mint fogalmazott, "óvatos duhaj", ezért vállalták tíz évre ennek megvalósítását, de titokban arra gondolt, sikerülhet hat-hét év alatt is, az európai válság azonban óvatosabbá teszi. Szólt a magyar érdekek megvédéséről is, úgy fogalmazva, hogy "Brüsszelben nem megyünk fejjel a falnak, de mindig kiállunk a magyar érdekekért. Ha nem lehet jobbról, akkor balról próbálkozunk, ha az ajtót eltorlaszolják, akkor bejövünk az ablakon".

 

Fontos, hogy "küzdelmünket ne fogcsikorgató izzadságszag", hanem a keresztényi derű hassa át - fűzte hozzá. Elégtételnek nevezte ugyanakkor, hogy a korábban kifogásolt magyar intézkedések - például a bank- és a multiadó, vagy éppen a most bejelentett rezsicsökkentés - egyre-másra nyernek polgárjogot más európai uniós tagállamokban. "Több támogatást érdemeltek volna a magyar emberek Európától" - állapította meg Orbán Viktor, aki úgy látja azonban, hogy a magyar sikerek és eredmények visszaadják majd az európai támogatottságot. A kormányfő egyúttal kifejtette azt a véleményét, amely szerint a válságból való megújuláshoz most is arra van szükség - ahogyan a történelemben már többször -, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez.

 

Felfogása szerint a kereszténység a cselekvés kultúrája, így "spekuláció helyett, könyvelési trükkök helyett" Európának keresztény kontinensként ismét tisztelnie kell az értékteremtő munkát, és munkaalapú társadalmat kell építenie - mondta. A miniszterelnök összegzése szerint az elmúlt két és fél évben sikerült Magyarországot úgy átszervezni, hogy 2013-ra már gazdasági növekedésben lehet reménykedni.


Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás: