Orbán: el kell érni a 75 százalékos foglalkoztatási arányt

Valószínűleg kerülnek majd Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési ügyek az Európai Bíróság elé - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén.

A kormányfő - aki ma találkozik José Manul Durao Barroso európai bizottsági elnökkel - elmondta: az Európai Bizottsággal továbbra is vitája van Magyarországnak az adatvédelmi intézményrendszerrel, a jegybankelnöki fizetéssel, illetve a bírák nyugdíjba vonulásával kapcsolatban, és ezek a kérdések szerinte könnyen kiköthetnek a luxembourgi székhelyű bíróságon. Hozzátette, hogy az év elején indított eljárásokban felmerült számos kérdésben ugyanakkor sikerült megegyezni, illetve a kormány orvosolta a bizottság kifogásait.

Magának a kötelezettségszegési eljárásnak az intézményéről Orbán Viktor azt mondta, hogy az része az unió normális működési rendjének. Százszámra folynak ilyenek az unióban, és Magyarország messze van annak a listának a tetejétől, amely felsorolja, hogy az egyes EU-államok ellen hány témában indult eljárás - emlékeztetett. Kifejtette azt is, hogy a szerződések betartásának ezt a rendszerét jónak tartja.

Újságíróknak külön nyilatkozva a Barrosóval tervezett mai találkozójáról Orbán Viktor elmondta: áttekintik majd a folyamatban lévő ügyeket, különválasztják ezek közül a még meg nem oldottakat, és azokon belül is azokat, amelyekről nem várható megegyezés, illetve azokat, amelyekben még van értelme kompromisszumot keresni.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokról Orbán Viktor megerősítette, Magyarország csak pénzügyi biztosítékot akar. Azt mondta, a valutaalap viszont meg van győződve arról, hogy Magyarországnak pénzre van szüksége, és kölcsönt akar adni.

Hangsúlyozta, hogy a megállapodás létrejötte, az EU-IMF pénzügyi biztosítékok megléte olcsóbbá tenné Magyarország adósságfinanszírozását, és az időhúzás rossz az országnak.

Megerősítette, hogy a magyar fél bármikor kész lenne gyorsan megegyezni az igényelt pénzügyi biztosítékok kérdésében.

Ha Magyarországon múlna, már megvolna a megállapodás - szögezte le később újságíróknak nyilatkozva. Méltánytalan bánásmódnak és kettős mércének nevezte, hogy más országok számára a nemzetközi szervezetek nem szabtak előfeltételeket, és például Egyiptom, amely Magyarországgal egy időben kezdeményezte az együttműködést, már hozzá is jutott ahhoz.

A feltételekkel kapcsolatban úgy vélte, az elmúlt hetekben folytatott tárgyalások nyomán elmondható, hogy a magyar jegybanktörvény már nem sérti a jegybank függetlenségét és az Európai Bizottság által védett normákat, bár néhány szakmai kérdésben még folynak egyeztetések.

Orbán Viktor Magyarország megújulása és az európai gazdasági felépülés témájában tartott előadást az elemzőközpontban. Ebben egyebek között arra mutatott rá, hogy csökken Európa befolyása a világban. Ennek okát Európa túl magas eladósodásában és költségvetési deficitjében, valamint az alacsony foglalkoztatási arányban jelölte meg. Megjegyezte, hogy az egész Európai Unióban változásokra van szükség, egyebek közt a jóléti rendszert illetően.

Közép-Európát illetően a kormányfő úgy vélte, hogy a térség fellendülésnek néz elébe. Mint mondta, a német gazdaságban vannak derűlátásra okot adó jelek, és ez meggyőződése szerint segíteni fogja a közép-európai térség felvirágzását is.

Magyarország helyzetéről szólva Orbán Viktor úgy vélte, a nagyszabású reformok tekintetében az ország bizonyos értelemben "Európa laboratóriumának" tekinthető.

Emlékeztetett arra, hogy az ország 2004 és 2010 között nem volt képes tartani az uniós deficitkorlátokat, de tavaly változott a helyzet. Beszélt a kormány nehéz örökségéről, és megemlítette, a kabinet három fő törekvés köré építette programját, hogy szembenézzen a kihívásokkal. Ezek között sorolta a méltányos tehermegosztást, a gazdasági rendszer megerősítését és a szerkezeti reformokat. A reformpolitika sikerének egyik záloga a tehermegosztás - szögezte le.

Orbán Viktor - példákat említve - beszélt arról is, hogy a magyarok fegyelmezetten elfogadják a kihívások miatt szükséges változásokat.

Kérdésekre válaszolva a miniszterelnök egyebek között elmondta: a kormánynak továbbra is az a törekvése, és arra kapott felhatalmazást is, hogy nem szabad olyan válságkezelést alkalmazni, amely a terheket kizárólag az emberekre hárítja. Ezzel indokolta a pénzügyi tranzakciókkal, illetve a telefonos szolgáltatásokkal kapcsolatos terveket. Emlékeztetett arra, hogy az unió álláspontja miatt néhány, a cégeket és a bankokat érintő válságadót ki kell vezetni a rendszerből. "Azon dolgozunk, hogy milyen formában tudjuk őket átlátható módon, számukra is elfogadható és fenntartható módon benn tartani a magyar közteherviselési rendszerben" - fogalmazott. Hozzátette, hogy internetadó bevezetése nem merült fel.

A célokat illetően Orbán Viktor egyebek közt elmondta, hogy a megfelelő versenyképességhez el kell érni a 75 százalékos foglalkoztatási arányt. Uniós szinten is a viszonylag alacsony foglalkoztatást, valamint a magas államháztartási hiányt és adósságrátákat említette a versenyképesség legfőbb problémáinak.

Tovább kell dolgozni az Európai Unió erősítésén - szögezte le a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy ez volt a tavalyi magyar EU-elnökség fő törekvése is. (MTI)


Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás: