Orbán: tart a polgári berendezkedés megteremtése, új jobboldali média kell

A polgári berendezkedés megteremtésének időszakát éljük - mondta Orbán Viktor kormányfő az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában. Ebben arról is beszélt, "tájékozódási zavar" van a jobboldalon, mert elveszítették a médiájuk egy részét, és szerinte e zavar mindaddig fennmarad, amíg nem jön létre egy új jobboldali nyilvánosság.

A miniszterelnök, Fidesz-elnök szerint 2010-14 között forradalom zajlott, amely tavaly győzött, a győztes forradalom után pedig egy új, polgári berendezkedést kell megvalósítani, ami jelenleg is tart. Ennek középpontjában a polgár eszménye, továbbá a munka, a család, az otthon, a rend és a nemzeti függetlenség áll, és ezekben "minden évben teszünk egy lépést előre" - mondta. Fontosnak nevezte "a győztesek társadalmi koalíciójának" egyben tartását, jelezte azonban - utalva az ellenzéki sikert hozó veszprémi és tapolcai időközi parlamenti választásra -, hogy "ebben nem vagyunk mindig sikeresek".

 

Mint fogalmazott, időnként elveszítik a hangot, amelyen beszélni tudnak az emberekkel. Ennek egyik oka szerinte, hogy már öt éve kormányoznak, és nem viselkednek mozgalomként. "Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök, holott (...) nemcsak a kormányt kell elvezetni, hanem irányt kell szabni a saját politikai közösségünknek" - fejtette ki. Hangsúlyozta: a kormányzati eredmények maguktól nem hoznak politikai támogatást, "el kell végezni egy igazi mozgalmi, közösségi, politikai munkát is". Ezt "az elmúlt évben nem végeztük olyan jól és intenzíven, mint ahogy kellett volna" - jegyezte meg.

 

Orbán Viktor emellett "tájékozódási zavarról" beszélt, aminek okát abban látja, hogy elveszítették egy fontos támaszukat, a médiájuk egy részét, amely segített eligazodni a jobboldaliaknak. A média elvesztését azzal magyarázta, hogy konfliktus alakult ki a kormány és a meghatározó méretű jobboldali média tulajdonosai között. Utóbbiak egyben nagybirtokosok is, márpedig a kabinet úgy döntött, a korábbi nagybirtokrendszerből kis- és közepes birtokrendszert hoz létre - vázolta az okot, amely szerinte e feloldhatatlan konfliktus mögött áll.

 

A zavar pedig mindaddig fennmarad, amíg a jobboldali világ - a kevés megmaradt mellé - nem hoz létre új írott és elektronikus médiumokat, nem mozdítja meg szellemi tehetségét, pénzét, szervezőképességét annak a nyilvánosságnak a megteremtéséhez, ahonnan ismét mértékadó információkhoz juthatna - fejtette ki. A pártelnök-miniszterelnök jelezte, ez nem lehet a kormány feladata, ezért biztatta híveiket, fektessenek ebbe energiát. Példának hozta, hogy Liszkay Gábor megvette a Napi Gazdaságot. Összegzése szerint a polgári berendezkedésnek fontos mozzanata lesz, hogy "megtudjuk, van-e bennünk annyi erő, hogy létrehozzuk" ezt a nyilvánosságot.

 

Arra a - Simicska Lajos nagyvállalkozóra utaló - kérdésre, hogy milyen érzés, ha 30 év barátság után leügynöközik az embert, Orbán Viktor azt felelte: van ennél jobb érzés is, és nem is lehet túllépni rajta, de neki az ilyen típusú ügyek személyes vonatkozásait le kell választania az ország ügyeiről. Megerősítette egyúttal azt az álláspontját az ügynökaktákkal kapcsolatban, miszerint azt kell lehetővé tenni, hogy mindenki megkaphassa az önmagáról szóló dokumentumokat, úgy, hogy abban a neveket nem takarják ki, és majd a sértettek eldöntik, mi az igazság, mi az ő érdekük. A halálbüntetésről Orbán Viktor azt mondta: korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést vagy sem, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla.

 

Az éles brüsszeli reakciókat úgy értékelte, "demokráciavita állt elő", szerinte ugyanis "megint ott tartunk", hogy Brüsszelben egyesek a vitát nem akarják engedni. "És azt ki mondta, hogy egyébként az EU-ban ma emberek által megírt szabályok nem fognak később megváltozni, különösen akkor, ha az európai emberek szeretnék azokat megváltoztatni? (...) Ki mondta, hogy a többi ország polgárainak többsége nem ugyanazt gondolja esetleg, mint mi, magyarok, hogy ezt bizony napirenden kellene tartani?" - tette fel kérdéseit.

 

A bevándorlással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a lakosságszám arányában a legtöbb bevándorló Svédországba érkezik, második helyen viszont Magyarországra, vagyis "Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van, mint bármelyik nyugat-európai ország". Szerinte Magyarországnak joga van képviselnie a saját érdekeit. A bevándorlók "addig nem maradnak itt, amíg tovább tudnak menni", ám előbb-utóbb - az osztrákok, a németek és mások döntései nyomán -, amikor nem tudnak majd továbbmenni, itt maradnak - mondta.

 

A témában hamarosan kezdődő nemzeti konzultációról azt mondta, "nem kell törődnünk nekünk itt most jogszabályokkal", jogi kérdésekkel majd a konzultáció utáni jogalkotáskor kell törődni, de most - ismételte meg - "az okoskodó jogászi béklyókból ki kell magunkat szabadítani". "A mi közösségünk nem akar bevándorlókat látni Magyarországon" - jelentette ki, elutasítva azt az európai elképzelést, amely szerint a kontinens menekülteket fogadna be, majd "szétterítené" őket a tagállamok között.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Magyarországnak bevándorlásügyben saját szabályrendszert kell kialakítania, amely "sok tekintetben eltér majd a mostani európai szabályozástól" - foglalt állást, jelezve, hogy szerinte - bár nagy harc lesz, de - van esély a magyar szabályozás uniós elfogadtatására. A kormányfő azt is mondta: meg kell segíteni azokat az államokat, ahonnan a bevándorlók érkeznek, hogy ott lehessen emberhez méltó életük. A brókerügyekkel kapcsolatban arról beszélt: a fair bankok korszakának megteremtése és a takarékszövetkezeti rendszer megmentése után most az egyéb pénzügyi befektetési formák, például a brókercégek újraszabályozása következik, és "még egy-két év, és a teljes magyar pénzügyi rendszer kitisztul".  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: