Öregszik a hazai gépjárműpark - 10 év felett az autók átlagéletkora
A Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos, reprezentatív felmérést készített a magyar lakosság autóhasználati és –javíttatási szokásairól, a szervizek ismertségéről és választásának okairól, valamint a Bosch Car Service hálózatról. A kutatás először 2008. elején készült el, majd 2010. januárjában és februárjában megismételték.
A válaszadók közül alig feleannyian vásároltak új autót az elmúlt két évben, mint 2006-2008. között. Ezzel a gépjárművek életkori megoszlása is némiképp eltolódott, az autók alig negyede fiatalabb 5 évnél, míg 2008. elején ez az arány még 30 százalék volt. Az autók átlag életkora pedig valamivel több, mint 10 év. 2010-re lényegesen fiatalabb autóik vannak a legmagasabb jövedelműeknek, a diplomásoknak és a budapestieknek. Az autók átlagos életkora azonban a legtöbb társadalmi-demográfiai csoportban emelkedett 2008. eleje óta – a legnagyobb mértékben a 60 éves és idősebbek körében – közülük feltehetően az átlagosnál is kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt két évben.
Az autószervizek kiválasztásának legfőbb szempontja továbbra is a szakértelem, emellett fontos még a megbízhatóság és a minőségi alkatrészek tárháza. A legfontosabb szempont, a szakértelem esetében alig volt mérhető a különbség az egyes társadalmi-demográfiai csoportok között, a megbízhatóságot a budapestiek sorolták előbbre, a minőségi alkatrészek az alap- és felsőfokú végzettségűek számára kiemelten fontos.